Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-01-04 / 1. szám

megválasztásával lehet már valamit építeni. Az a hazafias érzés, melvlyel a törvényhozás méltányossági érzete és íajszerető ösztöne a szűkölködő papság ügyét felkarolta; az a nemes hév, melvlyel nemcsak protestánsok, de kath. honatyák s köztük különösen gróí Apponyi A. ez ügyben felemelték hatalmas szavukat, melegen pártolván «azt a törekvést, hogy a protestánsok állandó forrást találjanak egyházi szükségleteik ellátására)); az az egyenes igéret, melyet az illetékes miniszter a költségvetés megfelelő tételének felemelésére tett: egy jobb jövőnek biztos záloga, kivált azon készség és jóindulat kapcsában, melyet egyházi főhatóságaink és vezérembereink ez ügyben eddig is tanúsítottak s ámult év kedvező viszonyai után jövőre fokozott erélylyel ujabb tettekben is kimutatnak. Egyházkerületeink, egyházmegyéink és egyes gyülekezeteink életéből is sok örvendetes jelét sorolhatnók föl az emelkedésnek és haladásnak; de ezek részletes felsorolása messze túlhaladná e visszapillantás szűk keretét. Csak rá akarunk mutatni ez égvházépitő és egyházfejlesztő tevékenység azon sajátos jellemére, hogy haladásunk az anyagiakban, az egyházi élet külső építésében erősebb, mint a belsőben. Az egyházi közszellem, a közvetlen valláserkölcsi élet izmosodása, a lelkiekben való gyarapodás még nem kielégítő közöttünk. A gyülekezeti élet intensív fejlesztésének, az egyesületi, sajtó utjáni s s általában a belmissziói és pasztorális tevékenységnek még nem találtuk meg azon módját, mely a magyar íaj vallásos géniuszának s lelkészeink temperamentumának megfelel. A hívekhez szólásnak, velük való szellemi érintkezésnek, rájuk való vallás-erkölcsi hatásnak eszközeit még nem állapította meg, annál kevésbbé foganasitotta a lelkészi gondozás. Egyes szórványosan mutatkozó jelenségek azonban itt is vannak, melyek jobb jövő reményével biztatnak. Eelkészi értekezleteinken terjed és hódít a lelki gondozás szükségessége felőli meggyőződés. A belmissziói tevékenység barátjai és munkásai szaporodnak. A vallásos iratok utján a hívekre való üdvös hatás munkáját számos lelkészünk tényleg megkezdte. Itt ott a valláserkölcsi életnek egyesületek és felolvasások i utján való erősitése is folyamatban van. A vasárnapi iskolák és gyermek-istentiszteletek zászlója alá is többen-többen sorakoznak. Debreczenben a parokhiális körök felállításával tétetik sokat igérő kísérlet a gyülekezet lelki gondozásának sikeresebbé tételére. Mindezek örvendetes dolgok, ébredésnek, előre törekvésnek, sőt tényleges haladásnak elvitázhatlan jelei a lelki gondozásban. De ne feledjük, hogy csak szórványos és inkább kivé-i teles, mint egyetemes és szabályszerű nálunk még az a belmissziói tevekenység, pedig meg| fordítva kellene lenni. A prot. keresztyénség I egyházi ereje a gyülekezetek virágzásában, erkölcsi súlya a hívek öntudatos hitbuzgóságában van, s csak ott van igazi haladás, hol a hívek serege és az egyes hívek szilárdak a hit! ben, buzgók az áldozatkészségben, kitartók a kötelességteljesitésben, munkásak a szeretetben. E hit ápolása, élesztése, fejlesztése körül kifejtendő rendkívüli munkásság, a rendes lelkészi teendőkön kívül alkalmazandó eszközökkel, ebben áll az igazi belmissziói tevékenység. Ebben keli még sokat erősödnünk, sokat kísérleteznünk, sokat terveznünk és sokat forgolódnunk, míg a ker. belmisszió apostolai, eszközei és intézményei kiképződnek és megszilárdulnak közöttünk. A lefolyt esztendő e tekintetben is tett valamit, de az újnak még több tennivalót hagyott. Vajha ennek ránk következő napjai békét és áldást hoznának, egyházi intézményeink virágzást és előmenetelt látnának, anyaszentegyházunk munkásai sikerrel fáradozhatnának, hogy mindnyájan háborítatlanul gyarapodhassunk abban a mi fő, az Űr Jézus Krisztusban. Adjon a jó Isten mindnyájunknak boldog ujesztendőt ! Sz. F. A «haeresi$ö és a «clerus.)) — Párhuzam a magyar nemzeti társadalom szempontjából. — Örömmel tapasztaljuk, hogy a magyar társadalom a protestáns eszmék felé közeledik. Ez a társadalom pedig élénk mozgalomban van, mintegy uj életre ébredt, a magyar nemzeti eszmét és műveltséget általánossá akarja tenni s harmóniát létesiteni e haza összes polgárai között. Ezt a nemes törekvést, melyben hazánk jövendő nagyságát látjuk, a protestánsok nagy többsége meg nem zavarta, sőt mint «par excellence» magyar egyház a hazában és azon kivül mindig is e magasztos ezél elérésére igyekezett, támogatta az államot és társadalmat, papjai tehát mindig a magyar nemzeti szellemnek és eszmének voltak és lesznek apostolai. Fájdalom, nem igy a «clerus», mely napjainkban is s éppen oly időben, midőn a társadalom lelkes férfiai országos képviselőkkel élükön azon fáradoznak, hogy a meglevők mellé még egy hatalmas egyesületet létesítsenek a Dunántul számára, a békés hármoniát hamis hangjával megzavarta s midőn mi katholikusok és protestánsok örömmel fogunk kezet s testvériesen ölelkezünk e közművelődési egyesület alakításakor, mert tudjuk, hogy magyar véreink védelme a célja, ismételten megkondul a hamis hang s azt akarja, hogy farkas szemet nézzünk egymással, rokonainkat vessük meg, jó barátainkat ne ismerjük többé, ne magasztos eszméért, ne a magyar hazáért, hanem az ő ((lelkiismerete nyugalmáért)) lelkesüljünk, hozzá még hajba is kapjunk s aztán ...várjuk Rómából a bűnbocsánatot!