Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-08-09 / 32. szám

lat által nullifíkáltatik, sőt dr. Hungarus ellen fordul ; mert ha eddig is megtörtént az bármi oknál fogva, hogy a kevesebb számú presbyteriumokat képviselő alföldi egyházmegyék akarata érvényesült az egyházkerületen, péld. a konventi képviselők választásában, a népesség szerinti szavazat-szám emelkedésével, ezen növekedés 137 levén, ennyivel növekedik eddig is kierőltetett túl— nyomóságuk az egyházkerületen. Tekintetbe veendő itt az a körülmény, hogy a kerületi tisztségek csaknem kizárólag az alföldi nagy egyházak férfiainak kezében vannak. Nem azért, mint ha a felső vidéken nem volnának törvénytudó és kormányozni képes, arra méltó embereink, hanem pusztán azért, mert a szegénységgel együtt járó szerénység viszszatart nagyon sokakat a költséges versenytől azokkal, kik jó módúk tudatában maguk is azt hiszik, hogy eszük s hívatottságuk erszényük tömöttségével emelkedik. Hogy a hivatalnoki kar aztán mennyire elhatározó befolyást gyakorolhat, számos gyászos példa mutatja már. Nem szabad a számításból kihagyni azt sem, hogy a kis egyházas egyházmegyék világi férfiai, kik rendesen a nagy urak sorából kerülnek ki, ritkán tudnak együtt érezni az egyházmegyével, melyet képviselnek, s csak hogy a szivükhöz közelebb álló kerületi nagy úri párthoz való tartozásukat kifejezhessék, készek ellene szavazni a megye határozatának, melyet talán épen ők mondottak ki. íme, dr. Hungarus úr! igy alakul a praeponderáns többség a kerületi g}'ülésén ; ezzel szemben minden számokra hivatkozás üres handabandázás. Vigyázzanak az intézők, hogy ez állapotokat fel ne bolygassák ; nekik fog ártani legtöbbet, ha a kis egyházak képviselőit felingerelvén, arra kényszerítik, hogy számbeli túlsúlyúkat minden ponton érvényesítsék. Hogy «a nagyobb egyházaknak adandó több szavazat a presbyteriumok és egyházmegyék működésében a legfontosabb önkormányzati ügyek, a felsőbb hatóságok és tisztviselők választása iránti közérdeklődést szünteti meg», mint veszedelmes eredményt dr. Hungarus gyermekded ártatlansággal sajnosnak mondja, ha bekövetkeznék. Megadja ugyanekkor doxologiáját is a nagy egyházaknak, melyek kevesebb szavazattal bírásuk idejében sem voltak féltékenyek a kisebb egyházak s nem közönyösök a közügyek iránt; aztán az igazán vallásos és erkölcsi célokért küzdő hitsorsosokról egész pathoszszal feltételezi, hogy az ellenkezőt nem tennék, mint a mire eddig nemes példát adtak a nagy egyházak. De bármily patboszszal vágjuk is a levegőt, mégis csak igaz marad : a jogfosztás mindig fokozatos elhidegülést eredményez a kötelesség teljesítése iránt. Hogy ez végleg be ne következzék, keresni kell majdan a a felső-tiszai megyéknek egy uj tért, melyen eddig mutatott nemes erényeiket tovább is gyakorolhatják, sőt fokozhatják, s ezen tér a kényszerült elszakadás következtében alkotandó uj egyházkerület leend, hova hajtatnak az ellenök elkövetett visszaéléseknek dr. Hungarus-féle indokolása által is; s melynek szükségességét hova-tovább belátják még azok is, kik eddig konzervatív véralkatuk, mindenek felett az alma mater iránti hálás érzetükben, az elszakadásig vivő töréstől tartózkodtak. Szerencsétlenül jár dr. Hungarus azon analógia erőltetésével, melyet a politikai és egyházközségi szervezet hasonlóságából vél kihozhatni, melyszerint miként politikai nagyobb községek több-képviselő választási joga által nincs veszélyeztetve az állam-alkotmány demokratikus jellege; épenugy nem leend ez veszélyeztetve egyházi téren; mert a magyar reform, egyházközségek jogai nemcsak épen a választásokban nyilvánulnak, hanem szorosan egyházi és isk. ügyeik ellátásában, mely nekik ezután is sértetlenül fennmarad. Az első részére ez okoskodásnak, később, a maga helyén felelünk meg, itt az utóbbi pontra nézve akarunk csak annyit megjegyezni, hogy: ez a kegyes kijelentése dr. Hungarusnak körülbelől ide megy ki : megengedjük neked kegyesen, hogyr

