Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-08-23 / 34. szám

legtöbbet vannak kitéve ; tanáraik majd minden nap «ad audiendum verbum» idézve mindenható auditorokhoz. A Bach és Thun erőszakos «rend&zabályai» : az 1854 — 59-ig terjedő időszak reakciójának viharai még élénk emlékezetben vannak. Iskoláink győzelmesen kerültek ki a hosszú küzdelemből: megtartották, mit elveszteniük nem szabad soha, de okosan megalkudtak a gyökeresen megváltozott, egyébként mellékes körülményekkel. Uj kor uj terheket rótt reájuk, miknek súlyát egyes iskolák már-már alig bírhatják. A szaktanitás véget vetett a patriarkális — de jótékony hatású — tanitásrendszernek ; az állami tanárképzéstől való exaggerált félelem, a legnemesebb értelmű tanszabadság bürokratikus korlátozása pedig egy időben szárnyát szegték előbbi virágzásával arányos fejlődésének. Hanem a hetvenes évek üdvös reformjai s még inkább az 1883-diki törvény új és hatalmas életre serkentették. S azóta folyton élő nemes verseny, szigorú de jótevő ellenőrzés intenzív fejlését sietteti ; az állam segitő karján — a nélkül, hogy legszentebb hagyományaival szakitania kellene — lépést tarthat az állam iskoláival. A multak tanulságai tehát internátus alkotására ösztönöznek, s ügyében a legszebb reményekre jogosítanak. Hanem az internátus : az éremnek csak egyik oldala. Vele a kérdés nincs és nem is lehet megoldva. Tegyük föl — mert óhajtjuk és reméljük — hogy az internatusból kikerült tanár mindama feltételek megtestesülése lesz, miket a mi iskoláink szelleme mindenha megkövetel; továbbá mivel ((jótéteményünkben részeiterük, hálára is köteleztük)) ; végre hogy évenként «csak 8—10 uj tanárra van szükségünk.))... A mindenben példásnak álmodott internatusra nézve elvégre közömbös lehet —• bár nem hihetem — hol kezdik meg a magvető áldásos munkáját neveltjei. Nem úgy a ((magvetőkre.)) Mert — eltekintve a hely kulturális viszonyaitól — épen nem mindegy : Budapest, Debrecen, Kolozsvár, Eperjes, Pozsony — avagy Gyönk, Bonyhád, Lövő, Segesvár adja nekik a katedrát. Azt a módozatot pedig el sem képzelhetjük, mely kényszerítse az internátus növendékét, hogy egyenlően élvezett jótétemények fejében — ezek segítségével szerzett esetleg legmagasabb fokú szakképzettsége dacára — egyik 500— 690 frtos fizetéssel tengesse életét, mig a másik talán kisebb képzettséggel de idő, hely, protekció nyújtotta kezdemények folytán a nagy intézek nagyobb javadalmu tanszékét töltse be. Az ilyen kötelezés egy neme volna a szellemi uzsorának, a fehér szervilizmusnak, a mitől pedig az összes vallások között a mi tiszta, nyílt vallásunk: a protestantizmus irtózik legjobban. Azzal pedig, hogy az internatusban töltött idővel arányos évekre köteleznők — mint ezt egyik tanítóképzőnk tette a múltban — vagy semmit sem használtunk a közügynek, vagy épen az ellenkezőjét érjük el annak, miért az internátus megalkotva lett. Az meg, hogy minden iskolánk egyedül a maga — mint intézet — számára neveljen benne új erőt : gondolatnak is abszurdum. Hogy az állami középiskolákban a legritkább esetek közé tartozik az áthelyezés, ép ugy nem kell bizonyítgatni, mint azt, hogy a tanári karokban gyakorta beálló személycsere határozott kárára van a tanuló egyöntetű haladásának. Már pedig tény, hogy sehol annyi pályázati hirdetmény, s ennek következtében sehol annyi vándor professzor — vagy megfordítva — mint a mi középiskoláinkban. S a tanári karokban majd minden iskolaév elején tapasztalható személycserének — hála