Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-01-25 / 4. szám

III. De hát ki szedje össze a meglevőket, és ki válogassa ki a megirandó dallamokat ? Én azt mondom, hogy ne ez az énekügyi bizottság. Azt is megmondom, miért ? Debreczenben készítettek papjainknak jelmezt, melyről nem sok elismerést hallottam. Azonban magunk szabtuk magunkra, tehát csak elviseljük valahogyan. Ha énekszöveget irunk, azt még hiszem, hogy tán használhatjuk is, habár nem valami ihletett idők járnak, de ha a dallamköltést is csak házilag akarnók kezelni, ha mi igen is, de gyülekezeteink épen nem szeretnék, mások meg csak gúnyolódnának az uj szép énekek felett. Mikor Vinet Sándort a dogmatikai tanszékre hívták meg, azt nem fogadta el; midőn azonban a gyakorlati theologia tanszékével kínálták meg, örömmel engedett a kérésnek, mert érezte, hogy annak meg is tud felelni. Szász Károly püspök úr Bogisich prépost zenetörténeti munkáját bírálván kijelenti, hogy a zenetudományi részre bírálatot nem mond, mivel arra magát illetékesnek nem tartja. Azt akarom ebből kihozni, ha az éneluigvi bizottság az énekeskönyvet csakis a szöveg szempontjából bírálja, helyesen tesz ugyan, mert erre, de csakis erre illetékes; másrészt azonban egyházunk csak fél munkát nyer, mert énekeskönyvünkben hiányozni fog a fő: a szép dallamok. Nekünk az uj zene remekei is kellenek, nekünk a magyaros dallamok nélkülözhetlen kívánságaink. Ezek teljesítésére én az énekügyi bizottságot nem tartom képesnek, tehát illetékesnek sem. Azt óhajtanám tehát, hogy a meglevő énekügyi félbizottság egész bizottsággá pótollassék ki zenéhez értő emberekből. Nem kell ám azt tartani, hogy erre nem találhatunk hivatottakat. Ott van Bartalus István. A magyar zene múltját, jelenét ismeri, képes lesz tehát nékünk a jövőét megalkotni (Nem a «Zukunftsmusikot» értem.) Ha a szövegköltőkhöz felhívást intézett a bizottság, intézzen a dallam költőkhöz is. Erkel méltán büszke lehet operáira, holott oly ritkán adják elő őket, de büszkébb lehetne, ha kérésünknek engedve, megírna néhány magyar egyházi éneket, melyeket az egész ország magyar vallású temploma visszhangozna. Azt hiszem, ezen az uton lehet csak teljesen korszerű és magyar énekeskönyvet létrehozni. Augustinus confessioiban ezt írja: Quantum flevi in hymnis et canticis tuis, suave sonantis ecclesiae tuae vocibus commotus acriter! Voces illae influebant auribus meis et eliquabatur veiitas in cor meum et exaestuabat inde affectus pietatis et currebant lacrimae et bene mihi erat cum eis. Ha mi is akarunk megható zenét, keressük össze a legszebbeket és a miéinket. Scultetus Lutherről így nyilatkozik: «Orpheus Deutschlands.w Meg vagyok győződve, hogy nékünk is van Orpheusunk, csak fel kell őt keresnünk. Edinburgh, 1891. Balogh Elemér. KONYVISMERTETES. Református keresztyén hittan. Hollandból dolgozta és kiadta Dávid Gyula ev. ref. s. lelkész. Budapest, l8po. Kókai Lajos könyvkereskedése. Ara 1 frt. E czim alatt jelent meg Dávid Gyula reí. s. lelkész egy 189 lapra terjedő munkája, melyet a hírneves Böhl Ede bécsi ref. hittanár nagy dogmatikájának holland átdolgozása utan szerkesztett. A munkának sokkal nagyobb becse van, ha mint káté- vagy confessió-magyarázatot, avagy mint épületes olvasmányt tekintjük, mint ha tudományos értéke után kutatunk ; valamint az átdolgozónak is inkább nemes igyekezete, mint átdolgozói ügyessége s tapintata érdemel dicséretet. Az átdolgozás módja ellen különösen sok kifogást lehet emelni. Egy tanárom, kit ma is teljes lelkemből tisztelek, valamikor gúnyolódva rajzolta le előttünk, hogy mikép készülnek a magyar theol. munkák. A külföldről hazatérő ifjú — úgymond— telve tűzzel, buzgósággal, megszánja'szegényes irodalmunkat, leül s írni akar; magától azonban még nem képes, elővesz tehát egy nagy külföldi munkát, olvassa azt; nyelvbeli járatlansága miatt nem mindenütt érti meg, fordítani tehát nem meri; e helyett kiírja belőle azokat a passzusokat, melyeket megért s ilyen módon a három ujjnyi vastag munkából átjön magyarra egy kis ujjnyi kötet, három hét alatt készen van vele, azt aztán a magyar theol. irodalom gazdagítására s a maga dicsőségére kiadja.—Sohasem akartam hinni, hogy ebben a leírásban több volna gúnyolódásnál. Dávid Gyula meggyőzött arról, hogy igazság is van benne, talán túlozva, de kétségbevonhatlanul. A ref. ker. hittan teljes mértékben a kiforratlan tehetség — (mert tehetség határozottan nyilvánul benne) — lángbuzgóságának, de egyúttal a rendszerezett gondolkodás, szigorú logika nélküli gyors és hézagos kivonatozásnak bélyegét viseli magán, amannak erényeivel, emennek gyakran sarkalatos hibáival. Nem látszik az, hogy mi előtt munkához látott, alaposan betekinteni igyekezett volna Böhl gondolatvilágának, a vallás tárgyairól alkotott fogalmainak legmélyére ; oly gyakori ellenmondásokba keveri mesterét, oly sokszor burkolja el homályos, a valósághoz közel álló, de azt teljesen ki nem fejező, újra meg újra előforduló, de mindig csak valami «olyanformát» mondó szavakba, képekbe annak gondolatait, hogy az olvasónak, ha teljesen érteni és élvezni akarja Böhlt, roppant fáradságos munkával kell kihűvélyezni a sok polyvából az általa adni akart igazi magot. Általában az, hogy igen sokszor nem tudja megtalálni a gondolatokhoz a megtelelő kifejezéseket, elhamarkodva definiál s emiatt csak rendkívül ritka esetben ad szabatos definitiót, ami nemcsak a dogmatikában járatos, de egyszerű logikusan gondolkodó embernek is feltünhetik, a fogalmakat gyakorta összezavarja; más paragrafusban találja meg az ember a tételt s másban annak kifejtését; a szabatosság hiánya miatt igen sokat ismétel, újból meg újból magyarázza ugyanazon dolgot, érezvén, hogy az előzők nem voltak teljesek: ez, ez az elhamarkodott, a tárgy megemésztése nélkül felületesen végzett tárgyalás legnagyobb hibája a munkának. Lehet, hogy mindez az eredetinek is hibája, (nem ismerem azt); de ez esetben még szigorúbb kritikára lett volna szükség, rendezésére az ott rendetlennek, szabatos kifejezésére az ott homályosnak és elburkoltnak. Hogy ezt csak kis mértékben találjuk fel e mun-