Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-04-19 / 16. szám

volt erkölcsi érzék az ilyenek példás megbüntetésére, megvetésére. Ma tétlenül állunk az ilyenekkel szemben. És ugyan mit tegyen a lelkész, a presbyterium, ha ilyen czégéres bűnben élők bejelentetnek?! Legfölebb az úrvacsorától tilthatja el ! Hatalom nincs kezébe adva, a világi törvényszék meg nem ad elégtételt. E bajon kell segíteni mielébb. Mert ez, mint a rákfene rombolókig terjed az egyházak testében! Szigorú Kálvinféle törvényeket kell hozni a bűnösök megbüntetésére. Jogot és bizalmat kell adni a presbyterium kezébe, hogy megtisztíthassa az egyház élő testét a gyilkoló betegségektől. S ha esetleg a zsinathozta törvényeket épen e büntető hatalomból kifolyólag nem szentesitenék: át kell imi az országgyűléshez, hogy a bajon idejekorán segítsen, a bűnök meggátlására szigorú törvényeket hozzon. Le kell rántani a lepelt a bajokról és nem takargatni, hadd lássák egész valóságában. Az őszinteség úgyis kálvinista erény s jelszavunk az igazság! Ezzel öszszefügg ama másik kérdés is, hogy a vasárnap és ünnepnapok illendően megünnepeltessenek. A presbyterium joga és kötelessége erre is felügyelni. De ugyan kérdjük : hol gyakorolja a presbyterium azon jogát, hogy megbüntesse a törvény áthágok? S hol van az a régi jó idő, midőn a vasárnapot örömmel várták, hogy kipihenjék a hét fáradalmait s hálát adjanak Istennek az elvett jókért s könyörögjenek erőért és egészségért a következő hét munkáira?! Az egyháziatlanság és üres templomok mindmegannyi élőbizonyitékok ! Hatalmat kell adni a presbyteriumnak arra is, hogy a törvény áthágóit, az ünnep megrontok megbüntethesse. De még előbb törvényben kell kimondani azt, hogy mily munkát lehet büntetni, mert most azzal sem vagyunk tisztában, hogy mi szabad és mi nem szabad, de a tapasztalat — fájdalom — azt bizonyítja, hogy minden szabad ! Nekünk tétlen nézni tovább e viszás állapotokat erkölcsi bűn lenne. Ha az országgyűlés meghozta enyhitő törvényeit a vasárnap megünneplésére nézve, nekünk szent kötelességünk e bajon segíteni, s nem összedugott kezekkel nézni, hogy miként vonul ki a nép csapatostól vasárnap reggel is mezei munkára. Meg kell adni a presbyteriumnak azt a jogot, hogy a vasárnap és ünnep megrontok a legszigorúbban megbüntesse, mert érezzük, látjuk hogy ünneplésünk alkalmával mindenek ékesen és szép rendben nem történnek. Az sincs továbbá kimondva a törvényben, hogy az esketést mely időpontban teljesítheti a lelkész. Ennek a törvénybe iktatását is kérjük. Mert sokszor megtörténik, hogy az ilyen bizonytalanságnál fogva a lelkész nem követelheti híveitől, hogy mindig délelőtt esküdjenek. Már pedig a tapasztalat sokszor arról is meggyőzött bennünket, hogy a lakodalmas nép — főleg délutánonként — nem olyan állapotba jött be e fontos alkalomból a templomba, hogy meg ne botránkoztatott volna minden jó lelket ; sőt nem egyszer a vőlegény is megfeledkezett magáról a nagy örömnek miatta. Ilyenkor a lelkész a presbyteriummal együtt mit tegyen?! LIol vegyen orvoslást?! Törvényt, még pedig szigorúan meghatározott törvényt kérünk arra, hogy az esketést csak délelőtti (reggeli) istenitisztelet után végezhesse a lelkész, amikor még a lakodalmi jókedv kellemetlen hangokban nem nyilatkozik. A 26. 