Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-10-04 / 40. szám

I. Leopold uralkodása a jezsuiták befolyása által ujabb sanyargatásokat hozott a protestánsokra. Az üldözők élén állottak a judex curiae gr. Nádasdy Ferencz, ki a szép nádor leány kedvéért lépett át az evangelikus egyházból a katholikusba, II. Rákóczy György fejedelem özvegye, Báthori Zsófia, ki visszatért a kath. egyházba, továbbá Szécsény, Szelepcsény és Kolonics püspökök ; ugy hogy Erdély fejedelme, Apafi 1671-ben indittatva érezte magát Magyarország állapotát, mit a török iga még súlyosabbá tett, egy terjedelmes államokmányban hozni a brandenburgi nagy választó fejedelem, Frigyes Vilmos tudomására. Mély, fájdalmas panaszhangok azok, melyek itt előtörnek, de «ha nem akarom feledni, hogy én keresztyén, reformált fejedelem vagyok — irja — tovább nem hallgathatok.)) «Abban a nagy nyomorban, mit ezen bizalmatlanságban és gyanúsításban felette gazdag században egyedül Magyarország ismer, s melynek szerencsétlenségében az a legkeservesebb, hogy még csak panaszkodnia sem engedik meg, tönkre megy, sőt már tönkre is ment az ország.)) Majd ékesszoló előadásban a nyomor forrásait fedezi fel, ezek között a protestánsok súlyos elnyomatását, s végül arra kéri a választó fejedelmet, hogy járjon közbe a császárnál Isten egyháza és a sanyargatott Magyarország érdekében. — Az egész terjedelmes kérelmet Bethlen János kéziratban levő naplójából közli. *) Ennek daczára a protestánsok üldözése Magyarországon szakadatlanul folyt tovább. Hogy minő összefüggésben volt ez az ország politikai áramlatával, az állami pártok hatalmi czéljaival és eszközeivel : ezt Bod természetesen nem érinti, mert a tudomány ily feladata korában ismeretlen volt; e helyett külön fejezetben irja le (IV.) a legapróbb részletekbe bocsátkozva «a mit a magyarországi egyházak tiz évi rettenetes üldöztetéséről, különösen pedig a papok és tanitók gályára itéltetéséről» kipuhatolhatott, részint a borzasztó eseménynyel egykorú nyomtatványokból, részint a kegyetlen perről kéziratban fennmarad feljegyzésekből. A per Pozsonyban 1673-ban kezdődött; a törvényszék nagyobb részt magyar püspökökből és mágnásokból állott, kiknek neveit Bod egyenként felsorolja ; a tárgyalás menete a vád és felelet pontosan elő van adva egész az Ítéletig, mely kezdetben halálra szólott, később a papok és tanitók egy részére nézve súlyos börtönre változtatták, mig 41 «a nélkül, hogy a király tudta volna, sőt parancsa ellenére» eladatott a nápolyi gályákra kilencz hónapig senyvedtek itt az életben maradottak, mig Ruyter holland admirál 1676. febr. ri-én kiszabaditá. A megmentettek zsoltárokat (46. 124. 125.) énekelve léptek a holland hajókra. Az itt közölt okmányok, melyek bizonyságot tesznek azon benyomásról, mit eme borzasztó esemény a protestáns Európára tett, ezek között különösen ama lángoló köriratok, miket a nürnbergi születésü derék Zaff Miklós, velenczei gyakorló orvos a svájezi, hollandi, angol és német egyetemekhez segítségért való jajkiáltásaival kibocsátott, (különben magok a foglyok is folyamodtak az illető német egyetemekhez, választó fejedelmekhez és királyokhoz), a szászválasztó fejedeleni levele Leopold császárhoz 1675. dec. 10-ről, II. Károly angol király felhívása, 1676. febr. 20-ról, melyben e foglyok számára gyűjtést rendel el, könyvünk legbecsesebb darabjai közé tartoznak. A protestánsok sorsa lényegileg ezután sem javult. Bod egész sorozatát közli az emlékiratoknak és a csá*) A szöveg Bocinál sokkal fontosabb mint Horányinál : História rerum Transsylvanicarum auctore J. Bethlenio. Viennae 