Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-05-10 / 19. szám

tartozik, hogy Windthorst halálát közvetlenül Gossler porosz kultuszminiszternek visszalépése előzte meg. E visszalépést is sokféleképen commentálta a németországi kath. és prot. sajtó. Ő volt az, a ki Bismarck herceg commandója alatt «Canossába vitte a német egyházpolitikát,^) s csakis a porosz állami iskolának megvédésére törekedett a vaticáni egyház telhetetlen követelményeivel szemben. O volt az, a ki «a májusi törvényeknek utolsó darabját is a vaticanismusnak áldozta fel», holott e törvények csakis a modern állameszme jogosult követelményeinek az államveszélyes vaticáni rendszerrel szemben való megvédésére és biztosítására törekedtek. Széleskörű műveltséggel, finom humánus és ideális érzékkel birt a fő-, közép- és alsóbb iskolák fejlesztése tekintetében, de hiányzott benne az energikus akaraterő, ép azért nagyon is «sok koncessiót tett Rómának», és kigyóokosságú önző egyházpolitikájának, s alig volt a centrumpártnak olyan követelése, a melyet Gossler ne teljesített volna. Egy államtitkári állásnak a betöltése a kultuszminisztériumban visszatetszést szült a centrumpárt embereinél, s ez okozta a német prot. sajtó szerint az ő bukását. Az is a porosz paritási elv legújabb történetéhez tartozik, hogy p. o. a birodalmi gyűlés elnöksége megengedte a jezsuiták visszahívását sürgető kérvényeknek a képviselők között való kiosztását és szélesebb körökben való terjesztését, a mit az ellenkérvényektől — p. o. az Ev. Bund elnökségétől a minap — feltétlenül megtagadott, s máris arról értesülünk, hogy a birodalmi gyűlés tagjai kedvezőleg vannak hangolva a kényes jezsuita-mozgalommal szemben. Az ó-katholicismus is, a melyről ujabban nagyon örvendetes dolgok jutottak köztudomásra, több izben érezte s érezhette a kultuszminiszter közönyös magatartását e reform mozgalom életrevalóságával szemben, a mi aztán Bajorországban oly igazságtalan elbánásban nyilvánult, hogy attól még a kath. egyházi jelleget is megtagadták. Pedig az ó-katholikusok viselt dolgai Isten s az igaz keresztyének szemei előtt sokkal nagyobb jelentőséggel birnak, mint Windthorst összes politikai és parlamenti beszédei együttvéve. Az ilyen eljárás beigazolni látszik Bismarck ama mondását, hogy «nincs morál a politikában !» Érzékeny veszteség érte a német protestanűsmust Grimm jénai theol. tanárnak febr. 22-én és Thomas berlini tanárnak márc. 15-én történt elhunytában. Bennök a szabadelvű protestantismus s az annak szolgálatában álló munkás prot. egylet erős támaszokat vesztett. Életükről és egyházi irodalmi működésökről kimerirő tudositásokat hoztak a német prot. sajtó szabadelvű organumai. Az is érzékeny csapásnak s az evangyéliomi lelkiismereti szabadsággal s a szabad tudományosággal ellenkező eljárásnak bizonyult a német protestantismusra nézve, ha Liegniz derék és munkás papját Zieglert «Der geschíchtliche Kristus» című műveért, illetve az abban foglalt 5 előadásért a boroszlói consistorium fegyelmi vizsgálat elé állította, a hol Erdmann generalsup. jelenlététében hatalmasan védte az ő álláspontját és Krisztushoz s annak evangyéliumához való hű szeretetét. A szabadelvű prot. lapok egyértelműleg elitélték a boroszlói consistorium eljárását, mely «betű orthodoxiát és betűbiróságot», tehát «modern római inquisitiót látszik létesíteni a prot. egyházban.)) Velünk szemben is kezd már érdeklődni a német prot. sajtó. A «Kirchl. Korespondenz» 10. száma «Eine katholische Liga in Ungarn» című cikkében éles hangon elitéli ama Komlóssy-féle mozgalmat, mely a hath. nagygyűlésnek, s egy orsz. kath. politikai pártnak létesítésére törekszik, s megnyugtatólag megjegyzi: «Die Staatsgesetze dürften auch von hier aus nicht bekámpft werden, da die konstitutionellen Gefühle des Landes auch die selbststándig denkenden Katholiken theilen.» Bízzunk Csáky miniszter egyházpolitikájának igazságszeretetében, mely érvényt fog tudni szerezni a hazai törvényeknek a megbénított klerikális mozgalmakkal szemben ! Az is örvendetes dolog, hogy «Theol. Studien und Kritiken» című szakközlönyben a Prot. írod. Társaság s annak kiadványairól hozott ismertetésünket Luthardt «Theol. Literaturblatt» című lapjában Balogh, Zoványi, Bartha, a Károli-emlékkönyv s Domanovszki műveinek s a magyar «Luther-életrajzok» ismertetése követte. Az '.(Ev. Bund s Lipsiusw jénai tanár kérő szózatunkra ingyen engedi át összes kiadványait az írod. Társaságnak, ami egy tekintélyes kis könyvtárnak képezheti idővel az alapját. De annál roszabbúl esik konstatálnunk azt, ha mi magunk törünk — amúgy Böhl módjára — saját hitelünknek s elért positiónknak a külíöld előtt való oly némű megrontására, a mint azt legközelebb Dicső fi és dr. Erdős tette a aTiieol. Studien Und Kritiken» legközelebbi füzetében az írod. Társaságról hozott meleg és jóakaró ismertetésemmel. Minden mellékes dologról, s arról szóllanak, hogy mi mindent kellett volna ismertetésemben megemlitenem, s csak arról nem, a miről pedig hosszasan és elismeréssel értekeztem, t. i. «az írod. Társaságról s annak kiadványairól.)) E fájó sebre a német olvasó közönség előtt alkalmilag természetesen reflektálok, bár másrészt fáj az, ha «idegen» olvasó közönség előtt, a melynek rokonszenvét és szives érdeklődését némileg máris sikerült kivívnunk, kell «magunkat» ily módon igazolnunk, s egymást kölcsönösen «berichtigolnunk !» Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. NECROLOG. Baksay László. M int a derült égből hirtelen alácsapott villám, rázott meg az a megdöbbentő hír, hogy e becses Lapok régi munkatársa, az eszes, képzett, magas műveltségű, de sokszor félreismert, jeles lelkésztársunk, hű barátunk : Baksay László sámodi lelkész nincs többé. Az élete java korában állott s késő aggkort igerő külsejű férfiú iszonyú szenvedések között végezte életét. Életének temérdek szenvedése, derült mosolylyal palástolt fekete keresztjei, szúró tövisei, az erős szervezettel szemben sem maradhattak visszahatás nélkül. Typhus ölte meg e testet, de iszonyú lelki gyötrelmek voltak előzményei. Es ime a jó barát, országszerte ismert egyházi publicista halálát csak a véletlen juttatta tudomásomra, s akkor, midőn már idő sem maradt, hogy odamenve egy pár könnyet ejtsek a szeretet jó barát porait beölelő koporsóra. Ma, már — ugylátszik — kimegy divatból a régi jó és kegyeletes szokás, a midőn számos és gyors járatú körlevelek tudatták a gyászesetet, s bizonyára a mi összetartásunknak szegényes bizonyítványa az a körülmény, hogy egymástól csekély távolban, egymás tudta nélkül eltemethetnek bennünket. Sajnálom, hogy adatok hiányában necrologot nem adhatok, de nem hallgathatom el azt, a mivel mint barát tartozom, a hű barát emlékének.