Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-10-18 / 42. szám

vaslatból a nélkül, hogy az egyes presbyteriumok véleménye, még csak meg is kérdeztetett volna. Bizony pedig a tényleges alapot ez adta volna meg, s időnk is megengedte volna, hogy e mulasztást el ne kövessük, ha nem későn indulunk. Az nem menti ki a sérelmes mulasztást, hogy hozzá szól a sajtó, s hogy az egyházmegyék és kerületek is tárgyaltak felette ; mert ha személyhez hasonlítjuk a zsinat-presbyteri rendszert, azt kell mondanunk, hogy lábak nélkül alig indulhatunk, hacsak műlábakkal nem akarjuk helyettesíteni a legnélkülözhetetlenebb végtagokat, mi törvénysértés volna. De nem bántom tovább, mikor a célom ez úttal csak az, hogy egy vészterhes felhőről szóljak, melynek villámai éppen azokat a tényezőket fenyegetik, kik ha — önhibájukon kivül bajba esnek, nem lesz gyógyír Gileádban, melylyel sebeiket -meggyógyíthatják. Oh ! az a tényleges helvzet, azok a kálvinista miseriák, a melyek felett úgy pompázik e fényes elmélet, mint a napfényben úszó aranyozott sárkány. Ismerek egyházat, hol a lelkész az egyháztanácsnak elnöke sem volt, nagy időn keresztül, s csak egy véletlen körülmény adott alkalmat e kijelentésre: «ha a főgondnok ur — nem levén velünk egy véleményen — elhagyta is gyűlésünket, a lelkészelnök még itt van, s a tanácskozást tovább folytathatjuk.)) És lett csodálkozás ! Hogy ez idő óta mint megy a dolog, nem tudom; mert csak annyit hallottam, hogy ha üres is a templom, a tanácsterem mindég tele van, miután az egyház tőkepénzei iránt, melyekből nagyon előnyr

ösen lehet kölcsönöket felvenni, a kiváló érdeklődés buzgósága megvan még ma is. íme itt van: Interessia l A másik egyházban meg agyonkiabálják még a legüdvösebb indítványokat is, főkép ha megsejtik, hogy az a lelkésztől származott. Mert hát tudnunk kell, hogy ezek a buzgó polgártársak igen nagyon tisztában vannak jogaikkal, s a politikai pártgyűléseken a velük parolázó úri kortesek által nagyon jól kitaníttattak arra nézve, mint lehet a lelkipásztor befolyását a legsikeresebben megbénítani. Mikor pedig azt mondják nekik a más felekezetű komolyabb emberek : cchisz' így saját egyházuknak okoznak károkat)) — azzal válaszolnak : «egye meg a f. ..! igy kell ennek lenni.» íme itt van: Mamatória! A harmadik egyházban pedig a lelkészt, mikor hozzá szól a vagyoni kérdésekhez, legott a mennyeiekhez utasítják. Szűr alatt pedig még azt is hozzáteszik : «mit akar ez a gyütt-ment, mikor a vagvon a mienk. Stmrni köze hozzá! Prédikáljon, és köszönje meg, hogy ingyen fizetjük.)) íme itt van: Plebokratia! Vagy talán ezek csak kivételes dolgok! Én úgy vagyok meggyőződve 30, s különösen 20 éves tapasztalataim alapján, hogy e visszásságok, ha nem éppen az említett alakzatokban is, de a vegyület bizonyos mértékében megvannak mindenütt, hacsak túlnyomólag intelligens többség nem sorakozhat a lelkész körül, ki az ily támogatás nélkül csak is személyes ügyességével boldogulhat. Ha pedig erőlteti a dolgot, s kezét a törvénykönyvre teszi : bizony mondom könnyen elérheti, hogy oly jelenetek következnek, a melyekkel szemben még maga a felettes hatóság sem fog boldogulni. Mi könnyebb aztán ilyenkor, mint azzal ütni el a kérdést : ((hiányzott a kellő pasztorális prudentia.» De hát akkor ne vessünk papírra olyan nem tudom mit, mint a minő a 133. §, mely ha csakugyan törvénynyé válik, valóságos vészterhes felhőként fog sötétleni a lelkészek felett, különösen a nagyobb egyházakban. Im azt mondja ez a §. hogy: «Az egyházközség anyagi ügyeire felügyelni s azokat ellenőrizni a lelkésznek hivatásából folyó kötelessége 1 