Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-08-16 / 33. szám

nem bocsáttatik el mindaddig:, mig szolgálatot tehet; /•ii 00 > 30 évi szolgálat után tehát csak a tehetetlenségre jutott népiskolai tanitót tették nyugalomba, általában az iskolát fentartó hatóság vagy község fizetvén a nyugdiját. Hogy a népiskolai tanítók a maguk hatása körében épen oly hasznos szolgálatot tesznek, mint a középtanodai tanárok, azt nem vonja kétségbe senki; de elfelejtenek ők két szempontot egyiket, hogy a népiskolai tanitó 20 — 22 éves korában már elfoglalja hivatalát, a középiskolai tanár kedvező körülmények között is arra csak 26—28 éves kora után juthat el. A népiskolai tanitó, ha a középiskolák, vagy polgári iskolák négy alsó osztályát végezte, beléphet a tanitóképezdébe és 4 évi tanulás után, tehát 15 éves kora után 19—20 éves korában, kezébe kapja oklevelét s tanitó lehet azonnal. A középiskolai tanár? No az, 18 éves koráig a középiskola Y1II osztályát végző iskolai tanuló, ekkor köteles érettségi vizsgálatot tenni, azontúl négy-öt évig tanár képezdei tanuló tartozik lenni, s ha ekkor megszerezhette oklevelét, és ha hivatalba léphetett is, rendes tanár még csak 3 évi gyakorlat után lehet; tehát a népiskolai tanitó és a középiskolai tanár előkészülő pályái közt időbeli tekintetben 6—8 évi, értelmi és képzettségi tekintetben pedig még tekintélyesebb különbség van! Ha hozzá veszszük a tanitói és tanári pályákhoz kötött követelményeket : bizony a kettőt párhuzamosan nem állithatjuk egymás mellé. De hát e felett vitatkozhatik a népiskolai tanítóság és követelhet is, de nincs igaza. «Futásfalvi» is sokalja a népiskolai tanítónak a 40 évi szolgálatot, s mind a mellett, hogy ezen állítását gyengiteni akarja azzal, hogy 5 évvel kevesebbíteni szeretné, nekem ugy tetszik, hogy ezzel mégis tápot szolgáltat a népiskolai tanítók követeléseinek. Ámbár hiszem, hogy a kétféle tanitói állapot közötti különbséget eléggé felvilágosítottam; ámbár Futásfalvi is, megmagyarázta, hogy a népiskolai tanitó, ha 40 évig szolgálna is még sem lenne több, 60 évesnél : mindazáltal szükségesnek tartok erről is egyet-mást megjegyezni. Először is, ha a népiskolai tanitót 30 évi szolgalata után nyugdíjazhatnák, mivel rendes körülmények közt 22 éves korától számíttatik szolgálati ideje, nyugdíjaztatáskor csak 52 éves lenne, ily korban nyugdíjazni, csak tehetetlenségre jutott egyént lehet. Ha a népiskolai tanitó 40 évig szolgál, a mint a törvényjavaslat követeli, nyugdíjazhatásakor sem lesz több 62 évesnél. Egy oly foglalkozással élő egészséges egyénnél, mint a népiskolai tanitót, kinek egyebek mellett, évenkint rendesen még 3—4 havi szünideje is van évenkint, a 62 év után még sok ideje marad nyugdíját élvezni. Tudva van ugyanis, hogy a 40 évig szolgálni köteles állami tisztviselők közül a 40 évi szolgálat után nyugdíjba lépők 43°/0

-ka marad életben; a tanítók közül majdnem 60°/0

még munkára képesen vígan élnek. Nem félhetnek tehát a népiskolai tanítók a 40 évi szolgálattól 1 De meg, a mint Futásfalvi is írja, könynyelmű gazdálkodás volna valakit akkor nyugdíjazni, mikor még testi és szellemi erejének teljes birtokában van. «Futásfa!vi» a tanítók 40 évi szolgálata után járandó teljes fizetési nyugdíjazással meg van ugyan elégedve; de keveselni látszik a 10 évi szolgálat eltöltése után a fizetés 4o°/0

