Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-07-19 / 29. szám

Azután a rigók is fészekre ültek, elszéledtek, és mi magunkra maradtunk ketten. Ott volt előttünk egy csomó levél, azt újra olvasgattuk sorba. A Wagner Józsefét, öreg nemes katonája a mi harczainknak. Baksay István öcsémét, ki a múlt őszszel még 12 évvel vénebb volt nálam; azóta évnegyedenként öt esztendőt fiatalodik a leveleiben. A Hegedűs Istvánét Erdélyből, Kovács Lajosét N.-Kőrösről, Boesor Lajosét Tengődről, Szabó Józsefét Palkonyáról, Antal Gáborét Ácsról, Király Jánosét F.-Nyékről és Kiss Gáborét Pápáról és a Somló-hegyéről. Kedves hegy az nekem, de nem a boráért. Vannak a levelek között adósságra emlékeztetők is. A K. Tóth Kálmáné, mert ő adott minket egymásnak, t. i. Kúnszentmiklóst és engem. Igaz ! de megtaláltad érre jutalmadat, ne hányd fel többé. Rozsnyay Mátyásé, kivel ezelőtt 10 évvel megkötöttem a szerződést az egész Homerusra, ő nekem sherry és ménesi borral fizet — nem tudom már minő kulcs szerint. De azt tudom, hogy legalább is tiz énekem már intabulálva van. Azután egy halotté, a ki az égből küld nekem ünneplő verset. A halott, a lélek az égből nézi ezt az ünnepet, s felém int keze, az a szigotií, az az áldott kéz. Kacsóh Lajosé, az én első tanáromé. Fiától küldi. Utolsónak jön a halott özvegye, az én legrégibb ismerősöm, egy kis névjegyen. Özvegy Kacsok Lajosné, Nyikos Katalin. Aláirva reszkető kezekkel : Tisztelője. Jó öreg aszony! még most is érzem kis kezed nyomását. Olyan kicsiny, olyan fehér volt, és én mégis ugy tudtam tőle a leczkémet, mihelyt megsimogatta azt az én buksi fejemet! * •— Mégis csak derék gyerek vagyok én ! szólok végre, ahoz, a ki a kis asztalnál szemközt ül velem: A mi kis kék szobánkban. Felelet helyet rám tekint a két szeme. Ez a tekintet az én jubileumom fénypontja. Hala Istennek ! Baksay Sándor. KÖNYVISMERTETÉS. Isten és a világ. Különös tekintettel a természettudományokra. Iita dr. Prohásska Ottokár. Esztergom, 18£0. Nyomatott Buzcrovits Gusztávnál. Nagy 8-ad rét, 24.1 lap. Ára / frt. I. Katholikus iró művét mutatom be a protestáns közönségnek s épen azért azt látom jónak megjegyezni, hogy a munka szerzőjében nem oly emberrel állunk szemben, aki csak becsmérelni tudja az újkori műveltséget, hanem olyannal, a ki ezt teljes mértékben méltányolja, ha nem áll is vakon szolgálatába. Dr. Proltászka nyiltan bevallja, hogy az atheisticus eszmék ellen akar küzdeni, s ezt tenni teljesen jogában is áll. Nagyon természetesen helyteleníti hát azokat a következtetéseket, melyeket különben gyakran megdönthetlen praemissákból hibásan vonnak ki az atheismus lovagjai, s a természettudományok eredményeivel, mint a személyes Isten lételének cáfolataival dicsekesznek. Hangsúlyozom azonban, hogy az ellenféllel szemben mindig nemes, szellemi fegyvereket használ a szerző. Mint saját maga szépen mondja: «Nem bujdokolva, hanem nyilt csatában kell mérkőznie a theismusnak az atheismussal; nem a «dogmatismus becsmérlő bélyege, hanem a tudomány szent létjoga illeti a tételt: van egy absolut, szellemi, személyes ősök, a világ teremtője.)) Nagy örömmel teszek arról is bizonyságot, hogy szerző nem a természettudományok ellen viaskodik, hanem csak az igazolhatatlan hvpothetisek ellen, melyeket