Istennek — a legkevesebb esetben elhalálozás az oka. De hát mi? A magasabb fizetés. Az ellen, hogy jeles tanerőink már csak a biztos és tisztességes egzisztenciára szükséges nyugdíj okáért is — állami szolgálatba lépnek, a józan gondolkodás egyetlen szót sem emelhet. De az a mi bűnünk, hogy közé piskótáink nem vonzzák egyformán a tanárokat. Mig ez meg nem történik, hasztalan illúziókban ringatjuk magunkat, «Idealismus az élet fűszere))... «földi ember kevéssel beéri, vágyait ha kevesebbre méri»... igaz mondások. De amaz a valamit fűszerezni van hivatva ; emez meg vágyakról beszél, feltéve, hogy a szükségesek megvannak. Ám az sem mindegy, hogy a tanárnak külsején is megismerszik-e «állása ideális magaslatas ; ,.. vagy vándor paraplécsinálónak nézi a közönség, a mint fájdalom e tragikomikum egyik kollégánkkal tényleg megtörtént. Az állam megtiltja tanárainak egyébb rendes fizetéses hivatalok elfogadását; a fizetéssel tisztes megélhetésüket biztosítva, nyugdíjjal pedig a legszomorúbb gondoktól felmentve őket. Mi nem. A nagy intézetek szerény nyugdijától eltekintve, arról szó sem lehet. Igy aztán legtöbb tanárunk magánoktatással, egész csapat tanuló kosztolásával, s. egyéb privát foglalkozással kénytelen megkeresni szűk fizetéséhez a «Miatyánk»-ban kért mindennapit. Aztán ha akad, ki túllépi a korlátokat — mint a legközelebb múltban egy, ki 15—20 privátóráért báró növendékével 190 frtot fizettetett — egész intézményünknek rójja fel az ingatag közvélemény. Az állami tanároktól joggal megkívánt irodalmi munkásság — nagy intézeteink kivételével — úgyszólván szünetel. Protestáns középiskoláinkban működő 426 tanár közül csak 87-nek nevével találkozunk: folyóiratok, tudományos és irodalmi vállalatok regisztereiben. Értesítőinknek alig Vg-a számol be vele. A jelzett — talán pesszimisztikus — körülmények között nincs is rá idő; a tudományos munkásság eszközeinek, a könyveknek beszerzéséről nem is szólva. Mindezek az örömmel üdvözölt internátus ügyével a legszorosabban vannak egybe nőve. Uj érát jeleznének a reformok ; és megszűnnék középiskoláinknak az államiakkal szemben annyit hangoztatott, mert exaggerált inferioritása. Igaz; középiskoláink alaptőkéi «jogi természetűek)), «helyi vonatkozásnak)), partikuláris jellegűek.)) De az is igaz, hogy az alapítók, a hagyományozok nemes intencióival abszolúte nem ellenkezik és nem ellenkezhetik hagyományaiknak a közjó céljaira való bár változott s általunk meg nem másítható viszonyok között történő bölcs felhasználása. Pártikuhtrizmus az egyöntetű haladás, élet egyetlen megrontója. Ám iskoláink immár létkérdéssé vált egységesítése, szervezése, adminisztrációja, s vele a tanárok törzsfizetésének egyenlősítése szintén az internátus eszméjének helyes megoldói. A kultuszminiszter ur ő exciája mult évi jelentéséből próbáljunk egy kis ((hozzávetőleges)) kalkulust alkotni. Nem lesz felesleges. A ev. ref. középiskolák száma: 27 ... 211 rendes tanárral; mult évi költségük, beleértve az állam 50,000 frt segélyét: 642,400 frt. Ág. ev. középiskolák száma : 25 . .. 215 rendes tanárral ; mult évi költségük a 33,300 frtnyí államsegélylyel : 468,100 frt. A 27 ev. ref. középiskola alapja 7-5 millió; a 25 ág. evangélikusé 2-4 millió. Tegyük meg külön a számítást, mivel az alapok óriás különbsége — sajnos külön szervezkedést involvál. A 27 ev. ref. középiskola instrukcionális évi szükségleteire számítsunk 200,000 frtot — a mi nem kell — 2ri tanárra arányszám 1623 frt s e mellett 104,656 frt