-kát az esetre, ha a tanitó tehetetlenségre jutna, valamint a 4O°/0

-riak 10 év után, mindenik következő évben 2% — 2°/0

-kal szaporodását, keveseli ezt különösen a tanitói özvegyek nyugdija alapjának megállapítására nézve. Hogy ez a tanítókat tévútra ne vezesse, meg kell jegyeznem, hogy igy van ez megállapítva az állami tisztviselők nyugdíj törvényében is. xMi okon, avagy jogon mérnének a népiskolai tanítóknak, avagy özvegyeiknek más mértékkel ? Ezek pénzügyi tételek és számításon nyugosznak, a mitől eltérni a tanítókra nézve sem lehet. Futásfalvinak szintén kételye van a törvény azon tervére nézve is, hogy ha valamely tanítónak 40 évi szolgálati ideje betöltésekor nem is volna 300 forint fizetése, 40 évi szolgálata után mégis 300 forint nyugdíjt fogna élvezni; vagy hl 40 év előtt kénytelen volna nyugdíjba lépni, halála esetén özvegye szolgálata idejéhez képest, ez alapon nyugdíjaztatnék; félti különösen a felekezeti szegény iskolák tanítóit, kik ne talán e nyugdíj biztosítása miatt, szolgálati idejök alatt soha sem juthatnának 300 forint fizetéshez. E miatt ugy Futásfalvi, mint a felekezeti szegény iskolák tanitói egészen nyugodtak lehetnek, mert én, ki szintén melegen érdeklődöm a tanítók jobb sorsa iránt, jó forrásból értesültem arról, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter e körülményekre is gondolt és egy evégre szóló törvényjavaslatot már is elkészített, mely szerint, minden oly felekezeti népiskolai tanitó, kinek fizetése 300 forinton alúl van, legalább 300 forint fizetésben részesülhessen. Meg vagyok arról győződve, hogy mihelyt a szóban forgó javított nyugdíj törvényjavaslat törvénynyé lesz, a felekezeti népiskolai oly tanítókra nézve, kiknek fizetése a 300 forintot meg nem üti, említett törvényjavaslatát a törvényhozás elé be fogja nyújtani. És ezzel be is zárhatnám már is hosszúra nyúlt helyreigazító czikkemet; azonban egyebek közt azért is ki kell fejeznem Futásfalvi iránti méltó elismerésemet, a miket czikke végén a fizetésöket felszámító vagy leszállító tanítókhoz intéz, intvén őket, hogy járjanak el számításaikban az igazsághoz híven, mivel ellenkező esetben ((turpisságuk)) kisül és tényleges fizetésüknél még sem kapnak nagyobb nyugdíjat. Különösen figyelemre méltó Futásfalvi azon intése, mit az egyházi hatóságokhoz mint iskola fentartókhoz intéz. «Az igazság megállapítását egyházunk reputatiója s becsülete követeli. A bizalmat pártatlanságunkban és becsületességünkben semmi oldalon sem szabad megrendülni hagyni, azért feltétlenül elrendelendőnek tartjuk, a tanitói fizetéseknek a javaslat elvei alapján való mielőbbi szigorú pontossággal összeírását, hogy oly táblázatos kimutatást tudjunk felmutatni, melynek igaz voltáért egyházmegye és kerület egyaránt teljes méltósággal tudnak kezességet vállalni, bizonyosak levén, hogy soha sem fognak megszégyenülni. Félreteendő itt minden mellékes tekintet, a becsület parancsol !» stb. Ezen nagyrabecsült és minden tekintetben tiszteletre méltó figyelmeztetéshez hozzá tehetem, hogy minden alakoskodás és tévútra vezérelni akarás, bármi részről jőne az, hiában való erőlködés lenne; mert annyiféle ellenőrzést fog az államkormány kifejthetni, mely előtt szemet hunyni dőreség és hiábavaló lenne. Végül az én szeretett tanitóimhoz azon jószívű intést adhatom: nyugodjanak meg a nyugdíjuk rendezésére irányzott igazi jó indulatból származó törekvésben, ha netalán valami hibát követne el a törvényhozás, a megalkotott törvény 11. §-a tiz év múlva reményt nyújt annak megigazitásához. Gönczy Pál.