Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-22 / 12. szám

a h. lelkésztől elvonassék. Ez mindég jól kiérdemelt egyéni jutalom, s nem hivatali járulék ; kapja az, a ki végzi a functiór. Elismerem, vannak egyházak, hol a stóla, a jövedelem jelentékeny részét képezi ; ámde ily helyeken nem is maradnak földhözragadt koldus-árvák és özvegyek. Óhajtanám azért, hogy a helyettesilés díja országos törvényben, egyöntetűen határoztassék meg, s nem bíznám azt, semmi körülmények között, az esperes kegyére. Itt a vigyázat felette szükséges. Özvegyeink, árváink mellett, gondoskodásunk tárgyát képezzék azok a hű, de sors-üldözte, u. n. «öreg káplánok)) is, kik — sokszor önhibájukon kívül — szégyenünkre, megrongyosodnak; ezeket kellene mindenkor administratoroluií alkalmazni. S ha már rendes pappá nem lehetnek, nem értem, miért sajnáljuk tőlök I. osztályú egyházban a fele-fizetést. Vagy hát több szüksége van-e a 3000 frtos papi jövedelem s

/4

-ére az ott levő özvegynek vagy árvának, mint annak a 300 frtos jövedelmű özvegynek a /í'/t'-fizetésre, melyből az administratort sem lehet tisztességesen ellátni ? Az igazság — szeme be levén kötve — csak özvegyet és káplánt, nem pedig IV. és I. osztályú egyházat lát (ha a szemét takaró kendőt fel nem emeli); az nem mérhet kétféle képen. Azért az 56. §. csak akkor lesz helyes, ha egyszerűen azt mondjuk, hogy a helyettes fizetése — a stólán kívül — a papi fizetés felét nem haladhatja meg. Aztán nem lenne felesleges e pontnál a felől is tisztába jönni, hogy a kegyév őszi vetése kit illessen ' Mert az az özvegy, kinek férje nyáron hal el, s kegyévét tavasszal végzi, szolgálati félévében vet, s ugyanaz vet még kegyéve őszén is, a mit már távozása után fog learatni. De ha Szt. György táján lesz özvegygyé, kegyéve ősszel végződik, s őszit csak egyszer fog aratni. E pontnál annyit mondanék ki, hogy a kegyévben vetett ősziek, ha az uj lelkész idejében arattatnak le, ezzel a szolgálati idő arányában — ráfordított költségekkel együtt — megosztandók. Az 58. §. rendelkezése nem elég határozott. A törvény értelmében a lelkész távozása vagy halála és az uj lelkész beiktatása között legalább is 3 hónap telik el. Ez időre eső lelkészi jövedelem fele kit illessen ? a helyettest? a gyülekezetet, vagy kit? A helyettesnek sokalná gyülekezet és felsőség, kivált az első osztályú egyházakban. Visszaadni a gyülékezetnek veszedelmes precedens volna, mely a papság vacantiában tartására adna sűrű alkalmat; ez csak az esetben volna ritkán megengedhető, ha az tőkésittetvén kizárólag a lelkészi javadalom emelésére, vagy a természetiek megváltására szolgálna alapul. Mégis leghelyesebbnek tartanám, hogy ez a fele-rész a gyámintézetek javára esnék, e humánus intézmény szolgálatára bocsáttatnék. Azért hát ezt a §-t törölném s az előző §-b.t «az azt követő félévi rész» kifejezés után igy folytatnám: «valamint a lelkész eltávozása, s az uj lelkész beállítása közben esedékes időközi jövedelem.)) * * * S ezzel fejtegetéseim végére jutottam. De nem tehetem le a tollat a nélkül, hogy elismerésem és köszönetem adóját a nagynevű férfiak elé tenném ; kik, mint vezérek, a szabadvalasztás protestáns elvét férfias bá orsággal zászlójukra tűzték, s ezzel az eddig oly sok kárhoztatást szenvedett törvény sirhalmára a fejfát