Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-09-27 / 39. szám

épületet, mely a község főutczáján állva, imatermen kivül iskola, termet és tanitói lakot foglal magában. Ezen épület bejáratánál fogadta a lelkész a presbyteriummal és köréjük sereglett gyülekezeti hívekkel a főpásztort, ki midőn az őt hozó négyes fogatú hintóról leszállott és övéi között megállott, mintha a messze útról hazatért Atya lenne, körül vétetett szerető gyermekeitől, kiknek szemében a viszontlátás édes örömének. könnyei ragyogtak. Ez érzelmeknek adott kifejezést keresetlen, egyszerű szakban a bizalom hangján az üdvözlő lelkész is, kinek szavai elhangzása után a kettős sorban felállított fehér ruhás leánykák sorából egy előlépve, . rebegő szavak kíséretében csinos virágcsokrot nyújtott át püspök urnák, a ki is az üdvözlő lelkész szavaira az atyai szeretet egész melegével válaszolt, majd kezét egy mellette állott kis leány fejére vetve, a Mester szavaival: ne tiltsátok el é.n tőlem, sőt engedjétek hozzám a kicsinyeket! egymagában is mar bevégzett szónoklatott tartott, melynek megható képei, meleg érzelmei, szívhez szóló közvetlensége minden jelenlévőt könnyezésig meghatottak. Ezután püspök ur a sokaság kértére, minthogy a terembe nem fértek be, a kisded imaház udvarán tartotta meg püspöki bészédét, mely a viszonyokhoz alkalmazott tanulságos intéseivel igen jó hatást tett a jelenlevőkre. .íj, KÜLFÖLD. Annak a bizonyos szellemnek még nagyobb dicsőségére. Annak a bizonyos szellemnek, mely az utóbbi időben a .világnak majdnem minden országában hatalmaskodik; annak a bizonyos papságnak, melynek jeles tulajdonait ma az egész világ égig emeli, nagyobb dicsőségét neveli a többi közt ez a következő történet is, melyet a Würiembergben megjelenő egyházi lap szeptember 14-iki számában olvashatunk. A portugáli sajtó — mondja a most nevezett lap — naponként hoz értesítést arról az alávaló gaztettről, mely a Szentháromságnővérek lissaboni zárdájaban egy növendéken elkövettetett. Az egész nép iszonvu izgalomban van mindenütt, mert Ubrik Borbála esete óta hasonló aljasságot ember alig hallott. A 15 éves Pereire Sára szüleinek halála után, fiatalabb nővérével Cléliával egyetemben neveltetés végett a most nevezett zárdába vitetett. Mult hó 23-ikán a gyermek gyámja rövid levelet kapott a fejedelemasszonytól, melyben Sára halálát tudatja. A gyám csak sok fáradtság után nyerhetett bebocsáttatást a holttesthez. «Miben halt meg, kérdé a fejedelemnőt, hisz néhány napja még egészséges volt.» «Szívszélütésben» volt a felelet. Az emberben borzasztó gyanú támadt. Jelentést tesz a bírónál. A holttest megvizsgáltatik s aljas gaztettnek nyomai tűntek elő a tetemen, mely pár nappal előbb vadállati erőszakossággal lón végrabajtva. S minthogy egyszersmind mérgezés jelei is mutatkoztak, egyik apácza. bevallá, hogy a gyermeknek sós italt adott, melyre vérhányás következett, a belső részek vizsgálatának kell további magyarázatot adni. A vizsgálat borzasztó, dolgokat hozott napvilágra. A papok már évek óta űzik a növendékeken az erőszakot. Ot évvel ezelőtt E. «atva». egy Júlia nevű leányt próbált megkísérteni, ki előle az ablakon kiugrott s holtan vették fel a szerencsétlent. Egy másik növendék beszéli, hogy ezen «atya» által erőszakkal megszeplősíttetett. «Ö Seculo» uj botrányos tetteket közöl. Silva Guillermina, ki tanukép lőn megidézve, C. «atya» által, kinek szobáját kellett tisztogatnia elfogatott, de sikerült karjai közül kiszabadulnia. Elpanaszolta ezt a nővéreknek, kik őt, mint hazugot, lehordták, nyelvét borssal megégették s 8 napon át kenyéren és vizén fogva tartották. Ekkor ugyanazon munkára kellett visszatérnie s kiállania egy második szerencsétlenebb küzdelmet. Mint a szegény Sárának, valami italt adtak be neki is, mely vérhányást okozott; atyja kivette őt a zárdából, de nemsokára kórházba kellett szállítania, mert borzasztó betegség által látogattatott meg, melynek következményeit még most is nyögi. A zárdában van egy titkos ajtó, mely a sekrestyébe vezet. Ott van egy szoba, a kertbe vezető kijárattal, mely összeköttetésben van a fejedelemasszony termeivel. Fátyolt vetünk több más dologra, a zárdabeli viszonyokra, a papokhoz való járásra, gyónásokra s a gyermekekkel való bánásmódra. Daczára a nehéz pénzválságnak, melyben most Portugália szenved, a közvélemény csak ezekkel a leleplezésekkel foglalkozik. A «Van Guarda» ezt irja : «Annak a hallatlan és rettentő gaztettnek, mely épen a háromságnővérek zárdájában fedeztetett fel, fel kell nyitni mindenkinek a szemét s bebizonyítani, hogy mily igazoltak s észszerűek azoknak törekvéseik, kik az erkölcsiség érdekében, a társadalom megvédelmezésére sürgetik, hogy az aljasság ezen undok helyei, melyek magukat zárdáknak hívják, örökre eltöröltessenek a föld sziliéről. Egy nagy gyűlést kell egybehívni s a kormánytól az összes zárdák lerombolását követelni!» Eddig tart a nevezett lap közleménye. S mindez most történt, most a 19. században, ama bizonyos szellemnek s irányzatnak az egész világon való hatalmaskodása idején, most mikor még a prot. szülők is törik magukat, hogy gyermekeiket zárdába adják. Jó lesz ezt a történetet nekik elbeszélni; jó lesz rá mutatni annak a hatalmaskodó szellemnek portugál gyümölcseire. Gyümölcseiből talán majd csak megismerik azt, majd csak gátat vetnek hatalmaskodásainak. A nevezett lap ide vonatkozó további közleményei nem kerülik el figvelmünket. Gy. L. IRODALOM. ** A vallásszabadság kérdéséhez. írta dr. Horváth Ödön, dékántanár az eperjesi jogakadémián. E czímen egy három ívnyi terjedelmű füzet jelent meg a könyvpiaczon, melyben szerző teljes szabadelvűséggel tárgyalja az általános vallásszabadságnak s különösen az ország izraelita polgártársai vallásszabadságának a kérdését. Mint a munka bevezető fejezetében olvassuk: annak megírására az az eset szolgaitatott okot, hogy egy gör. kath. lelkész egy-16 éves izraelita leányt elkeresztelt, a miért az első fokú biróság által büntetéssel lett sújtva. E bírói ítéletet azonban a m.-vásárhelyi kir. Ítélőtábla feloldotta, kimondván, hogy az 1868: LIII. tcz-nek amaz intézkedései, melyek a más hit felekezetbe való felvételre foglalnak magukban rendelkezést, nem vonatkoznak az izraelita, mint nem keresztyén vallásfelekezethez tartozó egyéneknek a keresztelés tényével, a