Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-10-04 / 40. szám

kivül, 5—600 frttal segélyezni)); avagy azt mondani, hogy ez husz, huszonkét önálló segélyt nem igénylő egyházi hivatalnokával, csak annyit tesz az egyház érdekében, mint ott kettő, vagy négy; avagy azt nem látni, hogy egy-egy ilyen egyház viselt terhével, ha iskolákat nem kellene fenntartania, hat, nyolc, vagy tiz lelkészi állomást szervezhetne az egyház egyetemének minden további megterheltetése nélkül : nem mondom, hogy igaztalan, de mindenesetre a helyzetnek méltányolni nem akarása. (Folyt, köv.j Zsigmond Sándor. ISKOLAÜGY. Erkölcs és munkás hazafiság. (Útravalóul a kezdődő iskolai évre.) Az erkölcsi és vallásos érzet mivelése ősidőktől fogva együttesen történt. A vallásos érzet támogatta és termékenyítette az erkölcsöt. Csak a legújabb időben kezdik egymástól elválasztani e kettőt. Francziaország — mint tudjuk — iskolázásába hivatalosan beigtatta a független morált, s ma az a morál, melyet községi és állami iskoláiban tanít, nem csupán a felekezeti cujtustól független, hanem magától, az Isten fogalomtól is. íme a vallás oktatás tekintetében merőben neutrális iskola ; pedig a morál magában száraz, szabványai ridegek, rigorosusok, s kell valami ami azokat megédesíti, mintegy kapósakká tegye. Ezt teszi a vallás, a maga inspiráló, szívreható tételeivel. Mi igy vagyunk alkotva, hogy szükségünk van egy legfőbb lényre, Istenre, hogy ihlettel töltsön el minket, s hogy tőle, mint a legfőbb tökélyü eszménytől kapott vonzás fölfelé, s mintegy magunk fölé emeljen. Ha a vallásból nem vesszük az ideált, vennünk kell a költészetből vagy az életből. Az életből és a történelemből vett eszmény szükségességét és hatását érdekesen és vonzóan hangsúlyozta Bourgeois, francia közoktatásügyi miniszter, mult julius hó végén a középiskolákról az országos versenydíjak kiosztása alkalmával tartott beszédében. A megszívelésre nagyon is érdemes beszéd tartalma viszhangja kivánt Jenni egy lyceumi tanár előrebocsátott beszéde ama tételének : Ayez contre la vie, a certains jours méchante, L'Idéal qui souret et la Muse qui chante ! *') I. Legyen eszményünk — úgymond a költő — mely az élet viharos napjaiban ránk mosolyog Midőn önöknek ezt a tanácsot adom, ne higyjék, hogy költő módjára beszélek. Ezúttal nem álmodozásról van szó, s egyáltalán eszembe sem jut, hogy íigyelmöket az életről eltereljem avagy önöket a cselekvésről lebeszéljem. Hiszen élni annyi, mint cselekedni, s úgy tartom, hogy az ember névre az az ember a legméltóbb aki párositni tudja a legfinomabb érzékenységgel a legnagyobb értelmet, a legerősebb akaratot és a legszélesebbkörű tevékenységet. Ugy gondolom tehát, hogy férfias tanácsot adok, ha azt mondom önöknek, hogy legyen eszménvök. Eszményünknek lenni voltaképpen annyi, mint a mindennapi cselekvésbe magasabb célt ölteni, más szóval, hogy bármit tegyünk, álljunk magasabban annál, a mit *) Az életnek néha gonosz napjaira legyen eszményed, mely mosolyg s mnzsád, aki énekel. teszünk. Azt teszi ez, hogy a legdurvább és legmíveletlenebb munkásnak is forogjon elméjében egész nap a lelkiismeretesen betöltendő és becsülettel végzendő feladat; a művészre nézve azt, hogy melengesse elméjében az álmodott műremeket, s minden egyes művével jusson hozzá közelebb; a politikusra nézve jelenti azt az óhajtást, hogy a társadalomnak azt az állapotát alkossa meg elméjében, melyben az igazság és a béke fog uralkodni, s minden munkája és áldozata, melyet tesz, a végre való fáradságos és szükséges előkészület, a hazafira nézve, oh barátim, kell-e mondanom, hogy mi az eszménye a hazafinak? Az eszmény nem csupán az önzés és a mindennapiság fojtó légköre fölé emelő tiszta levegőáram, mily éltet és lelkesít a küzdelemteljes lét napi kételyei és hányatásai közepett; nem csupán vezérlő és mentő fény, hanem ezeknél valamivel több. Egy szóval az emberre nézve eszményének lenni annyi, mint életcéljának lenni. Lliszen az iskola az ifjúságot nem erre vagy arra a pályára készíti, hanem az életre. Ha az embernek eszményt adni annyit tesz, mint őt egész léte felől tájékoztatni, s minden cselekedetét alapelvvel és rugóval ellátni: készséggel aláírjuk, hogy ebben áll a nevelés végcélja s a tanító legfőbb kötelessége. Az iskolának joga van nemcsak az elmét formálni, hanem a lelkiismeretet is, mert — felfogásom szerint — a nevelés elválaszthatatlan az oktatástól. A ránk bízott gyermekből embert kell formálnunk : egész embert, kinek nem csupán teste van lábra állítva, nem csupán elméje van mivelve, de lelkiismerete is jó karban van és mívelt, azaz megtanulta ismerni kötelességeit, gondolkodott alapjokról is szükségességükről, s kész azokat be is tölteni. Az ily ember élete története : egy élő, gondolkodó és lelkiismeretes lény küzdelmeinek a története, a testi szenvedés ellen, a tévedés ellen az erkölcsi rosz ellen. A kezeink közül kikerülő ifjúnak egyformán késznek kell lenni erre a hármas küzdelemre. Az iskola soha tüzetesebben nem foglalkozott mint ma, feladatának ezzel a lényeges részével. Az utolsó tíz esztendő reformjai, vonatkoztak légyen a fegyelemre, a játékra, a tanítók és tanulók viszonyára, a büntetések és jutalmak természetére, szakadatlanúl a nevelés tulajdonképi fejlesztésére törekedtek. De kérdés, hogy be van-e fejezve ez a feladat, s nincs-e jogunk kivált e részben elmondani, hogy még mindig van tennivalónk? Ha szükséges, hogy iskolázásunknak legyen egy közös gondolata és egységes tana az ifjú nemzedék értelme formálására, menynyivel szükségesebb ez a tanbeli egyöntetűség az erkölcsi nevelésre, ha az oktatásügy tneg akar felelni igazi feladatának ; ha az akar lenni, a minek lennie kell: az a gócpont, melyben öszpontosulnak a nemzeti öntudat mozgalmainak szálai, hogy azok minden uj nemzedék szivében viszszatükröződjenek, s ekként gyermekeink lelkiismeretének ösztönt és életet adjanak. Midőn ezt a tanbeli egységet emlegetem, fölösleges dolog hozzátennem, hogy itt teljességgel nem egy betölcsérezendő bölcseleti rendszerről van szó, s nem is a jó és rosz természetét tárgyaló metaphysikai tételekről. Az iskola tiszteli a hitvallásokat, és a türelmességben jó példát ad a legtürelmetlenebb felekezetnek is; de bármely nézetet valljon valaki a korlátolt emberi elme örök problémaira nézve: a jó eszméje létez, s a mint egy bölcselő mondotta : az az eszme tény, és ez a tény : erő. Mióta az emberek társaságban élnek, ez az az erő nem szűnt meg a világra hatni, hogy fékezze az erőszakot, simítsa a szögletességet, hogy alkalmazza