Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-09-27 / 39. szám

érzett erkölcsi felháborodás adta a tollat; de azért teljesen érti azon kötelességet, hogy sem az ellenség iránti gyűlöletből, sem a barát iránti szeretetből az igazság törvényei ellen ne vétsen. Természetes, hogy a munkára nem alkamazhatjuk a mai tudományosság mértékét. A kutatás, osztályozás és előadás minőségére nézve azon fokon áll, melyen tudományunk a mult század közepe körül állott, és ha akkor megjelenhetik, ugy a honi protestáns egyháztörténelemnek nem kis gyarapodására szolgált volna. Most már némely részének csak irodalom történeti jelentősége van, mint pl. a magyarok nevének származtatása; azon feltevés hogy hunnok, avarok, magyarok egy néptörzs voltak ; a pogány magyarok isteneinek kutatása; a magyar egyháztörténelemnek kapcsolata az uj testamentommal s több eféle. De még a tekintetben is kellemesen lep meg, hogy azon állítással szemben, mintha a magyaroknak András apostol hirdette volna az evangéliumot, kritikai állást foglal el, sőt egyenesen kifejezi, hogy mindig bizonytalan fog maradni, hogy váljon Jeruzsálemben az első pünköst ünnepén az ég alatt mindenféle népek közül összesereglett istenfélő férfiak között voltak-e magyarok is. Csak a VII—dik fejezetben tér át a magyarok megtérítésének előadására, hogy a Xl-dik fejezetben kimutassa, hogy az uj magyar egyház kezdetben inkább görög volt, mint római. Azután kifejti, hogy a magyarok között az «igaz tudományt)) a valdensek és más hívek tartották fenn s egyszersmind közli a valdensek katechismusának egy nevezetes részét és a valdensek hitvallomását (119—127. 1.). Az első könyv végén rajzolja a hussziták szereplését Magyarországon, s végül «a romlottságot és a tant a reformatio előtt a nép között, különösen pedig a klérusban.)) A második könyv a reformacziótól Bocskai Istvánig terjed. Nem pragmatikai történelem, mely a protestáns egyházak külső és belső történetét rendszeresen adná elő, hanem XVIII inkább kevésbé összefüggő fejezeten át azon kor tudományos módszere szerint rajzolja azt, mi előtte a nagy mozgalomból és az általa létrehozott uj állapotokból legfontosabbnak látszott. Az V. fejezet azon kitűnő férfiakat, családokat és patronusokat sorolja fel, kik a reformacziót a magyarok között elősegítették ; midőn a jezsuiták itten működésüket megkezdették, csak három mágnás család volt katholikus, a nemességből pedig alig egy-kettő (225. 1.). A VII. fejezet tartalmazza az evangelium azon szolgáit, kik a reformacziót Magyarországon és Erdélyben terjesztették, köztük Honterust is; hasoníólag közli Luther levelét Honterushoz 1544 Cantate vasárnapról, (252. 1.), valamint a fejezetek czírnét ennek 1547-ben «Reformatio ecclesiarum saxonicarumw című művéből (175. 1.); ugyanezen összefüggésben említi Ramser Mátyást és közli Luther levelét hozza 1543-ból (258. 1.). Az 1538-diki nevezetes segesvári vallásügyi beszélgetést is közli a «Hispaniai vadászságw című igen ritka könyvből; nem kevésbé tanulságos Dévai disputatiója a konstanzi püspökkel Bécslen, mely Yitus Theodorus ritka nyomtatványából (1537-ből) került ide (239. 1.). Általában nagy szorgalommal használta fel az akkor hozzáférhető forrásokat és segédeszközöket; és valóban megragadó kifejezést tud adni azon vágyakozásának és buzgalmának, hogy az ő «a múzsáktól távol eső lakhelyén)) a tudomány kincseihez hozzáférhessen (4. 