Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-08-23 / 34. szám

nédésére s az érdeklődés teljes pusztulására vezetett) intézményt alkotmányunkba illőnek nem tartván : a közigazgatási bíróságról szóló egész VI. részt, egyházunk jól felfogott érdekében, törlendőnek véljük. Óhajtottuk volna ellenben, ha a leendő zsinat elébe javaslatok terjesztettek volna fontos, sőt életbe vágó kérdésekről, ha olyan törvények alkottatnának, melyek nem külső, hanem belső, tehát valódi egység zálogai, tehát: ha a zsinat a külsőleg egyesített magyar ref. egyháznak egységes és kötelező agendát adna, mely a belső összetartozóságnak ismérve volna; hogy a reform, egyház tagja bármely magyar ref. templomban, mint ismerős hajlésba léphetne, s ne kellene félnie nem az ország ellenkező részében, vagy más egyházkerületben, de a közvetlen szomszédos egyház templomában attól, hogy a szertartás menetét nem ismerve, vagy nevetség tárgyává lesz, vagy botránkozás köve, ide értve a temetés szertartásait is, melyeknek a mennyi ház, annyi szokás, de főképen és mindenek felett a sacramentumok kiszolgáltatásának módját. Im ezek szigorú körülhatárolása az, melynek legkevesebb köze az autonomikus szabadsággal, mert a keresztyénség lényegébe vág. Továbbá használná fel az 1790/1. évi törvény által adott szabadságot, s állítaná fel a házassági törvényszéket, s ez által vetne véget a huzavonának s azon abnormis állapotnak, hogy protestáns elveinkkel ismeretten, s azokat méltányolni nem tudó törvényszékek ítéljenek valópöreinkben, s egyedül a saját képeni Magyarország ref. egyházai nélkülözzék azt a jogot, mit csaknem minden felekezet élvez és gyakorol. És a mi legfőbb, óhajtottuk volna, hogy a lelkészi fizetések rendezése, azok nyomorúságos állapotának megszivlelése a zsinat gondoskodásának tárgyát képezze. Nincs talán állam, nincs egyház, már t. i. mai napság, a hol a lelkészi s általában a hivatalnoki fizetések oly rendezetlenek volnának, mint magyar ref. egyházunkban. A nálunk divó rendszer mellett a fizetés lehet bőven elég és számba sem vehető. Századokon keresztül minden hivatalnoki fizetés rendeztetett s a kor kívánalmaihoz alkalmaztatott, egyedül ref. egyházunkban nem. A lélekszám lévén az alap, ezután kapják — vagy kellene kapniok — a hivatalnokoknak fizetésűket és pedig rendszerint a gazdagtól kevesebbet, a szegénytől többet; ha fogy a párszám, apad a fizetés, ha gyarapszik Budapest vagy más város ref. egyháza, annak levét a kis egyházak lelkészei, hivatalnokai iszszák, illetve sínlik meg. Igy az egyházak el is pusztulnak. A régi keresztyénség-ellenes elv uralkodik: «a fertály, a vagyon nem megy a templomba)); pedig oda megy és pompázik az első székekben, uralkodik a presbyteriumokban, míg a szegény meghúzódik a hátulsó padban, a terhet — természetesen — első sorban emelvén. Krisztus Urunk ama parancsa: «jól tegyetek egymással, semmit azoktól nem várván» és ismét Pál apostol intése : «egymásnak terhét hordozzátok)) oda módosul, hogy a szegény emelje a jómódú terhét, hogy az annál több jogot élvezhessen. Ez tűrhetetlen állapot, ennek megváltoztatására sort kell keríteni, e keserű almába bele kell harapni; a Krisztus egyházát Krisztus elveire kell fektetni, mindaddig csak névleg leszünk keresztyének. Itt egy nagy föladat, mely egy öntudatos törvényhozás méltó feladatát képezheti; nem