Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-10-25 / 43. szám

Rászántam tehát magamat, hogy ezen igen mélyreható kérdéssel tüzetesen foglalkozzam, tárgyalván az egyházi adók nemeit, azok kivetésének a módját, a behajtás eszközeit, s végül azt, hogv miként óhajtanám és gondolnám én a kivetés és a beszedés uj módját törvénybe iktatni, ha igazán s komolyan sürgetjük és akarjuk, hogy a prot. pap nemcsak a jövő száz évben, hanem már a közel jövőben, már holnap aminél több egyháztársadalmi tevékenységet fejtsen és fejthessen ki.» A lelkészi fizetés, az egyházi adó nemeire nézve, általában véve, majdnem ott vagyunk még ma is, a hol voltak elődeink háromszáz év előtt. Ha benézünk egy egyházmegyei levéltárba s olvassuk pl. hogy efféle osztályozások szerint fizettek : «ekés ember», «két ökrösök)), «gyalogszeresek vagy csépesek», «külön kenyeres emberek)), «gúzsajos asszonyok)) stb., továbbá a prédikátor földjét «falujul szántják kétszer», «a földet a miniszter magjával bevetik, learatják, be is hordják)), «a rétet felkaszálják, takarják és be is hordják falustul)), «guzsajos asszonyok 3 ing vásznat)), «tűzrevaló fát elégségig)), «az nemes emberek akaratjokból, a mit akarnak)) (Apagy); vagy, midőn látjuk, hogy hizott sertés, só, vaj, bors, méz, faggyú stb. szerepeltek a dijlevelekben, s ha olvassuk a mai pályázatokat, a hol ezek majd mind előfordulnak, szinte csodálkozunk az anarchronismus felett és mosolygunk, hogy ilyen fizetésmód létezhetik, művelt emberekkel szemben, még ma is. Jó, hogy a stolárékat a kerületek, a közelebbi években valamennyire, rendezték ; mert az aztán már igazi vastag komikum volna, ha ott díszelegne a fentiek mellett még ma is, a régi stoláré, eképen : «kereszteléstől tyúk, kenyér», «esketéstől bért nem fizető ember 40 dénár, leányzótól keszkenő)). Ezek azonban valahára elmaradtak, valamint az iiy kitételek is : «vagyon halastó is», továbbá «az prédikátornak szabad halászni és csikászni» (Berencs), s avagyon halastó, azt az urak gyalomjával gyalmolják, az prédikátor abból harmados)) (Halász) és — «garaspénz, némelyek jó szántjokból megjobbítják)), (Jármi) — stb. Azt ugvan már nem teszik be a chartába mai napság, mint hajdan a berkesziek, hogy «az utolsó alkuvás)) szerint ; de az «alkuvás» fájdalom, chártán kívül, hívás és ajánlkozás alkalmával, bővségesen divatozik ma is. Igaz, hogy ilyen volt abban az időben a tanitó dijlevele is, melybe, mint sok helyt a papéban is, szerepelt még a harangozás is; sőt azt lehetne mondani, hogy ilyen volt más községi tisztviselőé, p. a községi jegyzőé is; de mig a sokkal csekélyebb kvalifikációjú községi jegyzőké ma már határozott összegekben adatik ki, s ezen felül már nyugdijintézetök is van, s a tanítókra nézve is a fixum sürgettetik nemcsak a felekezeteknél, hanem a kormány által is; addig a lelkészek fizetése majdnem ezen a régi komikus állásponton maradt a mai napig, sőt a törvényvavaslat azt helyezi kilátási), hogy: «továbbra is terményekben és szolgálmányokban» stb. adassék a fizetés ; tehát úgy mint a csordásoké, kondásoké, kerülőké, a kikkel aztán fájdalom ! a papokat egy színvonalra is húzzák le az efféle mérték-egységhez szokott hívek Dunáninnen, Dunántúl, Tiszáninnen, Tiszántúl s talán még Erdélyben is. Volt még a fizetésnek egy neme, t. i. a föld, a telek vagy járásszerinti szántó és kaszáló, a mit a birtokos, nemesi osztály adott régen is, a törvény megadott az ujabb korban, a határok rendezése alkalmával