Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-10-18 / 42. szám

valóságos pogányok. Majd kérkedve emiitette, hogy alig érkezett meg, már is szembetűnő eredménye van idejövetelüknek, mivelhogy egy gyermeket már is fölvehetett az egyedül üdvözítő egyház kebelére. «Oh te boldog István !» . .. kiáltott fel aztán tettetett meghatottsággal. Mondom, kevés részlete jutott e beszédnek tudomásomra, ámde a benyomás, melyet híveimre tett, lesújtó és megdöbbentő volt, annyira, hogy még az egyik érdemes katholikus előljáró is ekként nyilatkozott egyik kálvinista előljáró-társa előtt: «katholikus vagyok, de azt már magam is sokallom, a mit ezek a papok tesznek !» Másnap, szept. 14-én, Flodung-pátzr esti 6 órai prédikációjára magam is elmentem. A mint a szószékre lép, mindenekelőtt nagyon halk és monoton hangon kezdé, hogy a szent misszió holnapi működése a következő lesz: «Reggel fél 6-kor az első mise, 6-kor a második mise és prédikáció., 9-kor a harmadik mise és gyermekeitek oktatása közben és a 9 órai mise után egész nap gyóntatni fogunk; előbb a családanyákat leányaikkal fogjuk meggyóntatni; a férfiakra majd megmondjuk, mikor kerül a sor. Este 6 órakor prédikálni lógunk. Csütörtökön és szombaton leányaitokat, a 18 — 19 évesekig, fehér ruhába öltözötten s kezökben gyertyával, küldjétek a papiakra ; az ünnepély rendezését bízzátok ránk.» Ekkor, a miatyánk és üdvözlégy elmondása után, a prédikáláshoz fog. Egy hosszú történetet kezd elmesélni, hogy az egyszeri püspök öt ezer ember előtt prédikálván egykor, igy szólott végre hallgatóihoz : mit gondoltok, hányan fognak közületek üdvözölni?... jó lesz, ha ötszázan. «Itt, — fűzi tovább beszédét a mi páterünk — nem vagytok ötezeren, talán még ötszázan sem: azt kérdem, hányan fognak közületek üdvözölni ? S én azt mondom : mindnyájan fogtok, ha akartok !... Nos, ki akar közületek a pokolra jutni?.. Senkii... keressétek hát üdvösségteket.)) Azt bizonyítgatta aztán, azok ellenében, a kik azt mondják, hogy nincs bűn, nincs erény, nincs pokol, sem mennyország, hogy de igenis van bűn a világon. Számtalan példát, külföldi és hazai történetet és közvetlen szemlélete után elbeszélt szomorú esetet hoz fel erre nézve, nagy pathossal kiáltva fel ottan-ottan : nincsen-e hát bűn ? dehogy nincs! ez teszi tönkre a nemzeteket, családokat, egyeseket. Mindezt a lehető legnépszerűbb modorban előadott példákkal, történetekkel illusztrálja. Álljon itt e beszédből csak egy-két nevezetesebb passus. ((Német ország, az az összerablott, összetákolt ország, ma a népek ostora; de eljő az idő, mikor olyanná lesz, mint az ostor — nyél nélkül.® Francziaországot is a bűn rontotta meg a mult században, «mikor olyat ültettek Isten trónjára, a ki se nem szűz, se nem anya, csak egy hitvány nő volt.» A bűn rontotta meg Angliát is, VIII. Henrik bűne, «a ki egyszer csak ráunt a feleségére és elcsapta; aztán azt írta a pápának : ((Szentséges atyám, kérlek, válaszsz el a feleségemtől.)) «Nem lehet, édes jó királyom, — válaszola a pápa — a házasság szentség, az alól még én sem oldhatlak fel.)) Erre fogta magát a király megtette magát pápának, — látjátok, milyen könnyű pápává lenni 1 fogott egy szerencsétlen püspököt, a ki szintén házasodni akart s szintén megtévelyedett, s a ki aztán össze eskette a királyt azzal a nővel, a kit ágyasává tett. De csakhamar