tűrni, hogy Krisztus evangyéliomának hirdetői koldus tarisznyát emelve, guny és megvetés tárgyai, nyomor és inség martalékai legyenek, hanem eszközölni, hogy azok a gyülekezetben: ((örömmel szolgáljanak és nem bánattal)); de más felől az egyház tagság se legyen elviselhetetlen teher, hanem kiisztusi elv szerint: ki-ki a maga tehetsége szerint segítsen azt emelni. Ezért az egyházi adózás kérdését is bátrabb és a Jézus szellemétől inkább áthatott s vezérlett kezekkel kellett volna megragadni, mint a hogy azt a bizottság tette. E kérdések azonban, megvalljuk, gondos és pontos előkészitést igényeltek volna. A zsinat előkészítő bizottságnak pontos statisztikai adatokat kellett volna beszerezni, azt feldolgozni s nyert meggyőződése alapján elkészített javaslattal előállani. A század végét méltóan befejező, emlékezetre méltó tett és munka lett volna az, s kifejezzük azt a meggyőződésünket, hogy a jubiláris zsinatnak ide czélzó rendelkezései, egyúttal az ő legmonumentalisabb intézkedéseit fognák képezni. Ez általános részrevételeink után, tartván magunkat az előttünk fekvő törvényjavaslathoz, észrevételeinket §§-onként megtéve s indokolva a következőkben bátorkodunk részletesen előterjeszteni. Morvay Ferencz. ISKOLAÜGY. Pia desideria. A tanárképzés és ellálás kérdéséhez. «A középiskolai tanárképzéshez*) címmel e t. Lapok 29-edik számának vezércikke a magyar protestantizmus egyik legégetőbb kérdését szellőztette. Szellemes apercuin szinte érzik az őszinte érdeklődés sugalma; tenorja pedig az egyet, tanügyi bizottság ismeretes és köztetszéssel fogadott elvi határozatának lelkes ekhója. Az, hogy a II. hasáb 4—11 soraiban végig ver a mai tanárképzésen (Talán csak a tanár-nevelés hiányaira mutat rá. Szerk.) s aztán a III. hasáb 37 -45 soraiban ugyanazt — méltán — megdicséri kiemelve, hogy «uralkodó szellemére nekünk lehet a legkevesebb panaszunk)) :... megbocsátható ellenmondása. Az is megszokott dolog, hogy az uj éra tanerőit diplomájuk, no meg főkép doktori címük miatt meg-megcsipkedi. Fiat piscis. A középiskolákat illető XXX. tvc. 29. §-a csakugyan a multak érdemeiért van megalkotva. Hanem a jövőben minden uj tanár kénytelen rászolgálni a diplomára. A (dapis scandali)) igy hát majd csak elkopik. A vezércikk veleje : életre való eszmének megtestesitését sürgeti. Internátus alkotására lelkesít, mely «igaz protestáns szellemben nevelje iskoláink számára a tanárokat, kik aztán e szellemtől áthatva annak az eszmének képére és hasonlatosságára formálják növendékeiket, mi a protestáns iskolát megteremté.)) A történeti fejlődés köztudomásu tényei elég bizonyságok, hogy egyházunk az iskolák felvirágozása és hatásuk fokozása okáért legtöbbször erejét is meghaladó áldozattal buzgólkodott. Hosszú időn át mintaszerűek is voltak. Politikai és társadalmi téren később vezérszerepet játszó nagy embereket neveltek, s a mi fő : a magyar nemzeti aspirációk lelkes bajnokai voltak mindenütt. A tanítás és tudomány az édes hazai nyelven protestáns iskolákban csendül meg először ; a protestáns iskolák «magyar társaságai)) évtizedekkel előzik meg a magyarosítás törekvéseit, s kipróbált erőket szolgáltatnak a diadalmas küzdelemre. A szomorú napokban, mikor hivatalos bűn volt a magyar tanítás: protestáns iskolák őrzik a szent tradíciókat, gyanakvó császári biztosok zaklatásainak