Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-08-02 / 31. szám

((Viseljenek hivatalukhoz és méltóságukhoz illő öltözetet.)) Felső-magyarországi cikkek. 1595. ((Ruházatukban is tartsák meg az illendőséget és a hivatalukkal egyező tisztességet, s kerüljenek minden fényűzést, hogy szerénységüknek meg legyen a jele.» Borsodgömör-kishonti cikkek a XVI. század végén, stb. Biz ezek mind nagyon ruganyos határozatok, és egyátalában nem mondják meg, hogy mi és milyen az a ref. papi ruha ? Pedig talán még is jó volna valami bizonyosat tudni róla, mert hogy a mit a legutóbbi debreceni zsinat mondott, az nem egészen bizonyos : azt mindnyájan tudjuk ; és ha az erdődi atyáknak volt miben megbotránkozni, annálfogva okuk arra, hogy e határozatot hozzák : «a sisakos vagy hajtott végű fövegeket se viseljék a mohabiták vagy mahumedánok példájára, a mint korunkban látjuk, hogy némelyek ez ocsmányságot a pogány udvarok ildomtalan utánzásával hordják, nehogy az ilyekben e miatt az Ist n neve megutáltassék» : bizonyára azok közt is, kik — hogy csak egy esetet hozzak föl — a közelebbi gönci ünnepélyen jelen voltak, s látták ott lelkészeinket százféle változású papi ruhában, entreprise des pompes funébres összefogdosott embereiéhez hasonló dísz-magyar öltözettől a beütött vagy pörge kalap, s tarka pantal Ionig, velem együtt nem egy szemlélő és gondolkozó sóhajthatott íöl nagy kegyesen: «Szent Kleoíás ! minő karaván.)) De nem szándékozom megállítani a karavánt, s mert hitem és meggyőződésem, hogy nem is lehet azt megállítani és egy hézag nélküli keretbe szorítani : annálfogva nem is bocsátkozom a kérdés tüzetes fejtegetésébe ; hanem a helyett elbeszélem, hogy 150 évvel ezelőtt miként bajlódtak elődeink a papi ruhával. Az 1742-dik évben ápríl 4-én Ns. Tasson tartott Consessus alkalmával, az egyházi törvények III.: 51. §. értelmében, s az akadémikusokat illetőleg végeztetett, hogy ennek utána fényűzéssel készített és a világ fiaiéhoz hasonló ruhában ne járjanak. E végre megtiltatott: 1-ször hogy hajukat fehér porral behintsék; 2-szor hogy hajukat hátra, illetőleg a háton végig hosszan leereszszék, és a hajadonok módjára befonva, selyem szalaggal, magyarul pántlika, körülkössék ; 3-szor hogy hátul a hajt övön rózsa vagy más alakú selyem csokrokat alkalmazzanak ; 4-szer hogy a fejbubjára görbe fésűt illeszszenek; 5-ször hogy nyakravalójukat csak tetszelgéare szolgáló arany vagy más ércből készített fényes kapocscsal szorítsák össze ; 6-szor hogy a mellen nyitott és gombokkal be nem gombolt dolmányt viseljenek, melynek nyílt eleje csak a cifra ing fitogtatására szolgál, s irigységet és botránkozást támaszt azokban, a kik látják. Ugyanekkor végeztetett az is, hogy a prédikátorok, miután a német módra öltözködést kezdik abba hagyni, s a hazánkban szokásos papi ruhát használni : tartózkodjanak bajuszuk leborotválásától, és magyar szokás szerint bajuszszal ékesítsék ajkaikat. Az atyák határozatainak azonban nem lett a kivánt eredménye. Az akadémiákról haza jött s ekklézsiát nyert ifjú prédikátorok öltözködtek s cifrálkodtak továbbra is úgy, mint azt külföldön jártukban eltanulták. Ez engedetlenség miatt az akkori püspök illetve — miután az 1731-dik évtől fogva nem voltak már püspökeink — superintendens, az erélyes kormányzó Belmeci István szent haragra gyúlva, az 1744-dik év végén szigorún hangzó és intézkedő körlevelet bocsátott a Seniorokhoz, mely így hangzik; Az olvasónak kegyelem és béke a mi Urunk Jézus