Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-10-18 / 42. szám

vaslatból a nélkül, hogy az egyes presbyteriumok vé­leménye, még csak meg is kérdeztetett volna. Bizony pedig a tényleges alapot ez adta volna meg, s időnk is megengedte volna, hogy e mulasztást el ne kövessük, ha nem későn indulunk. Az nem menti ki a sérelmes mulasztást, hogy hozzá szól a sajtó, s hogy az egy­házmegyék és kerületek is tárgyaltak felette ; mert ha személyhez hasonlítjuk a zsinat-presbyteri rendszert, azt kell mondanunk, hogy lábak nélkül alig indulha­tunk, hacsak műlábakkal nem akarjuk helyettesíteni a leg­nélkülözhetetlenebb végtagokat, mi törvénysértés volna. De nem bántom tovább, mikor a célom ez úttal csak az, hogy egy vészterhes felhőről szóljak, melynek villámai éppen azokat a tényezőket fenyegetik, kik ha — önhibájukon kivül bajba esnek, nem lesz gyógyír Gileádban, melylyel sebeiket -meggyógyíthatják. Oh ! az a tényleges helvzet, azok a kálvinista miseriák, a melyek felett úgy pompázik e fényes elmélet, mint a napfény­ben úszó aranyozott sárkány. Ismerek egyházat, hol a lelkész az egyháztanács­nak elnöke sem volt, nagy időn keresztül, s csak egy véletlen körülmény adott alkalmat e kijelentésre: «ha a főgondnok ur — nem levén velünk egy véleményen — elhagyta is gyűlésünket, a lelkészelnök még itt van, s a tanácskozást tovább folytathatjuk.)) És lett csodál­kozás ! Hogy ez idő óta mint megy a dolog, nem tudom; mert csak annyit hallottam, hogy ha üres is a templom, a tanácsterem mindég tele van, miután az egyház tőkepénzei iránt, melyekből nagyon előnyr ösen lehet kölcsönöket felvenni, a kiváló érdeklődés buzgó­sága megvan még ma is. íme itt van: Interessia l A másik egyházban meg agyonkiabálják még a legüdvö­sebb indítványokat is, főkép ha megsejtik, hogy az a lelkésztől származott. Mert hát tudnunk kell, hogy ezek a buzgó polgártársak igen nagyon tisztában vannak jogaikkal, s a politikai pártgyűléseken a velük parolázó úri kortesek által nagyon jól kitaníttattak arra nézve, mint lehet a lelkipásztor befolyását a legsikeresebben megbénítani. Mikor pedig azt mondják nekik a más fe­lekezetű komolyabb emberek : cchisz' így saját egyhá­zuknak okoznak károkat)) — azzal válaszolnak : «egye meg a f. ..! igy kell ennek lenni.» íme itt van: Ma­matória! A harmadik egyházban pedig a lelkészt, mikor hozzá szól a vagyoni kérdésekhez, legott a mennyeiek­hez utasítják. Szűr alatt pedig még azt is hozzáteszik : «mit akar ez a gyütt-ment, mikor a vagvon a mienk. Stmrni köze hozzá! Prédikáljon, és köszönje meg, hogy ingyen fizetjük.)) íme itt van: Plebokratia! Vagy talán ezek csak kivételes dolgok! Én úgy vagyok meggyő­ződve 30, s különösen 20 éves tapasztalataim alapján, hogy e visszásságok, ha nem éppen az említett alak­zatokban is, de a vegyület bizonyos mértékében meg­vannak mindenütt, hacsak túlnyomólag intelligens több­ség nem sorakozhat a lelkész körül, ki az ily támo­gatás nélkül csak is személyes ügyességével boldogul­hat. Ha pedig erőlteti a dolgot, s kezét a törvény­könyvre teszi : bizony mondom könnyen elérheti, hogy oly jelenetek következnek, a melyekkel szemben még maga a felettes hatóság sem fog boldogulni. Mi könnyebb aztán ilyenkor, mint azzal ütni el a kérdést : ((hiányzott a kellő pasztorális prudentia.» De hát akkor ne vessünk papírra olyan nem tudom mit, mint a minő a 133. §, mely ha csakugyan törvénynyé válik, valóságos vészter­hes felhőként fog sötétleni a lelkészek felett, különösen a nagyobb egyházakban. Im azt mondja ez a §. hogy: «Az egyházközség anyagi ügyeire felügyelni s azokat ellenőrizni a lelkésznek hivatásából folyó kötelessége 1 levén, ha e