Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-07-12 / 28. szám

ÖÖ? PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. tett édes testvér! S mégis mily nagy teret kell bejár­nunk az emberi élet ezernyi ezer helyzetének s viszo­nyának, mig végre e boldogság után vágyódó kebel fáradtan megpihenhet. De hát emberi természetünk átka maradt örökké, mindig távolabb keresni a gyógy­szert, mint a hol feltalálható. Templomban vagyunk, lelkiekről szólók ! Megszólal az imára hivó harang, s a gyülekezet egy kis kiváló serege, század, ünnepnapon tizedrésze az egésznek, egybegyűl az Istenházába, hallgatni az élet­nek beszédét. S e hivő lelkek menybe ragadó édes bol­dogságát nem érti meg a kint maradt tömeg ; de aki bent vala, nem adja lelkének ez édes gyönyörét, mind­azon ezeren kivül maradiaknak ezernyi elképzelt világi javáért! Voltatok már jelen, midőn az új szülött felett mondva imát a hívek pásztora, s édes beszédivel a megszenvedi anyát az égi boldogság magaslatára, mint emelte löl a hit s édes remény magasztos szárnyain, s az áldott szeretet miként nyert fényesen diadalt sok­szor a sivár közöny felett, s adót vett tőlök az elmu­lasztottakért az olvadó szívek mélyében született, s a szemekben megjelent könycseppek gyöngyiben ? Voltatok már jelen, midőn új házasok állottak az Urnák szent oltára előtt, s az oktató beszéd, mely nekik mondva volt, szivök mélyén le a vesékig elhatott, s remegve érezék az égi hangokban szólani az Urat?! Kik e beszéd után haladtak életük egész hosszú útán, mily édes nyugalom, s mily boldogság leve az érdem­lett babér; mig a kik az ige egyedül éltető szavat be nem vevék, mily sok viszontagos örvénybe vesztek el, gyászos példáiul a lelkipásztorok intő szavát be nem vevő kételkedők gyászos sereginek ! Voltatok már jelen, midőn mély gyászba öltözött keserves szenvedők zokogva omlanak a ravatal fölé, s jajgatva kérdezik : miért hagyál el ily mély tengerében az emésztő fajdalom ölő kínjainak ? ! Hallátok a vigasztaló részvét szavát, a mely gyógyír gyanánt hat a fajó kebel vérző sebére, s az édes megnyugvás szollal meg az alig rebegni képes ajk lágy sóhajtasiban : «Legyen a te szent akaratod, Atyám !» Ez mind az Úr lelkének ereje, a lelkipásztor által. S Te ünnepelt férfiú ezt miveled e szent gyülekezetben negyedszázad óta, Istennek dicsőségére, híveidnek örö­mére, s önmagad tisztességére. Hát még az a beszéd, melyet az isteni szikra által ihletett agy gondolat-műhelyében teremte szellemed, s tett papírra, hogy ezernyi ezerek nyerjenek általa lel­kes tápláló eledelt, s élvezzenek oly mennyei nektárt, a milyet csak az istenek ittak. Midőn a testet öltött gondolat beszéde szellemszárnyalásaival magával ragad, s meghordoz minket a dicső multak klasszikus földjén; vagy honi partra kiszállva, a valláserkölcsi életből vett ragyogó képek tündöklő csarnokain vezet keresztül; oly szép, oly igézőn kedves, természetes, egyszerű fenségé­ben oly lélekreható, mint virágos réten átfutó gyalog-Ösvény, melyre a kedves, szép zöld szederinda borul. Mely varázskulcscsal nyitja fel a szépirodalom és a tudo­mány csarnokának ajtajút, hogy bevonuljon rajtok az érdemes, a boldog, kit homlokon csókoltak az istenek ! Dicsszavakra nyitja ajkait a világhírű magyar írónak, hogy bemutassa a gyászos véget ért kiralytinak a leg­magyarosabb irályú írót, a mi örömünk tárgyát, mai ün­nepünk hősét! Oh mondjátok meg, melyik nagyobb lelki élvezet, e boldogok csarnokaban kéjelegnie az isteni szikrától ihletett szellemek dicső tarsaságában ; vagy olvasva e szellem termékeket, s