Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-01-25 / 4. szám

6 szavazatot. A bizottság uj szavazást rendelt el Kenessey Béla és Vörös Károly között a közgyülésileg megállapított határidővel. * A budapest-óbudai egyház köréből az idén is beküldetett hozzánk az egyház jövedelmeiről és kiadásairól való kimutatás, valamint a fizető és nemfizető egyháztagok névjegyzéke — nyomtatásban. Mi az ily nyomtatott egyházi évkönyv-{k\Sktl a gyülekezetek anyagi és szellemi élete tükrének tartjuk s egyszersmind a protestáns alkotmányosság és nyilvános ellenőrzés egyik legjobb módjának, kivált városi helyeken. Az ó-budai gyülekezet múlt évi bevétele 3669 frt, kiadása 3175 frt, pénztármáradéka 494 frt, kötvényeken kamatozó törzsvagyona 1300 frt volt. Közalapra levett 38 frtot. A gyülekezet lélekszáma 825, született 61, meghalt 45, konfirmáltatott 18, házasult 22, áttért 4, ki nem tért senki. A gyülekézet élén, Mészáros Sámuel lelkész és Kiss József főgondnok mellett 12 egyháztanácsos áll, kik — mint a kimutatásból látható — mindeneket ékesen és szép renddel vezetnek. * A kisdedóvásról szóló törvényjavaslat foglalkoztatta törvényhozóinkat az egész műit héten. Általánosságban minden párt elfogadta a javoslatot, mely mellett sok értékes és szakszerű beszéd hangzott el. •De a nemzetiség és ultramontán hydrák is fel-fel emelgették fejüket, mérgesen sziszegve e bölcs törvényjavaslat állam-erősitő és nemzet-tejlesztő intézkedései ellen. A nemzetiségi szellem a szász képviselőkben nyilatkozott meg; az ultramontanismust a pápista pap-képviselők szólaltatták meg a cfvallás-erkölcsi érdek» hangzatos jelszavaival. Helyesen jegyezte meg ez ultramontán nagvképüsködésekre Beöthy Ákos, hogy ezekben mindanyiszor «a középkor csontkamraiból egy ódon fuvallat üti meg érzékeinket, a mely fuvallat nemzeti egységünknek igazán gyengén csirázó plántáját nem éleszti, hanem hervasztja.)) A nemzetiségi széthúzásra — melynek örvényébe Mocsáry Lajos is bele tévedett — találóan citálta ugyancsak Beöthy Á. egyik német tudós eme szavait: «Nem lehet a világon szebb és áldásosabb összeköttetés, mint a magyar és német elem közt. Az egyik, (a német) hoz szorgalmat, ipari képességet, érzéket a polgári rend iránt, tudományt, műveltséget; a másik, (a magyar) hoz az összeköttetés számára lovagiasságot, harczias érzéket, lángoló hazaszeretet, nagy politikai képesseget, egészséges és szabad intézményeket. Azért ajánlja a németnek, hogy jöjjenek be mennél többen Magyarországba, «de azután magyarosodjanak ineg.» * Uj költő cimmel tüntette ki a kritika Genfben tartózkodó fiatal munkatársunkat, Szabolcsfia Mihály lelkész jelöltet, kitől Lapunk is több zsoltár-átdolgozást és eredeti vallásos éneket közölt. A «Főv. Lapok)) egyszerre négy költeményét közli s ezt irja róluk : «A név, mely e költemények alatt áll, még ismeretlen. Időközben csak a ((Vasárnapi Ujság» adott ki e névvel pár verset a távol levő anyáról és az öreg Kalvinus városáról. (A «Főv. Lapok vegye tudomásul, hogy az egyházi lapok s köztük e mi Lapunk már jóval azelőtt több szép verset közöltek Szabolcskától. Szerkó) Továbbá a név nem is lalami nagyon magyaros és hangzatos. De meg fogja szépíteni a hozzá szokás, még pedig annál inkább, mennél több szép költemény alatt fogjak olvasni. Eszünkbe jut Lord Byron, ki egyszer azt mondta Grillparzerről : aborzasztó név ma még, de a világ kénytelen lesz hozzá szokni és szépnek találni.» Mi nem jósoljuk, hogy fiatal költőnk e nagy német poéta magaslatára jut, de hogy igazi költőink sorába emelkedhetik, abban itt közölt költeményei után is