Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-10-18 / 42. szám

pápista és dúlhat bennük a párt-politikai szenvedély. Arra már régen rájött a magyar földmives, hogy ha olyan nagy a dinnye- vagy a krumpli-földje, hogy ő maga végig nem nézheti és körül nem járhatja egy éjjel többször, hát csőszt kell bele állítania; de az egyház még nem jutott el erre az egyszerű bölcseségre; hanem a város közepére épit egy-egy nagy templomot, ahoz hozzá állit 1—2 vagy több papot, ezek ott a központban aztán valóságos bürokraták lesznek s hogy kinnt miként ragadozzák a nyájat, ezzel senki sem törődik, vagy ha törődik, legfeljebb jajgat és az államtól vár oly intézkedéseket, minőket annak tenni ha van is joga, de megtenni nem volna sem eszélyes, sem a közszabadsággal megegyező. Kálvinus János másként teremtette újjá Genfet! A lélekszám szerinti szavazatjog megadása mellett nem bizonyíték az, hogy az egyházak iskola fenntartó testületek is s e miatt nem lehet apróbb gyülekezetekre oszolniok, hogy így kaphassák meg a méltányos több szavazatot. Megvan annak is a maga módja! Ügyesen megcsinálta azt a debreczeni javaslat, mely egyház-körökre akarta Debreczent beosztani. Most már Debreczen sem csinálja meg a dolgot, ha kap 12 szavazatot ingyen! Az sem argumentum, hogy a szavazati jog kiterjesztésével majd nagyobb lesz az egyház iránt való érdeklődés. Már ugyan hogyan ? Ezután sem az egyháztagok adnák egyenként a megsokszorosított szavazatokat, hanem adnák a presbyteriumok s ha valaki nincs benn abban a presbyteriumban, vájjon különös érdeklődést kelt-e benne az, hogy kire megy már most az a 12 szavazat, mikor sokszor azt. se tudja, hogy egyáltalában lesz-e szavazás ott benn a presbyteriumban és a presbyterek nem követi utasítással ellátottak ; mert még ez esetben támaszthatna némi érdeklődést a szavazat jog kiterjesztése. Szóval a javaslat a maga demokratikodelegationalismusával minden határozott jellemet nélkülöz, czéljában kicsinyes érdekeknek szolgál, elveiben egy napi érvényű, magasabb egyházpolitikai intentiója nincs is; mig ellenben az az ősi kálvinista presbyterialis rendszer, az a kiválasztási aristokratia egy letörölhetetlen erős charaktert fejtett ki, egy örök érvényű, állandó princípiumon épült fel, nagy és fenséges czéloknak szolgál és abban az elvben, a mely alapját1

képezi, abban van «solidae íkiuciae fultura et salutis nostrae fundamentum.)) (Kálvin). A történeti természetes fejlődést megakasztani s illetőleg egészen más irányba terelni csak igen-igen fontos és nagy horderejű érdekek miatt szabad és lehet — és akkor is rendesen csak forradalmak teszik ezt meg; de minden különösebb ok nélkül bevágni a történeti fejlődést — legalább is azt kérdezteti velünk: hát mit akarunk ? Mert a kerületi gyűlések feleletei bizony nem elégségesek. •Nem kell elbontani a régi határt, melyet csináltak a mi eleink ! Jezsuita-missziók. XIII. Leó pápa ő szentsége szólt : «Kedves fiam, hogy vagytok azon a szép Magyarországon? működnek-e ott a szent missziók?)) cdgenis, szentséges atyám, működnek; különösen az én egyházmegyémben nagy buzgalommal működnek)); — válaszolá a nyájas kérdésre dr. Steiner Fülöp, székesfehérvári megyés püspök ur ő méltósága. «No csak haladjatok tovább is ezeken a nyomokon !» — fejezé be a szentséges atya. És ő szentségének különösen kedvelt fia, a nagy tudományu, és ultramontanismusáról, primásjelöltségéről hova-tovább ismertebb nevű Steiner püspök, úgy látszik, hűségesen halad az általa egy év óta megkezdett irányban, a szentséges atya által kijelölt ((nyomokon)) tovább. Alig emelte a királyi kegy a székesfehérvári püspöki székbe, véd szárnyai alatt a szent (!) miszszió azonnal megkezdé működését Fehérmegyében, most egy éve, a Sárkeresztúrhoz egy órányira eső Nagy-Lánghon, a gróf Zichy János uradalmában. Az idén, tudtommal, már a püspöki, székhelyen, az ős koronázó városban is megjelentek, majd szeptember hó 13-án, a mi szerény községünket, a püspök uradalmához tartozó Sárkei esztúrt kivánták boldogítani becses jelenlétükkel, a kalocsai fészekből szárnyra kelt vészmadarak: Flodung József és társa, jezsuita-páterek. — Azt hiszem, érdekes és tanulságos lesz, e jezsuita-misszió sárkeresztúri működéiérői pár szót ejteni e protestáns lapok hasábjain. Tehát a nevezett napon, szept. 13-án, épen vasárnap lévén, a szélrózsa minden irányából seregestül, sőt processióval tódultak a kathölikus hívek Sárkeresztúrra, az előző nap odaérkezett két jezsuita-páter prédikációjának hallgatására. A fél órányira eső Abárót és Szent-Agotháiól, a távolabbi Kálóz és Sárosd községekből templomi zászlókkal, a mester és a plébános urak vezérlete alatt, Mária-énekek zengedezése közt vonultak végig helységünkön, a római kathölikus templom elé. Kissé különös s pillanatra megdöbbentő látvány volt ez azokra nézve, kik nem vagyunk szerencsések az egyedül üdvözítő egyháznak tagjai lenni. Nem csuda, ha közülünk is sokakat elvitt a kiváncsiság a «szent atyák» meghallgatására, a kik derekasan hozzá is láttak szent missziójuk teljesítéséhez, annyira, hogy a mi híveink szörnyűködve hallgatták ajkaikról az egyedül üdvözítő igéket: a más felekezetűek eretnekitését, evangeliumi tanainknak becsmérlését. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy beköszöntő beszédjök eszm'emenetét közölhetném. Mindössze a fentebb emiitett párbeszédet s egy-két förmedvényöket örökíthetem meg e helyen. A többek köz ugyanis ekkép mennydörgött a délelőtti szónok : «Nem bántom én sem a reformátust, sem a lutheránust, sőt mint feleba rátomat szeretem, de azt a szerencsélteti Kálvint és Lutheit, azoknak átkos tanait gyűlölőin és utálom,» Még rosszabbul bánt el a zsidókkal, a kik — úgymond — csak a nép zsarolói, nyúzói, nem is emberek, hanem