felügyeletet s ellenőrzést elmulasztja, min­den e téren felmerülhető károk tekintetében felelősség hárul reá.» Miben áll e felügyelet és ellenőrzés ? Meny­nyiben, és mi módon felelős a felmerülhető károkért ? Hol van annak az alapja, hogy az anyagi dolgokra való felügyelet s ezek ellenőrzése, hivatásából folyó kötelesség ? És mind ezek, igy a mint ez a §. akarja, lehetségesek-e ? Ha egy állami tisztviselő, ki összes testi és lelki erejét az ily megbizatás feladatának szen­telheti, köteleztetik ilynemű felügyelet és ellenőrzés teljesítésére, értem és helyeslem is. De nem igv a lel­készre nézve, ki bármint okoskodjunk is, mindenek felett, és első sorban : verbi divini minister! Vájjon javára szolgálhat-e az anyaegyházunk igaz érdekeinek, ha a lelkipásztor életfeladatának eszményi magaslatáról, a pétizkezelő asztalok mellé lerántátik, csak azért, hogy «a hivatásából folyó kötelesség)) lárvája alatt, hierarchicus érdek húzhassa meg magát, mit az evangyéliomi elve­ken nyugvó protestantismus feltétlenül elutasít magától. Hiszen megmondták maguk az apastolok, hogy : «nem tetsző dolog nekünk elhagynunk az Istennek igéjét, és az asztaloknál szolgálnunk.)) Apóst, cseleked. VI: 2. Ha ez a határozatlan, önkényesen magyarázható és veszélyes 133.így megy keresztül, a mint ez a javaslat betűiben adva van : a nagy egyházakban oly munkák fogják terhelni vállainkat, a melyek alatt összeroskadunk, hacsak a mi hivatásunkból folyó magasabb kötelessé­geinket nem hanyagoljuk el ezek miatt. Ha pedig utol­jára is papok maradunk, s a templomi gyülekezetet, a temetéseket, a cura pastoralist, s a szerfelett megsza­porodott irodai munkákat nem ignorálhatjuk : mondják meg e javaslat alkotói, hol van az idő és képesség arra nézve, hogy egy naponként legalább is öt embernek foly­tonos munkát adó ügykezelés dolgait szakadatlan figye­lemmel kisérhessük, s mindenekért ((hivatásunkból folyó kötelességünk)) szerint felelhessünk?! Vájjon helyes dolog-e törvényileg eszközölni a kötelességek össze­ütközését, s éppen a lelkészt tenni ki oly eshetőségek­nek, melyek a mellett, hogy szivét is aggodalmakkal töltik el, erkölcsi befolyását is tönkre tehetik, különö­sen korunkban, midőn a corruptio szennyes habjai már­már az egyházi termek küszöbeit is csapkodják, s a sensatiós hírlapi cikkek maholnap még az egyszerű polgárokból is mestereket képeznek, a sikkasztás és okmányhamisitás művészetében? Vájjon helyes dolog-e, törvényileg szolgáltatni ki a verbi divini ministert, a mai törvénykezés azon beteges humanismusának, mely sze­rint mindent felhasználhat a védelem arra nézve, hogy a gazok sorsa enybittessék ? Mert hát kérdezem, hogy p. o. egy sikkasztási esetnél, a 133. §. alapján, nem azt venné-e elő a kir. törvényszék legelső sorban is, a kinek a felügyelet és ellenőrzés hivatásából folyó kötelessége, s kinek mint ilyennek, sem ideje, sem tehetsége, sem eszközei nem hiányozhatnak arra nézve, hogy — a leg­főbb egyházi hatóság által megszabott feladatának, min­den irányában eleget tehessen. De hová vezetne ez ? Mert nem szabad felednünk, hogy az — óh felséges nép ! feltétlenül a maga emberének fogná pártját, s még akkor is a lelkész lenne a hibás, ha olyan tiszta volna, mint a mennybeli angyalok. Nem azt ja vallják-e mind ezek, hogy a verbi divini ministert ne szolgáltassuk ki, ille­tőleg ne vessük alá az oly eshetőségeknek, melyek tönkre tehetnék erkölcsi hitelét, minden befolyását, egész jövendőjét annyira, hogy még a családja is megérezné ennek szomorú következményeit. Hát én uraim, úgy vagyok meggyőződve, hogy az anyagiak feletti felügyelet, ellenőrzés, és felelősség

Next

/
Thumbnails
Contents