Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-04-19 / 16. szám

pontjának meg nem tartása leginkább szembe tűnt az ifjú lelkészek fölavatása alkalmával, amikor sajnosan tapasztalhattuk azt, hogy ahány egyházmegyéből jöttek fölavattatni, annyiféle volt az öltözék is. Egyöntetűség kell e tekintetben, hogy a világiaktól a papi testület meg legyen különböztethető, még külső viseletében, ruházatában is. A leik ész választási törvények lejárták magukat a kijelölő bizottsággal egyetemben. A zsinat elé tűzött szép és magasztos eszme, az érdemnek megjutalmazása nem sikerült, hanem ahelyett életbe lépett a választó egyházban a békétlenség, elégületlenség, a jelöltek, vagy nem jelöltek között a kenyér irigység mindenféle utó következményeivel. Mi hangsúlyozzuk azt, hogy a lelkészek minősítésénél nem annyira az iskolai bizonyítvány legyen az irányadó, mint a szolgálati évek száma, s a minősítés a püspöki kibocsátástól kezdve számittassék tekintet nélkül arra, hogy valaki rendes lelkész vagy csak káplán. Maradjon meg továbbra is az egyházak osztályozása s a lelkészek minősitése ilyen formán : IV. osztályú egyházba jogosult minden segédlelkész 2 évi; III. osztályú egyházba 4 évi; Il-od osztályú egyházba 7 évi; s I. oszt. egyházba 10 évi szolgálat után akár káplán, akár-rendes lelkész az illető. A pályázat helyett a meghívásnak vagyunk barátai, mert amaz a lelkészi kar tekintélye rovására történik. (A nép ldnálkozásnak és nem pályázásnak nevezi 1) Ahol azonban ez nem lenne megvalósítható: hirdettessék pályázat; de e versenyből egyetlen jogosult se zárassék ki és nézze át a pályázatokat maga az esperes. A czélt inkább elérhetjük ilyen módon és erősen hisz szűk, hogy az érdem jobban meg lesz jutalmazva s az egyházak belbékéje sem zavarratik meg. Az érdemesebb ember a régi törvények értelmében is jutalmaztatott s a jó hírnév fokról-fokra emelte kedvenczét; aki pedig haszontalan szolga volt az Úr szellőjében, megérdemelte mostoha sorsát. A szabályellenes választásoknak ide vonatkozó pontjait szeretnénk szigorúan körvonalozni, a bűnösöket erős büntetéssel sújtani, hogy elmenne a kedve egyháznak és lelkésznek a békétlenségtől, vádaskodástól, rágalmazástól. Hangsúlyozzuk továbbá azt is, hogy az alaptalan vádat emelők a vizsgálat és törvényszék tartására lefizetett 50 forintból ne kapjanak viszsza semmit, hanem ez forditassék valamely egyházmegyei jótékony czélra s az alaptalan rágalmazók megbüntetésére az illető egyházmegye, mint hivatalos testület tegye meg a szükséges intézkedéseket. Megváltoztatni óhajtjuk továbbá azon rendeletét a törvénynek^ mely igy hangzik : «Nem okadatolt panaszokat, ha azokat a presbyterium általános többsége indokolatlan vádaknak nyilvánítja, az esperes vizsgálat nélkül is elutasíthat.)) És pedig azon indokolással, miszerint nincs kizárva azon lehetőség, hogy a presbyterium nagy többsége az egyház kisebbségének a kifejezője és megfordítva. Ha alapos, vagy alaptalan a vád : vizsgáltassék meg szigorúan, s lakoljanak a bűnösök Isten és emberek előtt! IV. A IV. az országos közalapról szóló részlet ennek czélját, feladatát s a befizetés módozatait foglalja magában. Örömmel üdvözöltük ez eszmét születésekor, örömmel nézzük fejlődését; de mert ettől sokat várunk, mert ez közelről érdekel édes mindnyájunkat; nem hallgathatjuk el aggodalmainkat a közalap sorsa felől s félünk, hogy ilyen bizonytalan alapon nem fejlődhetik, nem virágozhatik kellő mértékben. Óhajtjuk