1.). Ezért a kezei közé került okiratokból örömest közli mindazt, mi előtte becsesnek látszik ; igy I. Ferdinánd javaslatait a tridenti zsinat elé, IV. Pius engedélyét a kehely használatára az úrvacsoránál (1564. ápr. 16-an Oláh Mik ló s esztergomi érsekhez küldött bulla); a tordai országgyűlés határozatát 1566 Oculi előtti héten, mely a római kath. klérust Erdélyből száműzi ; a tekei és sajói káptalanok statutumait Bethlen Gábor megerősítésével 1615. ápr. 3-ról; a bürkösi földesurak szerződését a szász nemzet egyházi és világi universitásával a magyar és szász parochiák betöltése, valamint a bürkösi templom használata felett. Haner, Schmeizel, Lampe munkáit a tudomány akkori állásához képest megfelelőleg felhasználta, hasoníólag az akkori kőhalomszéki dékán Pöldner György kézirati gyűjteményét, kivel Bod még hévizi idejéből baráti összeköttetésben volt. Egyik fejezetben felsorolja a magyarországi ref. superintendencziákat és esperességeket, valamint a superintendensek nevét és hivataloskodásuk idejét, Erdélyre nézve hozzá csatolja az egyes egyházközségek nevét is; gyakran, mint Fogarásnál, Szászvárosnál egyes nevezetes vonások is mellékeltetnek, az evangelikus egyháznál csak a káptalanok nevei és az egyházközségek száma van felsorolva. Az erdélyi református superintendenseknek külön fejezet van szentelve, épigy a reformátusok zsinatainak Magyaroszágon és Erdélyben; az erdődi zsinat (1545 szeptemberében) alapvető határozatait Haner és Pöldner kézirataiból közli. Külön fejezetekben emlékezik meg a reformájt hiivallásokról, katechismusokról és a Magyarországból való wittenbergi tanulókról, a kultuszról és liturgiáról, a magyarországi és erdélyi iskolaügyről, a refoimátusok és lutheránusok közötti czivódásckról, az unitáriusokról, jezsuitákról, hol legtöbbs zör Bethlen Farkas szolgál kútfőül. A fejlődésnek Báthori Zsigmondtól Bocskai Istvánig terjedő rövid áttekintése zárja be a II. könyvet. Feszült érdeklődéssel várjuk a további köteteket, különösen a szerző kora eseményeinek rajzát. (Folyt, köv.) Közli: Dr. Kovács Ödön. BELFÖLD. Kun Bertalan jubileuma. Lélekemelő egyházi ünnepély folyt le f. hó 20-án Miskolcz városában, az ország minden részéből összesereglett reformátusok, számos evangelikus és más hitvallású honfitársak jelenlétében. Kun Bertalan ötven éves pap, negyvenéves miskolczi lelkész, 25 éves tiszáninneni püspök, konventünk lelkészi elnöke tiszteletére rendezte egyházkerülete és eklézsiája. Az ünnepély egyházi értékét emelte az, lio gy országos volt, mert képviselve voltak az erdélyi, tiszán túli, dunamelléki és dunántúli református, valamint a tisz ai és bányai evang. egyházkerületek ; társadalmi becsét, h ogy Miskocz egész társadalma részt vett benne: minden hitfelekezetű papsága, a katonaság fényes képviseletben, a polgári hatóságok testületileg, s a kik személyesen meg nem jelenhettek, üdvözlő levelek és táviratok utj án vettek részt az örömben. Személyesen jelen voltak: Szász Károly, Szász Domokos, Zelenka, Sárkány püspökök, Kiss Áron püspök helyettes, Péchy Tamás, br. Radvánszky, Komáromy, Szilassy, b. Vay Béla s több más gondnok és felügyelő, néhány országgyűlési kép istlő, szán os esperes, tanár, lelkész az ország mi nden részéből. Üdvözlő leveleket vagy táviratokat küldtek: b. Vay Miklós, br. Prónay Dezső, Szilágyi Dezső, gróf Tisza Lajos, Karsay, Pap Gábor, Baltik és Teutsch püspökök, Radó K. felügyelő, gróf Apponyi Albert, gróf Gyürky Ábrahám, Fabiny Theofil, Vállyi János, Beöthy Zsigmond, Horánszky Nándor, az erdélyi ref. egyházkerület igaz-