arra i,s ráunt, azt is elcsapta; harmadikat vett, arra is ráunt, azt is elcsapta; igy a negyediket, ötödiket is, élvén velők bűnös ágyasságban. — És igy lett hitehagyottá az angol nép, a bűn miatt. És igy lettek hitehagyottakká a többi nemzetek is, ezerek és milliók, mind-mind a bűn miatt... Mikor térnek vissza az anyaszentegyház kebelére ? nem tudom, nem vagyok próféta, de annyit tudok, hogy «már is, különösen hazánkban, az utolsó évtized alatt rohamosan kezdenek visszatérni.; minden esztendőben 6—7 ezeren térnek meg az anyaszentegyház kebelére, a melytől oly galádul elpártoltak.)) Oda akartam kiáltani : ((Hazudsz, vakmerő jezsuita !» . .. Majd nem akartam hinni füleimnek és siettem haza, megnézni a reform, egyház egyetemes névtárából az 1885-ik évi ki- és áttértek számát, mely is a következő : kitértek az összes magyarországi és erdélyi egyházakból 513-an, ellenben áttértek hozzánk 1166-an. Micsoda jezsuita-fogás és ámitás tehát azt hazudni, hogy részünkről évenkint ezerek és ezerek térnek ki, holott egy ezerre se megy a számuk, és elfelejteni megemlíteni, hogy a római egyházat pedig és füllentő jezsuitáit évenkint két annyian hagyják oda, ((galádul elpártolván)) az egyedül üdvezitő anyaszentegyháztól 1 De rosszul értettem talán? Megkérdeztem azért két szava hihető uri nőt s im azok is bizonyították, hogy a 6—7 ezer nem az egész 10 évre, hanem évenkint volt értve és mondva. (Vége köv.) Lévay Lajos. SYNODALIA. A vészterhes felhő! Interessiában, a pap csakhogy áll még, M amatóriában, megbénult ő már rég, Pl ebokratiában, az övé csak az ég, Folyton megújuló tisztes szép régiség ! Figyelő,; Senki nem vonhatja kétségbe, hogy a zsinati törvényjavaslat készítői a modern tötvényhozás elvi magaslatán állanak. De éppen ebben van a hiba, miután el nem vitatható, hogy egy jogállam s az ev. ref. egyház tényleges helyzete közö tt, oly ellentétek vannak, melyek figyelmen kivül nem hagyhatók, hacsak azt nem akarjuk, hogy egy tetszetős szép elméletnek, legféltettebb érdekeink essenek áldozatul. Két tényezőt nem méltattak kellő figyelemre a mi jeleseink, melyek közül első az evangyéliom, a második pedig az ezen nyugvó gyülekezeti élet psychológiája, holott pedig a forrás vizének vegyismerete nélkül, a gyógyja vallatot betegünk javára meg nem állapithatjuk. Már a tiz év előtti alkotásnak is ez volt fő hibája és alapgyengesége; pedig örök törvénye az a fejlődésnek, hogy el nem mellőzheti azokat a nélkülözhetetlen factorokat, melyek létjogának feltételei. Ha a világmindenségben minden életmozgás, a fokozatos fejlődés törvényének hódol, s az egybeköttetés kapcsai minden ponton kimutathatók: mint eshetnék az, hogy éppen az egyház vonhatná ki magát azon egyetemes törvény parancsszava alól, mely éppen a Krisztusban tökéletesedő életnek a leggyönyörűbb manifestatiója ? De hol van e javaslat egészében ez a manifestatió, mikor ez sokkal inkább megfelel egy jogállam kívánalmainak, mint az ev. ref. egyház tényleges helyzetének. Bizony mondom, a mi szegénységünk, puritán egyszerűségünk, aligha idegennek nem fogja magát érezni a jogelméletek e fényes csarnokában s kérdések kérdése, ha nem fog-e neki elkedvetlenedve hátat fordítani?! Sőt van más baj is. Kimondja ez a javaslat, hogy a mi alkotmányunk zsinat-presbyteri, s ím ott állunk mégis, hogy maholnap szentesített törvény lesz a ja-