Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-06-07 / 23. szám

ból hallottam. Midőn ugyanis Munkácson egy ünnepélyes alkalommal reverendában és palásttal felvonultak, egy magasrangú róm. kath. főúr igv gratulált az esperesnek : ccmost már örömmel látom*), hogy a reform, egyháznak is vannak lelkészei.)) Nem intő-jel-e ez a főúri nyilatkozat arra nézve, hogy ez üdvözlet valódi tartalma és ennek jelentősége felett valóban behatólag gondolkozzunk ? Nem hiúsági kérdés ez, hanem egyházunk' érdeke, különösen korunkban, midőn a helyes irány komolyságában nyilatkozó egy házias érzéknek csak önvédelmi szempontból is missziója van. Hozzá szólt e tárgyhoz már 1872-ben (e lap hasábjain) Fehérmegye volt alispánja, s kitűnő hazai irónk, Boross Mihály is, igaz kálvinista érdeklődéssel. De mi lett a jutalma ? Qualificálhatlan megtámadtatás ! Pedig hogy Borossnak igazsága volt, az idő fényesen igazolta, bár — fájdalom! — ő ezt nem érhette meg. Sajátságos az valóban, hogy némely ember, a tetszésével nem találkozó nézetekkel szemben, annyira türelmetlen. De hát ennek nem szabad visszariasztani bennünket attól, hogy éppen az evangyeliumi szabadság egyházában, .nyilt kifejezést ne adjunk meggyőződésünknek, különösen akkor, midőn a közjóra kínálkozó alkalmak ezt kiváló kötelességünkké teszik. E kötelesség parancsszava előtt hajoltam meg most én is, midőn hozzá szóltam e kényes bár, de életbe vágó fontos tárgyhoz. Megérdemli valóban, hogy gondolkozzunk felette s nézeteinket nyilvánosságra hozzuk, hogy legyen előkészítve ez is, mielőtt a zsinat összeülne. Vájjon nem volna-e jó érzékeltelóleg, illetőleg rajzokkal is járulnunk e kérdés tisztázásához ? Révész ((követelményei)) jó irányt jelölnek, a melynek nyomain bátran indulhatunk. A jobb győzni fog kétségkívül! Nekem részemről semmi kifogásom sem volna az ellen, hogy e hivatalos öltözeten legyen valami nemzeti jelleg. Csak azt jegyzem meg, hogy valamint a prot. kultusban a* művészetnek csak alárendelt szerepe lehet : ugy itt sem szerepelhet önállóan, illetőleg túlsúlyban a hazafias elem. Ha pedig nem találunk jobbat annál, a mit Révész régi jogkörébe visszaállíttatni óhajt: maradjon a reverenda és palást, annyival is inkább, mert ez birja népünk rokonszenvét is, remélhető,, hogy még különösebb intézkedés nélkül is, hova-tovább nagyobb tért hódit and. Még meg kell említenem, hogy Révész a papi bársony süvegel is óhajtja meghagyatni. *) Sérlőnek látszik, ha csak a szavakat mérlegeljük; de én azt hiszem, hogy azon főúr nem a ruhát, de az embereket illetőleg a testület egyhátias érzékéi üdvözölte, mely megjelenési alakjában hatott. G. Nem kételkedem, hogy a fősúlyt a «papi» jelzőre fekteti. Mert hát süveget is sokfélét láthatunk, s köztük olyanokat is, melyek papi süvegeknek éppen nem nevezhetők. No már pedig az a leloggó ((csákóval)) s ((vitézkötéssel)) felcifrázott jogász-kucsma nem nekünk való. A papi süveg, bővebb levén felső karimája, felfele Ízletes arányban szélesedik, s éppen ez adja neki az egyházi jelleget. ((Csákója)) pedig a felső rész üregébe merül, s halomszerű kiemelkedései csak fokozzák a süveg méltóságát, oly kedvesen, hogy még más felekezetű lelkészek is szépnek vallják, és szerencsés inventionak nevezik. Ennél jobbat nem kombinálhatunk ! Dixi et salvavi animam meam. Garző Gyula. TÁRCA. A veszprémi püspök és egyháza 1614-ben, Mokos ur ezen becses Lapok 18. számában egy 1614-ben kelt chartát közölt, s bevezetéseül elmondta, hogy az a Zsilinszky Mihály indítványozta reformhoz, püspökeinknek a parochiális teendők felszabadítása alól leendő felmentéséhez, szolgáltat fényes bizonyítványt. Következtetése azonban engem éppen az ellenkezőről győzött meg. Pathai életrajzával magam is foglalkozván, elmondom véleményemet Mokos ur közleményéről. Pathai István veszprémi reform, püspök korának . tudományosan képzett papja, valódi diplomata püspöke volt. Ott volt mindenütt, a hol az anyaszentegyház igazainak iava kívánta, és mégis nagy rendet tartott gyülekezetében úgy, mint egyházkerületében. Látjuk nemes alakját az irodalomtörténet pantheonában ; majd a czivakodó két protestáns egyház békebirójaként írja szép irenikus leveleit;*) majd mint kerületének figyelmes felvigyázója vonja magára figyelmünket, és bármelyik működési körében vizsgáljuk, mindenütt kivívja az utókor hálás elismerését, rendet szerető pontosságával. Nem úgy, mint Mokos úrnál ezen becses Lap 18-ik számában. Igaz, hogy jó Tóth Ferenc «Túl a dunai püspökök életé»-ben azt állítja róla, hogy 1629-ben «tudva nem levő, de nagy okokból, kerületéből és ekklésiájából elszökvén Belényesbe ment laknia, miért ne állíthatná Mokos ur most azt, hogy a Veszprémiek 1622-ben kihordták püspök papjukat. Tóth Ferenc vádjának alaptalan voltát bebizonyítja a dunántúli egyházkerület régi jegyzőkönyve, melyből bizonyos az, hogy Pathait Bethlen Gábor erdélyi fejedé lem vitette el Belényesbe papnak. Mokos ur vádjára ugyan nincs ellenkező adatom, de hogy azt valóban elhihessük, kérnem kell arra, hogy a Pathai kihordására vonatkozó okmányokat, vagy jegyzőkönyveket szíveskedjék közzétenni, mert mindaddig hypothesisnél egyébbnek nem tarthatom állítását, anynyival is inkább, mert a veszprémi reform, egyház régi anyakönyve látszólag a mellett szól, hogy Pathai 1623-ban sőt 1624. elején is még Veszprémben van. *) Megvannak a M. N. Múzeumban.