141. §§-ban szó van arról, hogy a presbyterek és egyházgondnokok hivatalukat az illető egyházkerület által megállapított esküszöveg szerint tartoznak ünnepélyesen elfoglalni, s el nem fogadás esetén fölmentvényi díjat fizetni. E pontnál különösen az esküszöveg az, mely — nálunk — javítást igényel. Ez végetlen szűkszavú s nem is hitczikkelyeinken alapuló, mert a Szentháromság — Atya, Fiu, Szentlélek —említve sincs. Már pedig az egy élő örök Istent e szentháromságban gondoljuk. Ilyen újítást nem óhajtunk bevinni egyházainkba, mert a nép megütközéssel, botránykozással fogadja. Nincs továbbá meghatározva az esküszövegben az, hogy az illető tulajdonképen mely kötelesség teljesitésére esküszik. Bővebben keli körvonalozni ezt is : mert a falusi népnél még az eskü igen forn tos cselekmény, s illető munkásságának helyes irányadója. Meg kell továbbá határozni törvényben a fölmentvényi díj mennyiségét. Mert sok esetben azt az 1 — 2 forintot szívesen megfizeti a megválasztott gondnok, csak szabaduljon a tisztességtől. De ha 40—50 forintban lenne megállapítva a dij: nem mondanának le olyan könnyen, s nem játszanának a nép bizalmával. Ma napság sok helyen ott állunk, hogy presbyter, egyházgondnok sem akad, mert napról-napra szaporodik kötelessége. E fejezet utolsó 34. §-ra az a megjegyzésünk, hogy a káplánok' ne csak szólási joggal bírjanak, de szavazati joggal is ; mert az lealázó egy segédlelkészre nézve, hogy a presbyterek, ide énve a tanítót is, mind szavaznak ; ő pedig e jogától meg van fosztva. Tulajdonképen miért?! Áz V. fejezet 89. §-ban körül irt intézkedése a zsinatnak szól az ünnepek meghatározásáról. Nem czé-1 unk ez alkalommal ezeknek részletes bírálatába bocsátkozni ; de azt jól esik kimondanunk, hogy óhajtandó volna, ha a zsinat a már országgyülésileg meghatározott szent István nevű nap helyét fölcserélné egy minket közelebbről érdeklő ünnepnippala március 15-ével, mely nap uj fényt hozott hazánk egére s e naptól kezdődik az uj Magyarország élete. Nem pártérdek vezérel ez alkalomból bennünket hanem a tiszta önzetlen hazaszeretet s azon felfogás, hogy lenne legalább nekünk is egy törvény által megalapitott ünnepünk, melyen a hazaszeretetre buzdítanánk hallgatóinkat, távol minden forradalmi szellemtől. Hiszen a hazaszeretetnek ilyetén nyilvánulása sok városi szószékről már eddig is elhangzott, pedig törvény sem parancsolta. De a falusi gyülekezetek nagy többsége úgyszólván mit sem tud e nap emlékeiről. Iktattassék hát törvénybe e nap megünneplése, s mondassék ki az, hogy márc. 15-én, mint hazafias ünnepnapon tartson minden lelkész alkalmi imát és praedikátiót. Megünnepelni e napot ma napság is szabad! De tegye meg az első lépést ennek törvénybe iktatására összeülendő zsinatunk, mert ha vallásunkat sok helyen magyar vallásnak, lelkészeinket magyar papoknak hijják és nem is ok nélkül: ünnepeljünk meg egy olyan napot is, melyen a szabadság, egyenlőség és testvériség csókolgatták egymást ! II. és III. A II. és III. rész szól a lelkipásztorokról, lelkészválasztásról. Az egyházi törvénynek e pontjai leginkább olyan természetűek, melyek minden oldalról már tüzetesen megbiráltattak és elitéltettek. Részünkről hangsúlyozzuk azt, hogy végre valahára legyen megtartva a törvénynek azon parancsolata, mely elrendeli, hogy a cdelkészek midőn hivatalos tisztükbe járnak el sőt hivatalos polgári ünnepélyeken részt vesznek, rendszeres egyházi ruhát viseljenek.)) Mert a törvénynek e rendelete a legtöbb helyen csak írott malaszt maradt. A különbség, a törvény ide vonatkozó