Krisztustól. Sír a Sión! messze távozott attól a vigasztaló, mert hatalmat vett az ellenség. Kiterjesztette Sión az ő kezeit, és nincsen neki vigasztalója. Igaz az Ur, mert pártot ütött ellene. Tisztátalansága a ruháiban van. Nemde nem hívja-e azt a seregeknek ura Istene sírásra, jajgatásra és zsákba öltözésre ? Helyes dolog-e azoknak, kik közelebb az Isten szolgálatára ajánlották és kötelezték magukat, a ruhákban felettébb bujálkodni, és az öltözködésbeni szerénységet és egyszerűséget követelő állásukról annyira elfelejtkezni, hogy nem az Isten, hanem inkább és egészen a világ szolgáinak lenni látszanak, mert végképen a világhoz alkalmazzák magukat. Emlékezetben hagyatott, hogy IV. Károly császár a majlandi papok fényűzését miként rótta meg egy Falkenstein nevű kanonokban, ki midőn feltűnően aranyos löveggel a fején az uralkodó közelében állna, ez elvette a föveget tőle, és saját fejére tevén monda a körülte levő fő embereknek: «nemde a kanonok fövegével inkább katonához, mint egyházi férfiúhoz hasonlítok?)) Látni való, hogy az egyházi szolgákat a világ fiaiétól különböző ruházatuk után kell megismerni. Helyesen. Eltürjük-e tehát, hogy' az akadémikusok közül némely atyánkfiai, kik a szent szolgálatra közelebb ajánlottak föl magukat, versenyezve a ruházkodásban, a mai század fiaival, ezek szokása szerint fehér porral hintik és selyem szalaggal kötik össze hajukat, nyakravalójukat tündöklő érc-kapocs vagy csattal foglaljak össze, s rövid dolmány tikat nem gombolják össze, hanem nyitva hagyják, hogy alóla a cifra ing kilássék ? Nem! És ezeket annál kevésbé lehet eltűrni, mivel : 1-ször. Az egész világon kerülik a református egyházi szolgák a ruházkodásbani ilyes szemkápráztató fényűzést. 2-szor. Még a római kath. papság sem ruházkodik piperés fényűzéssel, bár teljes békességben él és nálunknál több módja is volna fényt űzni. 3-szor. A lábrakapott fényűzést nem ismerték a régibb időkben hazánk akadémikusai, hanem csak mostanában, midőn az ellenség zsákmányává tétetett ekklézsia nyög és sohajtozik, hozták azt be a szemlélőknek legnagyobb botránkozására. Emlékezzetek atyámfiai! honnan estetek alá. S a súlyos bűnökért bennünket látogató s kihágásainkat az emberek veszszejével sujtoló Istent, a világ fiaiéhoz hasonló ruházkodásbani fényelgéssel ne akarjátok még nagyobb haragra gerjeszteni. Ne akarjatok veszedelemben forgó népünknek botránkozására, ne akarjatok az ilyeneket komoly szemekkel néző ellenségeinknek ingerlésére lenni. Gondoljátok talán, hogy az ily hiú és semmirekellő dolgokkal dicséretet, tiszteletet és becsületet nyertek ? Legkevésbé sem ! Tudomány, kegyesség,'alázatosság, emberségesség és hivatali képesség — i'/.avoTtjg — a prédikátorokban a fő kellék; ezek ékesítik és teszik kedvessé a Krisztus tanítványait, nem pedig a fényelgő ruházkodás. Ki hallotta valaha, hogy valamely ekklézsia előtt kedvességet nyert volna valaki az ily öltözködéssel? Az egyszerűn és tisztességesen ruházkodás semmit sem von le dicséretetekből, a mig az előbbi erényekkel ékeskedtek ; és ha ezek hiányoznak bennetek, mit sem használ a fény és a pompa. Emlékezzetek atyámfiai, hogy a néhai uralkodó VI. Károly császár, a mi legkegyelmesebb urunk és királyunk a vallásügyi bizottság munkálkodására 1731-ben kiadott, és a^ ország minden megyéiben kihirdetett resolutiójának 5-dik pontjában a mi superintendenseinknek kegyelmesen kötelességükké tette: ut moribus Ministrorum sibi subjectorum invigilent, et in excessivos