Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-07-19 / 29. szám

legalább tudományos fegyverekkel nem reméli, hogy megértethesse az Istennek teljes mivoltát, s akik szintén beszélnek a világ «ősokáról» «alapállag»-áról, tehát valószínű, hogy dr. Prohászka útmutatása mellett annyira májd csak belátnak : az ősök—Isten. Valószínű, hogy ezért «kivánja» Istent ő is ősoknak tekinteni. Mert lehetetlennek tartom, hogy dr. Prohászka, mint theol. tanár ne ismerné az Istent másképen is és ne tudná, hogy az Isten élet, még pedig a legtökéletesebb élet, aki, hogy hogyan teremtette a világot, s hogyan kezdte meg a mozgatást, azt bizony mi nem igen tudjuk, de aki a mi gyarló életünket ujjá tudja alakítani. Lelkében, szeretetében, kegyelmében oly erőket, oly tényezőket ád, melyek által lelki életünk minden irányban fenséges és semmi emberi eszközzel el nem érhető fejlődésnek indul. Miért nem mutatja hát meg dr. Prohászka ezt az Istent, akinek az idők kezdete előtti vagy a világot megkezdő dolgairól csak sejtelmeink lehetnek, de a ki mindenki által, még a természettudósok által is, minden nap, minden órában közvetlenül, nem végig menve ezer millió tárgyon megtalálható ? Dr. Prohászka bizonyára azt feleli erre, az ilyen Isten a ((kinyilatkoztatás)) (ezt a szót a szerző használja s én iránta való udvariasságból, bár a rövidebb «kijelentés»-t jobban szeretem, használom az ő hosszabb terminus technicusát) Istene s Istent igy megismerni a hit által, vagy a sziv által lehet, de nem az ész által vagy tudomány által, az evangelíum alapján s nem a természettudományokból érvelve. Annyi bizonyos, hogy az «Isten és a világ» című műben kifejtett egész érvelése, az érvelésben nyilatkozó gondolkodásmód nekem a fentebbi feleletet adja. Hogy e felelet helytelen voltáról szerzőt is, meg az olvasókat is meggyőzzem, illetőleg hogy a mű nevezetes hiányait, mindig rámutatva különösen a részletekben mutatkozó több jeles tulajdonságára feltüntessem, két nagy részre osztom — a bevezető első fejezettől most már eltekintve — dr. Prohászka munkáját. Az első részbe foglalom a mű 2. és 3. fejezetét. Ezek közül az elsőben (2. §.) a cosmologiai argumentumot mutatja be szerző különböző alakjaiban (9—95. 1.) a másodikban (96—147. lap) (3. §.) a teleologiai érvvel igyekszik meggyőzni az olvasókat arról, hogy az ősök célratörekvést adott mindenbe. Szerző fejtegetéseivel szemben igyekezni fogok kimutatni egyfelől azt, hogy sem a cosmologiai, sem a teleologiai érv absolut bizonyító erővel nem bír, Isten megismerésére nem vezet, másfelől pedig azt, hogy az Isten létezését bizonyitó argumentumok közül mindeniknek, tehát a szerző által tárgyaltakon kivül az ontologiainak, melyet dr. Prohászka ((határozottan téves»-nek nyilvánít (62. lap) a morális argumentumnak, melyet nem tart eléggé tudományosnak (3. 1.) a históriai argumentumnak is, melyet fel sem említ, sőt ama philosophemák mindenikének is, melyek Isten helyébe valami mást tesznek, meg van psychologiai nagy jelentősége az Istenről való bizonyosság tekintetében. A második nagy részbe foglalom szerző művének 4. 5. 6. és 7. §-át. A 4. §-ban (148 —157. 1.) szól szerző az ősnemzésről, az 5. §-ban (158—188. 1.) szól a leszármazás problémájáról a 6. §-ban (189—231. 1.) a darvinismusról s végül a 7. §. (232—241. 