tehát azt, hogy a zsinat az adózásra nézve intézkedjék oly formán, hogy a domesztika egyszer s mindenkorra meghatározott biztos összeg legyen, mert ha folytonosan apad, a helyett, hogy növekednék : jöhet olyan idő, mikor a pénztár üresnek fog találtatni. A lelkészi kar szívesen bajlódik ezzel: csak aztán az ohajtott czél meg lenne valósítva. De mikor azt látjuk, hogy a keservesen összeszedett fillérekből 22,000 frt fordittatik missziói czélokra, a meglevő egyházak pedig évről-évre pusztulnak, küzködve a földhöz ragadt szegénységgel : lehetetlen kifejezést nem adni annak, hogy ez a felkapott, divatos uj intézmény ne szaporittassék többel, ne emészsze fel tőkéink java részét sok helyen hiába : hanem igyekezzünk javítani a meglevő nyomorúságos egyházak állapotán, mert mit ér a hangzatos misszió, ha egyházaink tekintélyes része keserves szegénységről panaszkodik! Továbbá kívánatos azon másik körülmény is, hogy a segélyosztásnál jobban körültekintő legyen a bizottság. Ne segélyezzen olyan egyházakat, lelkészeket, kik élhetnek, virágozhatnak segély nélkül is ; hanem atyai jóindulatát leginkább azokkal éreztesse, kik a segélyre igazán rá vannak szorulva. Részünkről szeretnénk, ha a zsinat után legalább 10 évig a segélyezést senki nem venné igénybe, hanem a tőke évről-évre szaporodnék, amikor aztán gyökeresebben lehetne a szegénységen segíteni. Ha századokon keresztül szegények voltunk: az a jelzett 10 év eltelte könnyen bevárható azon édes reményben, hogy akkor mi rólunk ! sem feledkeznek meg! Ezzel összefüggésben nem ártana továbbá rendszeresen törvénybe iktatni a lelkészek fizetésének kivetését, behajtását, amennyire lehetséges egyöntetű irányelvek alapján. E pontnál azon meggyőződésnek adunk kifejezést, hogy a díjlevélben (charta) a fizetés és kivetés a polgári adó szerint történjék inkább, mint lélek szám szerint, mert sok helyt a legszegényebb nagy családdal bíró családfő többet fizet, mint a legelső 100 — 200 hold földdel bíró gazda vagy ur; mi igazságtalanság; de az elődök igy határozták. E visszás állapoton csak a zsinat segithet. Óhajtandó tehát az, hogy a kinek többje vagyon, attól egyházi czélokra is több kivántassék. Azon jámbor óhajtás, hogy az állam rendezze a lelkészek és tanitók fizetését: ma még nem keresztül vihető. Várni, remélni, kérni azonban nem árt, mert igaz az a közmondás, hogy néma gyermeknek anyja sem érti szavát. Részünkről e gondolattól nem irtózunk; de ha önkormányzatunk feladásával történnék : továbbra is a szegénységet választjuk fölemelt fővel, mint a gazdaságot lenyűgözve, bilincsekbe verve ! íme e felsorolt hiányokat óhajtja feltüntetni lelkészi értekezletünk a zsinati törvények gyakorlati dolgaira vonatkozólag. Csak a főbb pontokat érintettük, sürgetvén az egyházak közerkölcsiségére vonatkozó szigorú intézkedéseket, mert ez az alap, melyen szerencsésen építeni lehetséges. Mi nem kételkedünk abban, hogy a zsinati atyák megfognak tenni arra nézve mindent, hogy anyaszentegyházunk éljen és virágozzék, ennek belbékéje, puritán erkölcsisége minden bajtól megóvassék. Ha aztán körültekintő figyelemmel orvosolják a törvények hiányait, ha Kálvin-féle szigorú rendszabályokhoz nyúlnak, áldás és megelégedés kiséri működésüket, s elmondhatják : mi legjobb meggyőződésünk szerint megtettük kötelességünket s azon voltunk, hogy az egyetemes egyház hajója a jólét és boldogság kikötőjébe érhessen ! Barczika. Szuhay Benedek, ev, ref. lelkész.