annak az egyháznak, melyben születtél élsz és melyben a sír rád borul, minden igyekezettel, áldozattal fentartására hass ; de azon kívül hagyj mindent a nagyobb egyházakra, velők szemben ne merészelj az egyházi nagy társadalomban magadnak joggyakorlatot követelni, és sikeres befolyásra vágyakozni. Hát dr. Hungarus úr, ha mi a presbyteriumok hivatáskörét ennyire akarjuk csak szabni, ha a kisebb gyülekezetek előtt a kifelé való hatásnak, az egyetemes ügyekre való befolyásnak még lehetőségét is ki akarjuk zárni, mert vereségük minden alkalommal bizonyos, s felsőbb körben való joggyakorlatuk csak iictio : mi szükség van akkor reájuk nézve ama külső, felettes hatósági nagy és költséges apparátusra? Belső ügyeiket e nélkül is szépen elvégezhetik. íme, igy adnak önök tágas lépcsőt a congregationalismus elvének, hogy romlására egész egyházunknak, befészkelje magát ide. Dr. Hungarus ellenfele, dr. Aristophanes azon meghatározásából, melyszerint «>a ker. gyülekezet magában bevégzett egész, élő szervezet, övé minden jog, mint az államban az egyéné, s ennélfogva ha kicsi, ha nagy, mindegyiket egyenlő jogok illetik stb.» alkalmat vesz a presbyteriumok még szebb, még kimerítőbb fogalmazázára, mely végre abban találja általa befejezését, hogy a presbyteriumok egy-egy erkölcsi individuum, mely egy és oszthatlan önmagában és hatalma gyakorlásában, s ép azért egyik sem nagyobb, vagy kisebb, egyik sem igényelhet több jogot mint a másik. A kettő ugyanazon jelentésű, s mindenik helyesen van mondva, de épen azért az minden további elmagyarázást kizár, s csak azt a következtetést engedi meg, hogy ha ezen egyedek akaratnyilvánításának kifolyása minden egyházi hatóság, akkor az utolsóknak nincs joguk csorbítani a presbyteriumok jogait. A gyülekezetek, mint egyenlő természeti, őseredeti jogokkal bíró individuumok lépnek egymással szövetségre, létre hozván az egyházegyetemet, hogy igy egymást segítve, bátorítva biztosabban megállhassanak az állammal s a többi felekezetekkel szemben, ezeket az egyenlő jogokat megcsonkítani, vagy némelyekre nézve kibővíteni akarni oly törekvés, mely mereven ellenkezik az egyesülés természetével, s ellenhatáskép a jogcsorbitást szenvedett individuumok kiválását vonja maga után. Hát nevetség tárgyává miért akarja ellenfelét dr. Aristophanest tenni dr. Hungarus azon kifejezésért, hogy «az államban a kövér embernek is, meg a sovány embernek is csak egy szavazata van» : azt csak már ő tudná megmondani, mert hogy ezen kifejezés talán dr. Hungarus illemtana szerint nagyon hétköznapias, s az ő ízlésével nem egyezik : még nem feltételezi, hogy épen Ízléstelen vagy épen igaztalan is legyen; amellett, hogy ez nagyon kifejező hasonlat, másrészt bibliai, is ; a LXV. zsoltárban az Isten ösvényei is kövérséggel csepegnek ; másutt meg a dr. Hungarus pártjához hasonló megátalkodott Izrael kövér szívűnek, a világi gazdagságban bővölködő, kövér orczájúnak stb. neveztetik. Mikor aztán kikéjelegte dr. Hungarus magát, hogy ellenfelén jót üthetett, a városok és községek értékelése és jogviszonyainak mérlegelése altal maga esik nagyon