reménykedünk.)) Beöthy Zsolt szintén nagy elismeréssel ir a fiatal költőről: «Rég várjuk az uj lyrikust, ki a hangulatok finomságával tudjon szólni hozzánk s ennyiben modern legyen ; de azért fölfogásának tiszta naivitásával, képzeletének eleven ihletével, érzületének nemességével és kifejezésének egyszerű bájával igazi költő legyen. Szivének érzésében, képzeleteinek játékában, hangjának csengésében : magyar költő. Négy kis lyrai költemény hatásaul teljesen elég, ha csak felébreszti bennünk e gondolatokat s ajkunkra csalja a csalóka szót: talán ? Nem tudom, mint fog neki s általa nekünk is kedvezni sorsunk, további fejlődésében. Nem tudom, nem tudhatom még: ó-e a régen várt, vagy más valaki, a kit még nem ismerünk. Sok megszakadt költői pálya, sok megfoghatatlan ihletű költemény sejteti velünk, hogy a múzsa egy-egy csókja nem mindig eljegyzés ; olykor csak szeszélyes játék. Bárhogy legyen, az bizonyos, hogy lyránk pár gyöngygyei gazdagabb.)) — A ((Vasárnapi Ujság» jan. 11-iki száma szintén dicsérő szavak s a Fővárosi Lapok kiemelő kritikája kíséretében, két szép költeményét közli Szabolcskának. Az «Egyetértés» január 13-iki számában külön tárcacikk foglalkozik Szabolcska költői egyéniségével, e cím alatt : «Az uj költő, a ki régi,» kiemelvén, hogy Szabolcska már régebb idő óta műveli a költészetet. — Örömmel regisztráljuk az elismerés e szép nyilatkozatait, szivünkből kívánva derék Szabolcskánknak, hogy szépen indult költői pályája hasonlóan fejlődjék tovább ! * A Mátészalkán felállítandó felsőbb leányiskola érdekében lelkes felhívást bocsátott közre Segesváry József nagykárolyi esperes, melyben felhívja Mátészalka és vidéke közönségét az előkészületek mego t o kezdésére. A nagykárolyi cgyházmegve mult évi szeptemberi gyűlése a nevezett várost jelölte ki oly pontnak, hol egyházmegyei támogatással református jellegű felsőbb leányiskolát kellene állítani. Nagyon helyes. Csak előre, minél hamarabb tettre föl, mert nagy a szükség. A leánynevelésnek s ezzel a családoknak szilárd protestáns szellemet adni : ez is egyik nagy egyháztársadalmi feladat, mely megoldásra vár hazánkban. Kálvinisták, hitsorsosaink, magyar testvéreink ott a szép Alföldön: Kőrösön, Kecskeméten, Czegléden, Túron, Békésen, Szentesen, H.-M.-Vásárhelyt stb. nem érzitek szükségét annak, hogy mindenfelől támadott hitünknek védbástyákat emeljetek egy-egy felsőbb leánynevelőintézetben ? * A belmissziói tevékenység iránti érzék erősödésére vall dz a hitbuzgó, lelkes felolvasás, melyet Czinke István lelkész a hegyalja-harangodi lelkészi kör szerencsi értekezletén tartott s most a Sárosp. Lapokban. «Az egyház belső épitése a templomon kivül» cím alatt közre is bocsátott. Minden szava aranyat ér, minden tételére közvetlen tapasztalat üti rá az igazság bélyegét. «Legyűnk tisztában, vessünk számot egyszer s mindenkorra azzal, hogy a hivatalos egyházi hatóságoktól hitébresztő valláserkölcsi életet, uj jászülő tevékenységet várnunk nem lehet. Arra más utat kell választanunk, a mi nem más, mint az önkéntes egyesülés, a társadalmi vállalkozás.^ Tökéletesen igy van, régen prédikáljuk mi ezt Lapunk hasábjain, s örülünk, hogy most oly körökben is kezdik ezt belátni, hol az egyháztársadalmi és belmissiói tevékenységet eddig külföldieskedésnek, beteges idealismusnak stb. szerették nevezni. A derék Czinke, kiben apostoli buzgóság lelke lakozik, abban is az általunk tört csapáson halad, hogy : «A papnak kell itt az élesztő kovásznak lennie !» Biz annak, mert a hol hitbuzgó papi lelkület van, ott a kövek is megelevenednek és lélek költözik az egyház megdermedt