gyakran avatatlanok a természettudományok nevében, de nem azok igazságával s ami fő, a vallásos felfogások ellen táplált ellenszenvvel állítottak fel. Ahol pedig az újkori evolutionisticus természetmagyarázat tételeivel szemben merev elutasító álláspontot nem foglal el, sőt azok közül többeket, bár mérsékelve és módosítva elfogad: itt is a mértéket arra nézve, hogy mit és mennyit fogadjon el, nem valamely megszabott tan, hanem a tudományos adatok helyes mérlegelésén alapuló tudományos megyőződés képezi. Mindezek dacára kénytelen vagyok kifejezést adni ama meggyőződésemnek, hogy a jelzett mű sok tekintetben céltévesztett. Szerző szándéka az lenne: igazságot szolgáltatni az újkori tudomány alapjára és eszmekörébe állva azoknak, akik Istenben, a mű egyik pontja szerint «a végtelen tökélyű, értelmes, szabad szellemben)) más helye szerint «az absolut, szellemi, személyes ősokn-ban hittek és hisznek. Ez a szó, hogv ősök jelzi a mű alapbaját, mely szerző szép szándékának megvalósítását lehetetlenné teszi. Hogy ezt bebizonyíthassuk, aránylag legtovább kell dr. Prohászka műve legelső s legrövidebb (6 lapra terjedő) fejezetével foglalkoznunk, a melyben felállított tételek különben többször megmegjelennek a mű folyamán, mint a zenei alaphang a kidolgozott zeneműben, s a melynek címe: «A személyes Isten és a hit.» E fejezetben, a mint a fentebbi idézetekből meglátszik, a szerző Istent, végtelen tökélyű szabad és értelmes szellemnek is nevezi ugyan, (s itt röviden megjegyezzük, hogy a «szellemet» felesleges «értelmesnek» mondani, a «végtelen tökélyűt» pedig nem volna szabad semmi mással coordinálni, mert hiszen abban már minden bennfoglaltatik), de az Istent mégis, főleg mint «ősok»-ot kivánja tekinteni. Hogy ez így van, kitűnik a mű minden részéből, még abból is, melyben az Isten kormányzásáról van szó, de kitűnik különösen szerző Aristotelesre emlékeztető kifejezéseiből, melyek közül egyben az Istent ((metafizikai hatónak nevezi, mely mozgat, de nem mozgattatik.» (61. 1.). A dolog tehát úgy áll, hogy a szerző Aristotelestől veszi az Isten fogalmát, ugyanazt a fogalmat, melyet a scholasticusok, köztük a «doctor angelicus» a hires «praecursor Christi in physicis»-től átvettek, s a melyről ők épugy tanították, mint dr. Prohászka, hogy az általánosságban az ész által megismerhető s annak léte az ész által is bebizonyitható, mig mélyebb titkai, sajátos üdvtényei csak a kinyilatkoztatás utján foghatók fel. S ha valaki erre azt mondja, hogy íme dr. Prohászka is csak Aquinói Tamás szolgalelkű utánzója, hiába vettem annyira védelmembe : annak ezt felelem, hogy az Istentől, mint valami ős mozgatóról, ősokról, első okról beszélni nagyon sok embernek, sok protestánsnak, sőt sok oly bölcsésznek is szokása, aki különben Aquinói Tamásnak annyira nem tanítványa, hogy inkább ellenlábasa. Hogy egyébről ne szóljak, Herbert Spencer sem igen tud mást az Istenről, minthogy annak ösoknak vagy absolut első oknak (first cause) kellene lennie, csak azzal a különbséggel, hogy ő szerinte ez az absolut első ok megismerhetetlen (unknowable), dr. Prohászka szerint pedig megismerhető. Épen ezért nem ok nélkül mondtam fentebb, hogy dr. Prohászka Istent «ősok»-nak ((kivánja tekinteni.)) Kivánja pedig azok kedvéért, a kikkel