Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-22 / 12. szám

jük ki e füzet azon kegyeletes jó tulajdonságát, hogy ugyanazon szavakkal kezdődik mindegyik dolgozata, mint az énekeskönyv darabjai. (A ki nem jár a hitlenek tanácsán, Űr Isten, az én imádságom, Oh felséges ur, mi kegyes Istenünk, Kiáltásom halld meg, Isten stb), mi által a köznépnél használhatósága megkönnyittetnék. Több esetben hibátlan verselés és nyelvtan. Különösen jól meg van reparálva a 15. 16. 24. 77. 79. (mely az egészben a legjobb) 84. 99. 138. zsolt. dicséretek közül a 162. 163. A 137-ik, a versbeszedett miatyánk, sem a régiben, sem itt kikefélve, nem alkalmas hymnuszul. A ki nem emeltek mindegyikében van valami fogyatkozás, még a reparáció szempontjából is. Abból a másikból azonban, melyet az énekügyi bizottság felállított tág elve szintén jogosulttá tesz, t. i. hogy nem javítgatás, de teljes átdolgozás legyen énekeskönyvünkön : a kiemeltek sem állhatnának meg mind. Es épen ezért szükséges, hogy bizottságunk részletesebben formulázza, mit akar, mit kíván ? Különben Babeltornyához hordjuk a köveket, s nem lesz új énekeskönyvünk ebben a szép életben. Nagy-Igmánd. Szentkúty Károly. BELFÖLD. A püspöki és lelkészi hivatal egysége. (Vége.) Hogy szavaimat senki félre ne értse, kénytelen vagyok hangsúlyozni, hogy eddigi reformjainknak nem vagyok ellensége, hanem csak rámutatni akarok, hogy ebben az irányban tovább haladva, könnyen belekerültünk a hierarchiába. Ezen az uton s ekképen tovább nem tanácsos mennünk. Hogy superintendenseink, illetve püspökeink helyzete, tekintélye emeltetett, annak örvendek, mert azzal emelkedett egyházunk tekintélye is. Ámde eztii módon püspökeink s egyházunk! tekntélye csak a más vallásokkal szemben eme'kedhetik, magában " r> az ev. egyházban nem. lít tetttik, buzgó tapintatos cl- | járásuk, szeretetteljes kormányzásuk, igazságosságuk s tudományuk által emelkednek tekintélyben. Ezt pedig legkönnyebben s leginkább akkor tanúsíthatják, ha mint lelkészek is benne maradnak közvetlenül az egyházi életben, J nem csak emlékezetből isméiik a gyakorlati lel— készkedés minden ügyes-bajos dolgát. Nem szólok mostani püspökeinkről ! De tény az, hogy minél tehetségesebb valaki s minél tettre vágyóbb, annál nagyobb benne az autokratiára való hajlam s tény, hogy minél kevesebb akadályra talál, annál könynyebben rontja le őket, mint tehetsége, munkálkodása korlátozóit. Nem akadhat-e könnyen a jövőben valamikor egy rátermett, tehetséges püspök, a ki ((méltóságos)) czíméhez a szükségelt hatalmat is követelni, megszerezni megkísérli? S vájjon az általunk megnyirbált demokratikus autonómiának lesz-e elegendő ereje megvédeni önmagát a túlkapások ellen ? Lám az ó-korban a püspökök voltak a gyülekezeteknek legtekintélyesebb s legbuzgóbb tagjai, sőt ép azért voltak legtekintélyesebbek, mivel buzgóságuk, hitök s ker. erényeik által tűntek ki! S a tridenti zsinatnak mégis el kellett rendelni, hogy az egykor buzgó püspökök istenitiszteleteket is végezzenek ! A prot. szegénység nem igen lehet ebben akadály, még a mi egyházunk is lehet valamikor gazdag. Nem kell hozzá egyéb, mint hogy akadjon az egyháznak egy gazdag ellensége, ki vagyonát püspökeink fizetésére hagyja. Annak daczára, hogy Zs. a maga czikkében anynyira biztosítottnak véli presbyteri egyházszervezetünknél fogva az egyházat a kath. püspöki rendszer ellenében, én mégis osztom W.