1784. II., 71. szárhoz te;t beadványoknak; Vilmos angol király, a németalföldi egyesült államok 1701-ben felszólaltak, érdekűkben; a protestáns fejedelmeknek és az egyesült államoknak bécsi követei közbe léptek, részint — saját nyilatkozatuk szerint — ugy is, mint a westphaliai béke védnökei és résztvevői : de mindez nem segitett, Kolonics befolyása többet ért. Erre kitört a Tökölyi, majd Rákóczy-féle forradalom, s nemsokára meghal Leopold (1705). I. József 700 templomot adott vissza a protestánsoknak és a szathmári béke (1711) megerősité a régi jogi állapotot. A Vl-dik fejezet az erdélyi protestánsok állapotát irja le az «osztrák uralom alatt» a szathmári békéig. Bevezetésül szolgál Dunod Antidius küldetése és a Haller-féle szerződés (1685). Erdélynek a bécsi udvarral való további alkudozásaira vonatkozólag Bod gr. Bethlen Miklós kézirati feljegyzéseiből eddig ismeretlen becses adalékokat közöl. A leopoldi hitlevél létrejöttét elősegítették Paget János angol követ, a holland követ Hemskircken, a brandenburgi követ Dankelman G. Miklós, kivel Bethlen bizalmas viszonyban állott; az utóbbi 1696-ban választó fejedelménél két stipendiumot eszközölt ki enyedi tanulók számára az oderai frankfurti egyetemen; Bethlen köszönő irata a választó fejedelemhez közölve van. Ezért a bécsi udvar azon kívánságát, hogy a leopoldi hitlevél épségben tartásáért az angol, svéd és más protestáns hatalmasságok vállaljanak felelősséget, visszautasította. Tudva van, hogy ezen hitlevél az országban a katholikusok és «akatholikusok» között az osztrák uralom óta kitört belső harezot nem szüntette meg ; Bod ennek menetét több okmány mellékletével közli. A belső elégedetlenséghez itt is csatlakozik a Rákóczy forradalom a maga borzasztóságaival, többek között Enyed feldulásával, mig végre a szathmári béke a külső nyugalmat helyreállította. A második kötet többi fejezetei (VII—XIX.) különböző czimek alatt főleg a ref. egyház sorsának jellemzésére szolgáló pótlásokat és adalékokat tartalmaznak. Igy a VII. fej. Erdély ref. fejedelmeiről, «mint az orthodox egyház» patronusairól szól. A leirás azon kor szokása szerint nagyon panegyrikus, de Báthori Gábort vérszomjas zsarnoknak rajzolja, anélkül, hogy a szászok elleni dühöngéseit említené. A két következő fejezet a híres ref. mágnáscsaládokat és a legkitűnőbb lelkészeket állítja az olvasó elé ; mások (XI. XII. XIII.) az unitáriusokról, szombatosokról és jezsuitákról szóló közleményeket tartalmaznak. A legtanulságosabbak közé tartozik a X. fejezet: a reformátusok és lutheránusok közötti perlekedésekről. Angliából és Németalföldről a tanulók utján puritán és independens nézetek csúsztak be a ref. egyházba. Erdély fejedelmei a mágnásokkal és felsőbb papsággal az által ok gyakorolt egvházi hatalmat bizonyos mértékig püspöki jog kifolyásának tekintették; ezzel szemben lábra kapott a presbyteri jognézet, hogy a papi hivatal mellé világiak is alkalmaztassanak, mint segítségek az egyházi fegyelem, intés és a kulcshatalom gyakorlásában. De az uj szövetség irataira való hivatkozás mit sem használt; a püspöki rendszer lett győztes. A XIV. fejezet magában foglalja az erdélyi állam egyházi jog alapvonalait az ország törvénye alapján, ép ily sérthetlen gyanánt emliti azon szokásjogot, hogy vegyes házasságokban a fiak az apa, a. leányok az anya vallásában neveltessenek. Nem kevésbé tartalomdús a XV. fejezet: De personis ecclasjasticis, mely ezen igénytelen cím alatt a ref. egyház szervezetét és rendtartását irja le, lényegileg a Geleji Kánonok (1649) szavaival, jóllehet ezeket nem nevezi meg. Csak a heti