élvezettel szívni ma­m gunkba e lelki tápot nyújtó felséges eledelt, ezt mond­ván : ((Dicséret, dicsőség, tiszteség és hálaadás a szentek Urának legyen örök magasztalás)), ezt a mi papunk irta ! ? Oh valóban nagy öröme lehet, s valóban nagy öröme van a gyülekezetnek, kinek lelkipásztora gyö­nyörűséges és kies helyeken legelteti nyáját, ki az örök élet beszédével felemeli a csüggedő leiket, erőt önt a roskatag tagokba, szárnyat ad az erős hitnek, horgonyt az édes reménységnek, égi jutalmat a hű szeretetnek. S Te ünnepelt férfiú, ilyen pásztor valál; s e mai ünnepnapon, mely egy negyed századon át itt folytatott szellemi munkásságod emlékünnepe, méltán kiált fel a te kedves gyülekezeted ezt mondván : «ez a nap a me­lyet vártunk.)) Sir. II. 16. ((Beteljesítettétek az én örö­mömet.)) Fii. II. 2. «mert az én örömöm mindnyájotok­nak öröme.» De bármily gyönyörködtető és kedves legyen is az ékes beszéd; legyen bár az lépes mézhez hasonló Péld. XXVI. 24, legyen bár oly kedves «mint az arany alma ezüst rostélyon» Péld. XXV. 11 ; «ne hiába csinálta legyen bár pennáját az iró» Jer. VIII. 8, de mégis csak meg kell vallanunk, hogy «minden Demosthenesnél szebben beszél a tett.» Jakab ap. is azt mondja : ((kicsoda köz­tetek bölcs és tudós, mutassa meg az ő jó életéről az ő cselekedeteit bölcseségnek szelídségével.)) III. 13. És te kúnszentmiklósi nemes gyülekezet, ha mél­tán elmondhatod a te igaz örömödnek egyik okául azt, hogy a te lelkipásztorod beszéde örömödre volt tené­ked; elmondhatod azt is igazán másodszor, hogv az ö cselekedetei is bizonyságot tesznek róla. Keresztyén Atyámfiai! Ha Jakab apostol szerint még a hit is meghalt állat jó cselekedetek nélkül ; micsoda értéket tulajdonítsunk akkor a beszédnek, me­lyet tett nem kísér, cselekedet nem pecsétel meg ! Valóban, a cselekedetek tesznek az emberről igaz bizony­ságot! S ha örömödre volt neked nemes gyülekezet, a te lelkipásztorod beszéde; mennyivel nagyobb örö­mödre lehetnek azok a cselekedetek, a melyeket ti közöttetek véghez vitt! Valóban, az a lelkipásztor, ki jólélekkel elmondhatja magáról Pal apostollal : «én az én szolgálatomat ékesitem» Rom. XI. 13, örökké hálás emlékezetre méltó nyomokat hagy maga után. A tanításra való alkalmatosság II. Tim. II. 24, mely a beszédnek kedves gyönyörűsége mellett még az életre is utat mutat nekünk ; a hívek javára célozó munkásság, mely nemes törekvésére lelkünk mélyére hatva megindít; az igazság beszédének igazin való hasogatása, 15, mely egész valónkban megrendít, gon­dolkozóba ejt, s helyes útra térit; az (Jrban veit szol­galatnak hű betöltése Kol. IV. 17, mely halara gerjeszt ; példaadás a jó cselekedetekben, a tudomány épségének és mél'óságának megmutatására 'fit. II. 17, mely tiszteletre késztet ércnél maradandóbb oszlopot emel a jó pász­tornak hívei szivében, «mivelhogy örömmel végezte el az ő futását és azon szolgálatat, melyet az Úr Jézus­tól vett, hogy bizonyságot tegyen az Isten kegyelmé­nek evangehumárób) Gsel. XX. 24. «A megfeszített Krisztusnak predikalása, mind alkalmas, mind alkalmat­lan időben» II. Tim. IV. 2. «oly nyelven, melyet min­denki megért)) XIV. 19; a lelkek felett való vigyázás Sid. XIII. 17; «a munka terhének hordozása, mint a Jézus Krisztus jó vitézéhez ülik)) II. Tim. II. 13, a hálás elismerés és áldott emlékezet édes jutalmat adja koronául a jó pásztornak. Hát a midőn ez áldott tetterő az Isten lelkének erejét térben és időben kiterjeszti, s a gyülekezetre fényt dérit fáradhatlanul buzgó, öntudatos, szerető szívből

Next

/
Thumbnails
Contents