Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-08-30 / 35. szám

ellen, nem különben az emberi gyarlóságok ellen, melyek oly gonoszul felhasználhatók mi nálunk. Egyszerre csattanást hallok, ajkam összeszorul, megnémulok, szemem pedig a keserű fájdalomtól szikrákat hánya; ezeknek világánál ((látásokat láték». Látám az egyházmegyék összes renitens tagjait, mivel felemeljék szavukat az esperes vagy egyéb tisztviselő urak hibái bírálására, lakatokkal felékesíttetni ajkaikon s némán dühöngeni a kemény korbácsütések súlya alatt, miket reájuk a fegyelmi biróság szüneti tanácsa mért, a nyilványosság kizárásával, ha neki úgy tetszik. Látám a szabadszájú megyei képviselőket a kerületen szeges ketreczekben jajgatni, de meg nem hallgattatni. Látám Dr. Aristophanest egy a «kövér és sovány emberről)) szóló hasonlatához hasonló metaphorájáért megfeddetni, majd csekély fízetésecskéjének egy ötödétől megfosztatni, ismételten is, nehogy valaha megindíthassa az általa tervezett ref. Néplapot. Látám a szabadelvű lapszerkesztőket «azon helyről)) elmozdíttatni, s lapjaikat beszüntettetni. Látám aztán, hogy uj lapok keletkezének, melyek homlokzatán ékes betűkkel sugárzék : ((Hivatalos lap. Megjelen a X. X-i egyházkerületi főt. és mélt. fegyelmi tanácsa jóváhagyásával.)) Látám a könyvpiaczra adott ref. irodalmi termékeket ugyan ilyen jelzővel ellátva, miként a róm. kath. atyafiaknál láttam vala ; láték azután egy nagy könyvet nagy tudományú és hosszú szakálú atyák által írattatni, melynek czíme vala : «Index librorum prohibitorum.» Végül pedig láték egy nagy bálványképei, kisebb és nagyobb trónusokon ülő piros öves reverendás alakokkal, és kutyabőrös foliansokkal; a bálványképre írva vala az egyik oldalom : ((Egyházi felsőség», a másikon ((Egyházi hatósági határozatok)), és látám, hogy miként Nabukodonozor király arany állóképe előtt a fogságba hurczolt Izrael, ugy ez újkori bálvány előtt parancsszóra térdre esének a megközigazgatott s megfegyelmezett prot. Sión lévitái, alig maradván állva egy-két Sidrák, Misák és Abednegó; de ezek is azonnal megfogadtatván, a tüzes kemenczébe vettetének. Mely irtózatos látványra kiáltani akartam az én Uramhoz Istenemhez, a Sidrák, Misák és Abednego Istenéhez, tudván, hogy nincsen, más Isten, ki megszabadíthasson (Dán. III. 29.), de nem tudám megnyitni az én számat. Vizsgálódni kezdtem magam körül most már; néztem, mi lehet az, mi egybefoglalá alsó és felső ajakaimat s láttam, hogy két hegyes §-bóI van alkotva szoritója, lakatjának láncza és kulcsa pedig ama bál— ványképhek kezében vala. Ekkor vertem észre, hogy amit láttam, nem káprázatos látomány volt csupán, hanem a jövendőben bekövetkezhető valóságnak képe. Mert az a két §, és az a bálvány kép tervben tényleg meg van, s ha a Sidrák, Misák és Abednego Istene meg nem szabadit tőlük, rövid időn érezni fogjuk keservesen a szájkosár kegyetlen szoritását s érezni fogják épen azok, kik gondolkozni szoktak s gondolataiknak szeretnek kifejezést is adni; kik nem tudnak megnyugodni az elvtelen, opportunista változtatásokon, s nem tudjak szó nélkül tűrni, ha valahol visszaélést, résztehajtást, hanyagságot s roszakaratot tapasztalnak. Olvassa el csak figyelmesen kiki a 361. § e) és f) pontjait, melyek szerint ((fegyelmi eljárás alkalmazása mellett fenyítendő : e) kigunyolása írásban, szóval képes ábrázolatokban vagy nyomtatásban az egyházi hatóságoknak és egyházhatósági határozatoknak ; f) izgatás az egyházi törvények és egyházhatósági határozatok ellen, ez előbbi pontban jelölt bármelyik módon)); és