-nek aggodalmait. Dogmatikai okokat is felhoztak a kétnemű teendők elválasztása ellen. Igaz az ellenvetés, hogy e tekintetben a dogmáknak nincsen semmi közük; de van talán a szentírásnak, mely a dogmák fölött állva irányadó lehet az egyház szervezetére nézve is!? Ez a szentírás pedig oly püspökökről nem tud semmit, a kik nem lettek volna valamely gyülekezet vezetői. Végül azt hozza fel az indítványozó, hogy már félig meddig ugy is életbe van léptetve ev. egyházunkban, a mit óhajt s hogy az idő, az élet megvalósítja a maga egészben. Hogy eszméje testet ölt, kizárva nincsen s hogy már van reá eset, hogy két ev. püspök felmentetett a saját egyháza által a lelkészi functiók végzése alól, az mindenesetre mellette szóló tény. Á müe ebből, mert egy vagy két püspöknél megtörténik az eset, még nem tartom szükségesnek a szabály levonását. Ha ugyan ezt megteszi önszántából még tíz más esetben valamely gyülekezet, ám tegye, ha jónak látja, de hogy azt elvileg szabálynak mondja ki az ev. egyházegyetem, azt nem tartom czélszerűnek. De nem is tudom átlátni, miért váljék meg a püspök azon teendőktől, melyek az ő eredeti hivatásához tartoznak, s a melyeknek kiváló teljesítése folytán épen a püspöki székbe emeltetett ? A püspök, ha ritkábban szól is a maga egyházában, már állásánál fogva tud hatni. A gyülekezet büszke arra, hogy az ö lelkésze püspök, prot. öntudata csak emelkedik s nincs annyira veszélyeztetve, mint ha rendes lelkész vezetése alatt áll. Mind ez megszűnik, mihelyt megváltozik a--viszony a megválasztott püspök és gyülekezete között, s nem igen fog akadni miskolczi gyülekezet, a mely annak örömére, hogy lelkésze püspökké választatott, ily országra szóló ünnepélyt rendezzen. Természetes következménye lesz ennek, hogy az emberek nem fognak többé oly nagy bizalommal viseltetni iránta, hanem tízszerte oly nagy számmal találkoznak csuszó-mászók, mint eddig. S leginkább idegenedik el tőle a lelkészi kar, mely nélkül pedig az egyházat nem kormányozhatja. Az én meggyőződésem az : hagyjuk meg a püspököt, mint eddig lelkésznek is, s végezzen annyi lelkészi functiót, a mennyit végezhet; az egyes egyházak, melyek ily kitüntetésben részesültek, hogy püspökük van, tudnak magukon segíteni. Ha vannak oly nagy egyházaink, hogy azoknak lelkészei esetleges püspökké választáskor kénytelenek elmulasztani lelkészi functióikat, ott arra kell törekedni, hogy ezen egyházak több lelkészt tartsanak, mert biz az képtelenség, hogy 30,000 léleknek lelki szükségleteit 3 lelkész lelkiismeretesen kielégítse még akkor is, midőn egyikök sem visel esperesi vagy püspöki hivatalt. Az összes eddigi felszólalók szerint leginkább azért kellene elválasztani a lelkészi állást a püspökitől, hogy a püspök a felsőház ülésein rendesen megjelenhessen. Nem tudom, hogy van vele más, de én a felsőházban való szerepléseért egy püspököt sem mentenék fel a lelkészi functiói alól. Először azért, mert a felsőház ülései nem bírnak oly jelentőséggel, mint az alsóházéi, hogy az azokban való folytonos részvétel s a fővárosban való tartózkodás oly felette szükséges s kívánatos lenne. Vasúti összeköttetéseink már oly ked-