is, s a mi mint fizetési alap megmaradhatna a jövőben is; de ez magában talán sehol sincs annyi, hogy elegendő volna. Azután itt is belejátszott a dologba egy kalamitás, ugyanis az, hogy mig századok előtt azok a birtokos nemesek adtak telket a templom, papilak és iskola épitéséhez; sőt adtak telek számra szántót és kaszálót, nemcsak, hanem adták hitökért, vallásukért, lelkiismereti szabadságukért véröket és életöket is s karral, karddal, vagyonukkal, életükkel odaálltak a protestáns egyház védelmezői s építői közé, addig ma ha nem mondjak is azt a hajdani apagyi cbárta szavaival, hogy «az nemes emberek akaratjokból, amit akarnak)) adnak; de azt ugyanám fennhangon mondják, hogy: adtunk, adtak őseink a papi és tanitói fizetés alapjához földet, tehát ezzel minket az egyházi adó alól felmentettek.. . és nem fizetnek semmit. E mellett, mint a beregi kartársak helyesen megjegyezték (Prot. E. és I. Lap 1891. évf. 383. 1.) «a honoratiórok, a tisztviselők, bérlők stb. a kiknek sem földbirtokuk nincs, sem nem termelők és nem is «két kezökkel keresik élelmüket)) s igy nem fizethetnek azt, a mit keresnek)) pedig velünk egy alma mater emlőin növekedtek s a pro testantismus által képviselt elveket őszintén szeretik s magasztalják s életczéljukat abban találják fel» (feltéve, hogy nem lettek még a mindent centralizálni akaró elvnek satelleseivé), ezek régen sem voltak beosztva, a törvénvjavaslat, mely ((továbbra is» a régi nyomokon halad, szinte nem osztja be őket sehova... Hogy ez maradjon igy ((továbbra is», nem titkolhatom el, a magam részéről egy kissé különösnek tartom. Nem szabad ugyan szemet hunyni azon igazság előtt, hogy egyes főleg tekintélyesebb, műveltebb elemekből álló egyházak, régebben is már és ma is, azon vannak, hogy saját körükben ezen abnormis, szégyenteljes állapotokon segítsenek s maga az egyházi felsőség is megengedte, hogy a terménybeli s szolgálmányféle fizetésnemek 5 — 5 évenként megváltassanak, a mint ezt csak a közelebbi időkből is olvashattuk a jegyzőkönyvekből p. a püspöki, konyári, öcsödi, b.-m.-ujvárosi stb. egyházakra nézve, mely utóbbiban megengedtetett, hogy «a termény-adó és termény-adózási alap teljes elvetésével... a pénzbeli adózás vétetik gyakorlatba;))*) s közelebb Mező-Túrra már az orgonista-kántori állomásra is úgy hirdettetett pályázat, hogy «a természetbeli fizetés készpénzre változtatása esetén tartozik ezen átváltoztatott javadalmazást is elfogadni)); valamint azon tényt is fel kell említenünk, hogy a valódi nagy városokban : Budapest, Debreczen stb. «ekés emberek, gyalog-szeresek vagy csépesek, gúzsajos asszonyok, széna, fa, szántás, kaszálás, takarás, hordás, halastó, hal, esik, vászon, faggyú, méz, só, vaj, bors» stb. effélékről szó sincs a dumában ; de hát ebből nem az következik ám, hogy ezek a szerencsés, kiváltságosnak mondható állomások birtokosai amazokkal ne törődjenek, hogy maradjon «továbbra is» minden a régi kerékvágásban; hanem ellenkezőleg, mivel mindnyájan ugyanazon oltár körül forgolódunk, habár különböző helyeken és bizonyosan különböző «talentumok» birtokában is ; de a fizetés minőségére nézve — nem a mennyiségről beszélek a világért sem — mondom a fizetés minősége és módozataira nézve ne legyen az Úr oltára körül forgolódók közt oly nagy eltérés, s n e legyen az a fizetés-nem egyikre nézve sem lealázó. (Folyt. köv. ) Görömbei Péter. *) L. Alsó szabolcsi ev. ref. egyházmegye 1890. évi okóberi gyűl. jegyzőkönyv 31. lap.