Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-01 / 44. szám

vántartásának nem lesz se szeri, se száma ; mindenkép ő vallja kárát s még a felsőbb hatóság is elverendi rajta a port, mint hanyag adminisztrátoron! - A másik módozat az, kétségtelenül ez már modernebb, melyszerint az adott kulcs szerint, a lelkész a gondnokkal, esetleg egy bizottsággal együtt, a kivetést eszközli, a B. tabellát elkészíti, búza, gabona, árpa, frt kr. stb. rovatok szerint; a B. tabella másolatát az egyházíiaknak, a behajtás, beszedés eszközlése végett kiadja; a beszedett összeget, illetve búza, gabona, árpát stb. a főkönyvben (B. tabella) elszámolja, a hátralékokat nyilvántartja, azok beszedését sürgeti, s a mennyiben az egyházfiak tudatlanságból vagy kapzsiságból hibásan jártak el s neki téves adatokat mondottak be, azokért szidják a papot... Itt is minden munka, minden gond, minden teher s felelősség a felsőséggel, az egyháztagok -kal, a gondnok és presbyteriummal szemben a lelkész vállaira nehezedik, Ezen mód szerint is, kivált miután ez népesebb vagy közép népességű egyházakban van gyakorlatban, a lelkész idejének, figyelmének nagy részét az egyházi adóügy rendezésének a gondja emészti fel; mert ha a lelkész nem intézi, nem vezeti ez ügyeket, az egyház Ügye megfeneklik, zátonyra jut vagy posványba sülyed s megint csak a papot kárhoztatják érte. Igy lesz a pap adminisztrátorrá lelki atya helyett mindenütt. De ezen módhoz még egy más körülmény is járul. Ugyanis : az egyházi adót ha nem teljesen is, de legnagyobb részben kilencztized részben az iskolák fentartása, a tanítók díjazása emészti fel. A tanítók pedig az egész adózási ügy intézésének oda sem hederitenek, még csak egy számadás készítése vagy egy hátrálékliszta elkészítéséhez sem nyújtanak segédkezet, csak egyszerűen követélik a fizetésöket s ha ki nem adatik, vádoljak a papot, mint hanyag adminisztrátort stb. s irigykednek, vádaskodnak, áskálódnak nyíltan s alattomban, hogy a papnak semmi dolga, hogy ők, a tanítók tartják a vállaikon a világot ! A harmadik általam ismert módja az adózási ügynek az alföldi városi nagy egyházaké. E szerint egész külön gondnoki, adószedői hivatal van szervezve. Rendes fizetése van a gondnoknak, a pénztárnoknak, az adószedőnek, az ellenőrnek stb. Ily helyeken a lelkész vagy lelkészeknek semmi más közük az adóügyhöz, mint a kivetés, a B. tabella készíttetéséhez, az egyháztanácsban hozzászólanák, a számadások elkészítését sürgetik s az egyháztanácsban tudomásul veszik vagy felülbírálják. Általán az ellenőrzés szerepét viszik s az egyház anyagi fejlődésére nézve terveket készítenek, kalkulusokat csinálnak. De ezt a kisebb és kis egyházak, a mai viszonyok szerint nem tehetik, nem követhetik; egyrészről azért, mert megfelelő fizetést gondnoknak, pénztárnoknak stb.-nek nem adhatnak, másrészt, mert ahhoz értő embereket alig találhatnak. Az eddig mondottakból s még inkább a gyakorlati életben előjövő ezer meg ezerféle ízetlenség, kellemetlenség és keserűségekből, de melyeket alig lehetne mind elősorolni, azonban a lelkészek által ismertek lévén, alig is szükségesek, az elfogulatlanúl vizsgálódó meggyőződhetik egyrészről a felől, hogy a mai egyházi adózasi és adószedési rendszer tarthatatlan, főleg azért, mert tanult, művelt emberhez nem illő, másrészt mert a lelkésznek minden idejét, erejét felemészti s őt a tulajdonképeni lelkipásztori teendők végezésétől elvonja másrészről a felől is, hogy nem annyira a fizetés csekély, volta — már általában véve! mert hallottunk egyes olyan hangokat is, melyek a vékás stb. fizetést nem örömest adnák cserébe pénzfizetésért — mint inkább a fizetésnemnek mai korba nem illő volta és a beszedéssel járó izetlenkedés és kellemetlenkedés miatt a jelen adózási és adószedési rendszer tarthatatlan, hogy : «ezen adók kivetése és fizetése, az egyes egyházközségekben fennálló törvényes gyakorlat szerint és az illető díjlevelek tekintetbe vételével,... továbbra is terményekben és szolgálmányokbatD) (törv. jav. 241. §) jövőre, az egyház és a lelkészi hivatal magasabb érdekeire való tekintetből nem gyak orolható. Két irányban kellene tehát a zsinat bölcseségének a reformot kezdeményezni, először az egyházi adó kivetése és másodszor annak beszedésére nézve. A mi az adó kivetését illeti: eltörlendőnek, elhagyandónak tartjuk a régi vékás, szolgáimányos, ekés, ökrös, gyalogszeres különkenyeres s ccaz nemes emberek akaratjokból, a mit akarnak»-féle rendszert ; hanem az adófizetés szerinti kivetést javasoljuk behozni; de nem a végletekig menve; hanem az igazságot a méltányossággal egyesítve oly módon, mint pl. a domesztikánál történt, hogy osztályok állapíttatnának meg; vagy pl. 100 frtig mindenki adófrtja után fizetné egyházi adóba adófrtjának bizonyos °/0