1.) címe: Az Isten kormányozza a világot. Az utolsó négy fejezetet ismertetve igyekezni fogok feltüntetni, mint kellett volna szerző különben sok tekintetben helyes fejtegetéseit az életről kiegészítenie, hogy kellett volna a természeti világból nyerhető életfogalomból az Istennek, mint legtökéletesebb életnek fogalmát bemutatnia, hogy kellett volna a mai természettudományi műveltség aprólékos hibái mellett ennek főbajára rámutatnia, s hogy lehetett volna az evolutionisticus theoria magasabb értelemben vétele által nemcsak a természeti világban levő életről, ez életnek tényezőiről, s a szerves lények fejlődéséről, de az Istenről is a természettudományi gondolkodás igaz magvának megfelelő tételeket felállítani, s igy az igazi, valóságon épülő természettudományi gondolkodásnak minden irányban diadalt szereznie. (Folyt, köv.; Dr. Szabó Aladár. BELFOLD. Püspöki látogatás a kecskeméti egyházmegyében. Látogatásait végezve este 8 óra után indult tovább elbúcsúzva az egyház elöljáróságától és a lelkész beteg nejétől, hogy még a közel levő Tisza-Vezsenybe menjen, hova az eddig folyvást kiséretében volt esperes ur még délután előre ment, hogy püspökét otthonában várja s fogadhassa. Már egészen besötétedett, mikor a vezsenyi határra ért püspök ur és kísérete, hol a díszes diadal kapu alatt fogadta a vezsenyi községi elöljáróság, élén Bogdanovics Ignácz községi jegvzővel, ki szíves szeretettel üdvözölte a közéjök érkező főpásztort. Az üdvözlés és bemutatások után megindult a 24 főnyi bandérium által vezetett menet s kilencz óra volt, mikor a késő idő daczára összegyülekezett sokaság riadó éljenzése közt megérkezett a t.-vezsenyi paplak elé, hol Ád ám Kálmán esperes-lelkész a presbyteriummal várta, szívében a szeretet melegével s ajakán a szív teljességéből fakadt «Isten hozott»-tal fogadva. A meleghangú üdvözlet és arra adott hasonló válasz után a sokaság szétoszlott s püspök ur is betért az egyszerű paplakba hogy mint annak szívesen, nagyon szívesen látott vendége kipihenje a mai napnak nehéz fáradalmait. 28-án reggel már az isteni tisztelet megkezdése előtt megnépesedett a szerény paplak a környékből besereglett úri emberrel ugy az egyházi, mint a világi rendből. Ott voltak Hajdú Sándor Jász-Nagykún-Szolnokmegye alispánja, Hajdú József főszolgabíró és Busa Ákos szolgabiró, Markbreit Sándor várkonyi földbirtokos, az egyházmegye részéről Antos János egyházmegyei gondnok, Ádám László tanácsbiró, Somogyi József egyházmegyei világi jegyző, Antos István n.-abonyi presbyter, a lelkészi karból Szánthó Elek abonyi, Miskolczy József t.-várkonyi, Miskolczy Dénes sz.-m.-kátai, Molnár Gyula tószegi, Szekér Sándor jász-kara-jenői és Pap Károly Rákóczy-falvai lelkészek és még számos intelligens úri ember. Midőn 9 órakor megkondultak a harangok a csinos tiszta templom már zsúfolva volt ünneplő közönséggel, mely áhítattal várta püspökét, hogy annak ihletett ajkairól hallgassa az életnek beszédét. A gyülekezet énekének elhangzása után püspök ur a virágokkal diszitett urasztalához lépett, melyet mint egy szép koszorú, 18 fehérbe öltözött leány vett körül, s elmondá a gyülekezet lelki szükségeihez alkalmazott s találó szent Írásbeli idézetekben gazdag beszédét, melyben a hívek erkölcsi életének mind tény-, mind árnyoldalait nyíltan feltárta, s míg amazokért megdicsérte a gyülekezetet, addig az utóbbiakat kíméletlenül ostorozta.