levén, ha e felügyeletet s ellenőrzést elmulasztja, minden e téren felmerülhető károk tekintetében felelősség hárul reá.» Miben áll e felügyelet és ellenőrzés ? Menynyiben, és mi módon felelős a felmerülhető károkért ? Hol van annak az alapja, hogy az anyagi dolgokra való felügyelet s ezek ellenőrzése, hivatásából folyó kötelesség ? És mind ezek, igy a mint ez a §. akarja, lehetségesek-e ? Ha egy állami tisztviselő, ki összes testi és lelki erejét az ily megbizatás feladatának szentelheti, köteleztetik ilynemű felügyelet és ellenőrzés teljesítésére, értem és helyeslem is. De nem igv a lelkészre nézve, ki bármint okoskodjunk is, mindenek felett, és első sorban : verbi divini minister! Vájjon javára szolgálhat-e az anyaegyházunk igaz érdekeinek, ha a lelkipásztor életfeladatának eszményi magaslatáról, a pétizkezelő asztalok mellé lerántátik, csak azért, hogy «a hivatásából folyó kötelesség)) lárvája alatt, hierarchicus érdek húzhassa meg magát, mit az evangyéliomi elveken nyugvó protestantismus feltétlenül elutasít magától. Hiszen megmondták maguk az apastolok, hogy : «nem tetsző dolog nekünk elhagynunk az Istennek igéjét, és az asztaloknál szolgálnunk.)) Apóst, cseleked. VI: 2. Ha ez a határozatlan, önkényesen magyarázható és veszélyes 133.így megy keresztül, a mint ez a javaslat betűiben adva van : a nagy egyházakban oly munkák fogják terhelni vállainkat, a melyek alatt összeroskadunk, hacsak a mi hivatásunkból folyó magasabb kötelességeinket nem hanyagoljuk el ezek miatt. Ha pedig utoljára is papok maradunk, s a templomi gyülekezetet, a temetéseket, a cura pastoralist, s a szerfelett megszaporodott irodai munkákat nem ignorálhatjuk : mondják meg e javaslat alkotói, hol van az idő és képesség arra nézve, hogy egy naponként legalább is öt embernek folytonos munkát adó ügykezelés dolgait szakadatlan figyelemmel kisérhessük, s mindenekért ((hivatásunkból folyó kötelességünk)) szerint felelhessünk?! Vájjon helyes dolog-e törvényileg eszközölni a kötelességek összeütközését, s éppen a lelkészt tenni ki oly eshetőségeknek, melyek a mellett, hogy szivét is aggodalmakkal töltik el, erkölcsi befolyását is tönkre tehetik, különösen korunkban, midőn a corruptio szennyes habjai mármár az egyházi termek küszöbeit is csapkodják, s a sensatiós hírlapi cikkek maholnap még az egyszerű polgárokból is mestereket képeznek, a sikkasztás és okmányhamisitás művészetében? Vájjon helyes dolog-e, törvényileg szolgáltatni ki a verbi divini ministert, a mai törvénykezés azon beteges humanismusának, mely szerint mindent felhasználhat a védelem arra nézve, hogy a gazok sorsa enybittessék ? Mert hát kérdezem, hogy p. o. egy sikkasztási esetnél, a 133. §. alapján, nem azt venné-e elő a kir. törvényszék legelső sorban is, a kinek a felügyelet és ellenőrzés hivatásából folyó kötelessége, s kinek mint ilyennek, sem ideje, sem tehetsége, sem eszközei nem hiányozhatnak arra nézve, hogy — a legfőbb egyházi hatóság által megszabott feladatának, minden irányában eleget tehessen. De hová vezetne ez ? Mert nem szabad felednünk, hogy az — óh felséges nép ! feltétlenül a maga emberének fogná pártját, s még akkor is a lelkész lenne a hibás, ha olyan tiszta volna, mint a mennybeli angyalok. Nem azt ja vallják-e mind ezek, hogy a verbi divini ministert ne szolgáltassuk ki, illetőleg ne vessük alá az oly eshetőségeknek, melyek tönkre tehetnék erkölcsi hitelét, minden befolyását, egész jövendőjét annyira, hogy még a családja is megérezné ennek szomorú következményeit. Hát én uraim, úgy vagyok meggyőződve, hogy az anyagiak feletti felügyelet, ellenőrzés, és felelősség