felállították. Csakhogy ez elv nem tűr megalkuvást, compromissumot. A mit az indokolásban oly élesen elitéltek, azt — a kijelölést — a javaslatból ki is kell hagyni; szakítni kell a mult — 10 év tapasztalata szerint — áldástalan hagyományaival; s a szép elvet nem szabad a conservativismus fekete fátylába burkolni. A ccl, mely a zsinati atyák előtt-lebegett — a promotio — nem lett elérve, sőt megközelítve sem; ellenben jött helyébe egy utálatos, kelletlen vendég: a corruptio. Okuljunk a múlton, s vessük ki egyházunk hajójából a haszontalan terhet, mely csak a biztos haladás akadálya. A gyülekezet szabadsága csak a szükséges — minősítés — korlátokkal határoltassék ; de óriás terhüket tekintve kerüljünk el mindent, mi a papválasztást a szabadválasztás jogsnak örömünnepe helyett tetemes költekezés és visszaélések retteget alkalmává tenné. Hódoljanak meg a vezérek a sürgető közvélemény előtt; a szabadságot, mely mellett szavukat felemelték, akarják őszintén, s ne engedjék másnak sem, de magok «se kötözzék meg szolgálatnak igájával)) s higyjék el, hogy a kárhoztatásban kifárad:, s a jövőie várakozó reménynyel tekintő közvélemény hosannát kiált bátorságukra. Előszeretettel foglalkoztam e tárgygyal, mely alapjában és nagyjában meggyőződésemmel összhangzik. S azt hiszem, a derék tervezők sem veszik rosz néven, ha a gyakorlati élet küzdő teréről egy igénytelen, de köre szükségleteit közvetlen tapasztalatból ismerő tiszttárs, szép eszméjük kivitelének útjában az akadályokat jelzi, megmutatja ; mert célja nem más, mint eszméiknek a maga tisztaságában diadalra juttatása, melyhez ha tehetsége kevés, de akarata annál erősebb, buzgósága annál melegebb volt. Nagyváty, 1891. Morvay Ferencz, ref. lelkész. TARCA. Női jellemképek a bibliából. — Készlet szerzőnek az Irodalmi Társaság márc. 5-iki estélyen tartott felolvasásából. — A mint elkezdjük az uj-testamentum lapjait forgatni, egyszerre meglep, hogy itt mennyi női alakkal találkozunk úgy magának a nagy Mesternek, mint tanítványainak körében. A fogékony női lélek az, mely szinte a rajongásig menő áhítozással várja szüntelen imádkozások között a Messiásnak eljövetelét, mint Anna a próféta-asszony, Fánuel leánya, ki a templomban bemutatott kisded Jézusban örömmel ismeri fel a világ megváltóját, megvilágosíttatott szemekkel látván be a messze jövendőbe és a szeretetre alkotott szív érti meg később is legelőször a szeretetnek nagy parancsolatát, melyet a törvények aprólékos rendeletei helyett ád a kitűnő próféta, kihez hasonlókig nem szólott még ember. Nők kisérik őt végig tanítói pályáján. Ok gondoskodnak fentartásáról, egy Johanna, Zsnzsánna és több mások, kik megosztják vele vagyonukat (Lukács : VIII. 3.) és általában, ha az evangélisták a szeretetnek valamely igazán nemes nyilvánulását beszélik el, az mindig a fenköltebb női lélekből származik. Bizonyos odaadó ragaszkodással csüggenek a Mesteren, bizonyos rajongással és áhítattal veszik őt körül. A legelsők közé ők tartoznak, kik dicsfénynyel övezik Jézus felséges alakját. Az ő körében levő nőknél is megbizonyosodik az, a mit jóformán általánosságban mondhatnánk, hogy a női nem bizonyos tekintetben sokkal állandóbb, szilárdabb, kitartóbb a maga érzéseiben, s ha még szive is, rokonszenve is belejátszik, több hűséget, sőt több visz-