Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-06-07 / 23. szám

Az 1613. évi novemberi synodus Mokos ur szerint a zavarok lecsendesitésére, a veszprémiek könyörgésére engedte Patbait hozzájuk leikésznek. Mik voltak a zavarok, nem mondja meg; Pathai ezt maga sem említi 1613, okt. 12. kelt s Kanizsai Pálfi Jánoshoz irott levelében, mert abban is csak szándékról van emlékezet, Veszprémre vonatkozólag. «En mitto convocatorias vestrae inspectioni subjectis cornmunicandas, paulo post et ad dominum Matheum Zana, qui intenm mea voee prohibeas a proposito veszprimiensi ad tempus synodif ') A Mokos úr által közölt levél eme szavai pedig : «lám mi is eléggé megtiszteltük Kegyelmeteket azzal, hogy Kegyelmeteknek ugyan mindnyájunk elöljáróját engedtük tanítóul ideigw világosan igazolják azt, hogy a veszprémi véghelyben levő vitézlő, nemes és becsületes személyekmaguk kérték a püspököt papjuknak. S jóllehet az 1613. évi novemberi synodus határozatából kifolyólag valószínű az, hogy Pathai az 1613. év végefelé beköszöntött Veszprémbe, de ez évből legfeljebb csak néhány hetet tölthetett ott, mit igazol Pathainak a veszprémi anyakönvbe irt következő bejegyzése: «Catalogus Copulatorum conjugum per dominum superattandentem Stepbanum Pathainum, ubinotantur personarum nomina et dies promulgationis, anno domini 1614;)) 2

) s mert 1613-ból idáig nincs semmi adatunk arról, hogy Pathai fungens pap lett volna Veszprémben, csupán a dislocationalis synodus jegyzökönyve mellett, megállhat azon vélemény, hogy 1614-ben már veszprémi pap volt. Szándékosan hagytam uoljára Mokos ur közleményének főrészére, a püspököknek a parochialis teendők alól leendő felmentésére vonatkoztatott 1614. évi charta tárgyalását, mert én abból az ellenkezőt olvasom ki. Tárgyunkra vonatkozólag enynyit mond a levél: «vettük azt eszünkbe mi magunktól is, és a mi becsületes püspök urunk Pathai István uram jelentette, hogy káros volna kegyelmeteknek, az ő kegyelme sokszor közinkbe kegyelmetek közül való kijövetele.)) Ezt máskép nem érthetjük, mint csakis ugy, a mint van. Ebben pedig nem az van mondva, hogy a veszprémiek panasz levelet adtak be a synodusra, gyűlésekre járó lelkészük ellen, mert nem is adtak be, de ha adtak volna, s ha ez esetleg reánk nem maradt volna is: bizonyára megemlítik ezt levelükben az Istenfélő seniorok. És mert ilyest nem említenek, hanem azt irják, hogy maguktól azt eszünkbe vették és a püspök Pathai jelentette, hogy káros volna a veszprémieknek közülök való gyakori kimenetele. Tehát ez okmány, még per analogiam sem magyarázható a parochialis teendőket mellőzni kényszerült püspök ellen formált panasznak. Nem egyébb ez a charta, mint egy fényes elismervény, mely Pathainak nagyon körültekintő, alapos diplomatai ténykedéséről győzne meg bennünket hatalmas megokolással, ha azt más különben is nem tudnánk. Éppen az ellenkezője annak, amit Mokos ur állít, vagyis nem egyébb, mint egy diploma, mondjuk egy nagy körültekintéssel irt hivatalos ajánló levél, mely elejét akarja venni a veszprémi egyház és a püspök lelkész közt netalán felme-1 ülhető súrlódásnak. «Vettük azt eszünkbe mi magunktól is, és a mi becsületes püspök urunk Pathai István uram jelentette)); tehát nem a veszprémiek jelentették, hanem a püspök maga, ha igy a maga világításában vizsgáljuk ezt az okmányt, akkor azt kell mondanunk, hogy Pathai, mint lelkiismeretes pap maga sokolta meg Codtx Diplomalicus 73, 74. 1. A levét Szalóuakról iratutt. '*) Veszprémi egyh. anyakönyve 167. lap. egyházától való gyakori távollételét, s nagyon ügyesen a harmadik kéz által hárittatja el a netalán kitörő veszélyt, a maga valóságában feltáratván a kényszer helyzetet, melyet a veszprémieknek el kellett alapodnak isin erniök. De meg gondoljuk meg, hogy Veszprém végvár volt, melyből nem valami nagyon tanácsos volt rövidebb vagy hosszabb ideig s gyakori alkalommal kijárni. Igaz, hogy Pathai eme gyűléseken magyar területen járt, de a Veszprém egész vidékét megszállva tartó törökök miatt még is «károsnak» látszhatott volna az, a várban levő református katonáknak. Az a vád, hogy Pathai úgy szökött el Dunántúlról, már tisztázva van, és mint alaptalan önmagától elesik. Mokos ur azon vádja, hogy a veszprémiek 1622-ben kihordták, előbb 1614-ben parochialis kötelességeinek elmulasztása miatt a synodusra bejelentették, mivel semmi okmánynyal még idáig bizonyítva nincs : a történelmi kritika itélő széke előtt mindaddig meg nem állhat, míg az erre vonatkozó okmányok publikálva nem leendenek. Fehérvár-Csurgó. Thúry Etele. KONYVISMERTETES. Előmunkálatok a magyarországi református egyház megújítandó énekes könyvéhez. III. füzet. Kiadta Fejes István, az egyetemes énekügyi bizottság elnöke. I. Az énekügyi előmunkálatok megindulása óta az azelőtt tapasztalt hideg közönyösség helyét az élénk érdeklődéi foglalta el; sőt egyesek lelkét a mozgilo u — mondhatni — lázas izgatottságban tartja. De ha nézzük az érdeklődés alapját, azt fogjuk tapasztalni, hogv egyeseknél az nagyon is különböző. Az egyik lelkesül a mozgalomért, mert az óhajtott sikert várván-várja é; reméli; másik csendes borongásba merül el afelett, hogy a régi zsoltárok megszokott szövegein változás történik ; a harmadik gúnyolódik, kicsinylőleg beszél az egész mozgalomról s szeretne már nem is élni, mikor a javított énekes könyv napvilágot lát. Mindenik okad.itolja a maga álláspontját. Mindenesetre dicséretre méltó az élénk érdeklődés; csak aztán az a tűz, mely ma sokakat hevit, szalmaláng ne legyen ! Én is örömmel nézem az átdolgozott munkálatokat ; örömmel átolvasom mindama czikkeket, melyek az énekügynek akár szövegére, akár dallamára vonatkoznak és gondolkozom is azok felett. De a midőn érthetetlen kicsinylést gúnyolódást látok a sorok között : azt kell hinnem, hogy az illető czikkező tolla alá a szavakat részben a roszakarat, részben a szenvedély diktálta ; pedig már régen megmondatott, hogy a szenvedély rosz tanácsadó. Nem is kell azt hinni, hogy a gúnyolódással, személyeskedéssel az ügy hamarább befejeződik ! Sőt ellenkezőleg. Megmondani leplezetlenül bátrán kinek-kinek az ő véleményéi ily fontos dologban szükséges, de folytonosan gúnyolódni : nem is szép, nem is keresztyéni, nem is illik az ügy méltóságához. Hogy felkent szent dalnokok, ihletett Dávidok bő számmal nincsenek, arról senki sem tehet. Hogy a régi megszokott zsoltárok veszítenek az átdolgozáss il az ódon zamatból, erőből, s talán a fenségesből is : mind-