Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1891-08-16 / 33. szám
natért, mert magukra s törekvéseikre nézve kevés jót s annál több roszszat vártak attól, hanem azért, ha ímmel-ámmal is, abban a hiszemben, hogy úgy sem lesz abból semmi, készültek reá ők is. Bizottságot is küldtek ki az előmunkálatok megtételére, s ez a bizottság javaslatával, mely végső szövegezése szerint a nemzetiségi túlzók óhajtásait, feltételeit s követeléseit foglalta magában, el is készült, s ama híres nevezetes közgyűlés ép a végre hivatott egybe, hogy annak sorsa felett határozzon. Hanem — s ez igen érdekes és jellemző dolog — mihelyt a pánszlávok (már csak igy nevezem őket én is) azt látták, hogy a zsinatból végre valahára csakugyan lesz már valami s hozzá Prónay aerában, egyszerre kitört rajtuk a zsinatiszony s kiadták a jelszót: nem megyünk vágóhídra! Ott feküdt a zsinati javaslat a közgyűlés asztalán, de biz ahhoz senki sem szólt. A többség hallani sem akart többé a zsinatról, a kisebbség pedig mindenáron zsinatolni akart. S megindult a szenvedélyes szóharcz. Baltik aggódva látta kerülete felett tornyosodni a vész felhőket s pártok felett foglalva állást, az egyház nevében és érdekében szólott : Atyafiak ! ne vagdaljátok hiába a levegő eget. Nem arról van most szó: megyünk-e zsinatra vagy sem, hanem, hogy az ellőttünk fekvő zsinati munkálat sorsa felett határozzunk. Ti már eleget beszéltetek, s tudjuk is mit akartok, hadd beszéljen most már az egyház s tudjuk meg azt is, hogy az mit akar. Indítványozom tehát: Küldjük le a munkálatot a gyülekezetekhez s azok véleményét meghallgatva egy későbbi gyűlésen határozzunk a további teendőkről. Bölcs indítvány volt ez, s a legnemesebb intentio szülte. Baltik időt akart nyerni, hogy a mit eddig még meg nem tehetett, megtehesse, hogy felhasználva állása hatalmát, személyes bölcseségét s befolyását, megszerezze kerületében magának a többséget s ekként biztosítsa a rendes kormányzás lehetőségét. S bízott magához, hogy ami egy Gedulynak nem sikerült, az neki sikerülni fog, s végleg meglesz törve ev. egyházunkban a nemzetiségi izgatók hatalma. S ugy is lett volna, hanem — egek csodája ! — ép a hazafias párt egyik legtekintélyesebb tagja -— azt is mondják — feje: Trsztyénszky Ferencz ellenezte leghatározottabban indítványát mondván: «Ne huzzuk halaszszuk tovább a kínos ügyet, a helyzet tiszta, döntsünk vagy jobbra vagy balra.» S riadó éljen kisérte beszédét a pánszláv táborban. A kerület határozott: nem megy zsinatra. S Baltik elbukott talán? Oh nem. Most lett csak igazán kerületének püspöke, feje. Kiszabadult végleg úgynevezett pártja fojtogató karjai közül s mint ki immár köszönet s hálával nem tartozik senkinek az ő egy Urán kívül, oda állt, felülről várva segedelmet hajója kormányához, nem kisebb elhatározással, minthogy két karjával segíti azt be a biztos kikötőbe. S íme az első erőfeszítésre megmozdult a megfeneklett hajó, s ha eddig országszerte biztosra vették, hogy a dunáninneni kerület az egyetemes egyháztól elszakad, ma szintoly biztosra vehetjük, hogy annak kebelében marad, sőt hogy még a pánszlávok is ott lesznek a zsinaton, a mi ugyan nem valami kívánatos dolog. E nagy fordulatnak nyitja pedig a liptói örvendetes esemény, melyről — szinte csodálatos ! — némely álmos egyházi lapok nem siettek tudomást venni. Baltik csendes, de SZÍVÓS működésének ugyanis sikerült immár kivinni, hogy a liptói esperesség meghódolt s csatlakozott a hazafias párthoz, ugy hogy ma már nem 5 : 3-hoz hanem 4 : 4-hez viszonylik kerületünkben. Hz pedig annyit jelent, hogy Baltiké a többség, illetőleg Baltik s elnöktársa Szentiványi Márton a többség. Bizony ez örvendetes változás előidézése, ha állandó leszen, Baltiknak elévülhetetlen érdeme marad. S legyen ennek nyilvános constatálása fényes elégtétel a férfiú számára, kit csak az imént még oly méltatlanul gyanúsítottak, meghurczoltak s megcsúfoltak. S a felséges Isten adjon a derék püspöknek állandó erőt s kedvet, hogy a megkezdett munkát: a dunáninneni kerület megmentését, ujjáteremtését s felvirágoztatását, tovább folytathassa s egyetemes egyházunk szervezetébe, mint egy ép s életképes tagot örök időkre beilleszthesse. Dr. Masznyik Endre. SYNODALIA. A zsinati előmunkálatok a tóháti lelkészi kör értekezletén. A beregi egyházmegyében a tóháti lelkészi kör jLilius hó 28-án Kerecsényben tartotta meg rendes értekezletét, mely a zsinati előmunkálatoknak a közigazgatási bíróságokról, a lelkészválasztásról, az egyházi adózásról és a közalapról szóló részei vétettek tárgyalás alá 14 rendes és két segédlelkész jelenlétében. 1. A ((közigazgatási biróságok»-ról szóló szakasz, egyházi életünk jövőjébe annyira belevágónak, presbyteriális önkormányzatunk alapelveit oly mélyen érintőnek ismertük fel, hogy körünk erkölcsi kötelességének tartotta e tekintetben is nyilatkozni s véleményét és