-át; tegyük p. 0. 25°/0

-ot. 100 forinton felül már 20 vagy 25 frt számitana egy-egy osztályt, aki 200 forinton is felül fizetne adót, ott már pl. 500 frtnyi adóig 50 — 50 frt adó tenne egy osztályt, 500 frt adón felül 100 —100 frt tehetne egy osztályt, 1000 frt adón felül 200, 500 esetleg a ki sok ezeret fizetne, p. 10,000-ren felül, ha fizetne valaki adót, ott már 1000 frtot is lehetne egy osztályba számítani ; de az első 100 frt után ezek is fizetnék a 25°/0

-ot vagy a mi megállapittatnék a helyi szükségletekhez képest, úgy a mint a közköltő a községekben kivettetik. S hogy több vagy kevesebb °/o vettessék-e ki, az egyéb körülményektől, a szükséglet mérvéről eltekintve, az egyház jövedelmétől és a takarékos vagy kevésbé takarékos gazdálkodástól is feltételeztetnék. De átmenetileg egyelőre akként is lehetne a mostani ósdi, elavult és magát túlélt rendszeren változtatni, hogy pl. mint az 1881 -ik évi zsinati törvényhozás a 231. §-ban kimondott egy elvet, t. i. hogy: «lelkész, tanító stb. fizetését egyháza tagjaitól közvetlenül nem szedhetiw, (habár ez ma sincs teljesen megvalósítva, azonban az elv, a törvény ki van mondva), azonképen, a mint az egyes egyházakban 5 — 5 évre már keresztül is van víve egyházmegyei és egyházkerületi határozatok alapján, mondaná ki az 1891. évi zsinat azon elvet, hogy : az egyházi adónemek (búza, gabona, árpa, só, méz, széna, vaj, faggyií stb.) minden egyházban pénzre változtatandók és a helyi érték szerint, pénzül fizetendők, az illetékes felsőbb egyházi hatóságok méltányos becslése alapján. Ez az eljárás a lelkész fizetésértékén egyelőre nem változtatna; de kiemelné az eddigi slendrián, lealázó helyzetből ez a fizetésnem a papot egyszerre ; másrészt tudhatná — legalább hozzávetőleg — mindenki, hogy mi az évi fizetése és a mi szintén figyelmet érdemel, nem lehetne a convent előtt az évi közalapi segélykéréseknél, sem túlon-túl kicsinyíteni, sem más alkalomból (pl. lelkészválasztás stb.) nagyobbítani; de egy dolog el lenne érve, nem hordanák és nem szednék többé a fizetést szekérrel, taligával, mint a csordásét, kondásét stb... s meg sem tudnánk mérni, milyen nyereség s előny lenne már ez is !!... (Vége kov.)