Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-22 / 12. szám

megfeleljen, tekintettel legyen a magyar nemzet géniuszára, az ország pénzügyeire, valamint a régi országházra is. Nem is tudott az erdőben eligazodni a sajtó, a közvélemény, s igy az énekirók sem. Hallottunk egymástól merőben eltérő nézeteket nemcsak a sajtóban, de az énekügyi bizottságban is. Némelyek szerint a zsoltárok bibliai szövegéből s a Szenczi-féle versekből csak a keresztyénség eszméinek megfelelő gondolatok s képek veendők s dolgozandók át, a mai nyelv- és verstani szabályok szerint; minden egyéb elhagyandó, sőt ha a kerekdedség kivánja, uj képek, uj eszmék is felvehetők. Mások még tovább mentek a liberalismusban, állítván, hogy a zsoltárok bibliai szövegéhez s még kevésbé Szenczihez nem kell vakon ragaszkodni. A zsoltárokból csak eszméket kell meríteni s azt feldolgozni, ha mindjárt a képek nem a bibliából vétettek is. Az ellenkező póluson pedig, szorosan ragaszkodván a bizottság regeteg elvéhez, s azt betűileg értelmezvén, vitatták, hogy a bibliától és Szenczitől egy jottányit sem szabad eltérni; meg kell hagyni nemcsak a bibliai képeket, hasonlatokat, de a Szenczi-féle ódon nyelvezetet is, csupán helyesírási s verstani hibái javítandók s a keresztyénség fogalmával meg nem férő helyek (Zebaoth, Cherubim stb.) helyettesitendők más szavakkal. Mentek aztán az énekirók a nagy erdőben mindenfelé, kiki sejtelme szerint, a legtöbben az imént jelzett három irány valamelyikében. Már most dolgozataik a szerint lesznek többé vagy kevésbbé jók vagy roszak, a milyen irányelvből tekintjük. E helyzetből pedig világosan következik, hogy ezen az nton énekeskönyvünk ebben a szép életben megújítva nem lesz. A mit eddig tettünk, nem egyébb volt, mint kő- és téglahordás a Bábeltoronyhoz. Abból a rengetegből, a melyet énekügyi bizottságunk állított fel a már érintett igen-igen ruganyos elvben, sem maga a bizottság, sem az énekirók, sem a bírálók ki nem vergődhetnek, hacsak tisztás, szabadba vezető egyenes vonalat nem vágnak benne, azaz : meg nem határoztatik minden kétséget kizárólag, hogy mit akarunk hát közelebbrőlr csupán reparációt, kijavítást-e, énekeskönyvünknek nyelv- és verstani tekintetben korszerűvé tételét, a nem használhatók kihagyásával ? vagy teljes átdolgozást r Mert e kettő annyira különbözik egymástól, mint hogy triviális hasonlattal éljek p. o. egy tisztes s becses szövetű krispinnek kitisztogatása, mihez csak benzin s kefe kell, vagy pedig téli rokká átalakítása, a mihez már szabó kívántatik. Á mostani széles karimájú elv kalapja alatt bizonyára szépen megfér a tisztogatók, a kissé átalakítók és a lényegesen mássá alkotók serege is. Es épen ezért nem lehet uj énekeskönyvünk. Különkülön bármelyik elv mellett is lehetne, tehát határozottan kimondandó, mit akarunk énekeskönyvünkkel: csupán tisztogatást, javitgatást-e vagy teljes átalakítást? Ehhez képest áll, vagy bukik aztán az előmunkálatok egyik vagy másik füzete, illetve egyik vagy másik dolgozata. Ha a teljes átdolgozás hívei vagyunk: az I-ső füzetre azt kell mondanunk, hogy némi verstani kisebb hibák kiigazításával, a legnagyobb rész megállhat, jobb a régi Szenczinél. De ha csupán kegyeletes reparációt akarunk : az egész füzetet tűzbe dobhatjuk, mert ebben a bibliai szöveghez nagy hűséggel ragaszkodó Szenczi ugy