olvassa ehhez a fegyelmi bíróságról, annak különösen szüneti tanácsáról szóló részeket : látni fogja, hogy ezek mig egyfelől merőben absolutisztikus korlátokat akarnak vetni az egyházi szólás és sajtószabadság elé, másfelől az által, hogy megengedik három, illetve öt bírónak esetleg a nyilvánosság kizárásával, ítélkezni minden előfordulható fegyelmi ügyben, tehát a fentebb említettekben is, és el vonni hagyják ezeket a plenumtol, gyors igazságszolgáltatás és az egyházi szolgák meghurczoltatása kikerülésének ürügye alatt: olyan hatalmas fegyvert adnak az egyházi felsőbbség kezébe, a mely hatalmasabb, sem mint feltenni lehetne, a legnagyobb tisztelet érzete mellett is, hogy vele az vissza nem él. Igen szép elv, hogy nem kell nyilvánosság elé vinni minden apró fegyelmi ügyet, de hol a biztosíték arra nézve, hogy a nyilvánosságtól való elvonással nem fognak-e fegyelmileg elitéltetni olyan ügyek is, miket csak a bosszúálló indulat és roszakarat fuj fel fegyelmi ügyekké? A nyilvánosság a bíróságnak is ellenőrzője, nemcsak a vádlott meghurczoíója. Félő, hogy az ily sötétben bujkálás nagyon megszaporítja a méltatlan áldozatok számát. Jipen ilyen illuzórius a gyors igazságszolgáltatás becse, mely csak könnyíti a vissza élések elkövetését, gyors eljárással alkalmat adván arra, hogy egyes kipéczézett, üldözött embereken elverjék a port, előbb mintsem kivül is meghallhatnák jajgatását, amikor aztán a bevégzett — forma szerint kifogástalan — tényekkel szemben nincs többé mód az orvoslásra. Miért ne lehetne úgy intézni a dolgot, hogy a kisebb fegyelmi vétségek, különösen a köztisztesség, hivatali hűség, buzgóság és rend ellen elkövetett vétségek, melyekre így több gondot is lehetne fordítani, pusztán az egyházmegyei papság jelenlétében, tehát egészen házilag fenyíttessenek meg szóbelileg, a nagyobbak pedig hagyassanak a birósági plénum hatáskörében ? Amit a javaslat óhajt, a meg nem hurczoltatást s gyors eljárást illetőleg ez által el volna érve. Amit még ezen kívül lehetővé tesz a javaslat, az már veszedelmes orvtámadás a személyes biztonság ellen s láncz, melylyel bárkit is bármikor megkötözhetni. Vegyük ehhez még azt a két czikkelyt, melyet fentebb jeleztünk s egy oly rettenetes állapot képe tárul elénk, melyhez hasonlót legfeljebb Oroszországban láthatni. E 361. § e) és f) pontja kimondja, hogy fegyelmileg büntetendő az egyházi hatóságoknak és e. hatósági határozatoknak kigunyolása és az azok ellen való izgatás. Első tekintetre ártatlannak tűnik fel mind két intézkedés, sőt a szólás-szabadság túlkapásaira és visszaéléseire való tekintetből még szükségesnek is latszhatik. Pedig «méz íz alatt mérget, szép almában férget» rejtegetnek ezek magukban. Vegyük csak bonczkés alá! Mi az a ((kigunyolás)) és az az «izgatás», mi itt eltiltva van ? A tervezetből senki megmondani nem tudja. Mely határig képez az írás, szó vagy képes ábrázolat ártatlan s nem büntethető tréfát, s hol van a jogos bírálat és a törvényellenes izgatás, lázítás között a választó vonal? Mindezt kiokoskodni nem lehet. S épen ebben rejlik a veszedelem. Az állami törvény sem engedi meg a hivatalnoknak, hatóságnak rágalmazását, becsületében, tekintélyében való megsértését, hivatalos működése akadályozását s szigorúan sújtja azokat, kik a hatóságok és azok törvényes intézkedései ellen való lázadásra s engedetlenségre egyenes felhívást intéznek, tehát izgatnak; de minden ponton igen körülményesen, félre nem érthetőleg s félre nem magyarázliatőlag körül irja, hogy mikor képeznek az illető tettek büntetendő cselekményt.