áll előttünk, mint a megszedett szőlő Maroson, javát kiválogatták, elvitték a kereskedők. Á már szintén ismertetett II—ik füzetről, mely egy szerzőtől 41 zsoltárt és 10 dicséretet tartalmaz, e rep a ráció szempontjából kimondhatjuk, hogy az alábbi megjegyzések figyelembe vételével, nagyrészt jó; de az átdolgozás címét nem érdemli meg s 2 — 3 darabján kívül a többi mitsem ér. E szempontból a II—ik füzet nem egyébb, mint egy avult köntös, kissé kiporolva, megkefélve. Sok helyütt a pálca és kefe nyomai szembeötlően meglátszanak, épen mint a rosszul kefélt öltönyön, mi által még rosszabb, mintha nem kefélték volna. Bizonyságul álljon itt a 61. zsoltárból : Kiáltásom halld meg, Isten, Érts meg itten . . . Mert te vagy én erős tornyom, Es megtorlom. Te hajiokodban lakoznom Óhajtozom. Vagy a 62-ikből a 4—ik versszaknak e szörnyű kefesujtása : S reményedet csak benne vessed Igaz hited el ne vesztsed. Olyan merész pálcavágást poéta még nem tett Ángyán óta az eüfóna köntösén, mint itt ezzel a muszka hangzású szóval avesztsed» és — óh szörnyűség 1 — csak azért, hogy rím legyen a «vessed»-re. A ((lakoznom ohajtozom» pedig ódon forma ugyan, de csak Erdősi Silveszter idejében volt használatban. Jelen században kelt poemában, vagy prózában, még kevésbé beszéd közben aligha találkozott valaki ilyen alakzattal : innom kívánok — kívánkozom hajlékodban lakoznom. Átalában a rím az, a miért nagy erőszakot tesz a nyelvtanon, szófüzésen (e miatt aztán az óhajtás, kérés sokszor parancs gyanánt hangzik, mint p. o. ftKérésemet kegyelmesen fogadd» (173-ik dicséret), megtagadja Szenczit, elfeledi a bibliát, a keresztyén felfogást (Mert te vagy megtorlóm. (61-ik zsolt.). A bibliában areménység>5 és «torony» van «az ellenség ellen», Szencziben : &erős tornyom, vigasságom én ellenségim ellen». Keresztyén fogalom szerint az Isten nem lehet boszú ! eszköze = megtorló ; ha a Szenczi «vigassága» nem illik | a rímhez, lehetett volna tán «megtartóm»), a logikát («ki szent szinét óhajtva itt, az úrhoz vonta őt a hit». (XXIV-ik zsolt. 3. v.) ((Ifjúságom vétkeit. Es ha vétek azt feledd el. XXV. zs, 3. v.), szóval a rím az, a miért mindent feláldozni kész. E rímszorultság annyira gyötri, hogy ezt a rímet : • „i/t" majdnem minden lapon latjuk : Ki s/ent szinét óhajtva itt ..... . 9-ik lap, XXIV. zs. Több háborúra nem hagy itt XXVI. zs. Midőn bevallá mennyit véte itl XXXII. zs. Es mig lakásod tart e földön itt XXXVII. zs. De mindez csak rím, tehát kicsiség. Könnyű rajta segíteni. A főhiba az, hogy átalában vakon követi Szenczit (a hol t. i. a rím dolgában meg nem szorul), még a hol a jó öreg szundikál is. A strófák számát alig merészli kevesbíteni, ha épen semmi összefüggés sincs is köztük, s a logika szívesen elnézné, sőt megkívánná azok egy némelyikének elhagyását. P. o. a 61-ik zsoltár 7 strófa Szencziben : itt ís annyi. Holott az 5—6 és a többi versszak közt egyátalán semmi összefüggés sincs. De hát ez nem az ő bűne. Ilyet kiván, vagy legelőbb megenged a bizottság felállított elve. Legjobb volna ezt a legszerencsétlenebbül kikefélt 61-ik zsoltárt egész terjedelmében ide. írnom, hogy maga az olvasó láthassa e füzet jó és rosz oldalait. Mert van ám jó oldala is! De ez meg nem az ő érdeme, hanem a bizottsági elvé, mely a szerény reparációt sem zárja ki. E szempontból dicsérettel emelhet-