Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-15 / 11. szám

a főiskola szellemi és anyagi ügyeinek kormányzó testületeiben kellene az arányt ugy állapítani meg, hogy az alső-tiszai kerület is érvényesíthesse befolyását. Az egyházkerületi vagyonra nézve egyelőre megosztást nem tennék, várván a jövőtől tapasztalatokra építhető megoldását e kérdésnek. Addig azonban a közigazgatási folyó adót már vetné ki külön magának mindenik egyházkerület; az eddig gyűlt és tőkésített közigazgatási s minden segélyezési alapok, p. o. ref. segélyegyleti, tűzbiztosítás!, alapítványi stb. tőlük évi kamatját a népesség arányában kívánnám megosztani, teljes reményben lévén a felől, hogy a végleges testvéries osztály nem sokáig késnék. Ezen eszmék szülemlettek lelkemben, midőn mostanában a pro et contra folyó felső-tiszai egyházkerület kérdésének vitáit olvastam. így egyházi életünknek emelésére üdvös hatásúnak is tartanám a ketté választást, de oly módon, mint az eddigi felvetett tervek jelzik semmi esetre sem. Mert ismerjük el — mint a debreceni prot. lap számadatokkal igazolta — hogy a nagy egyházkerület népesebb és vagyonosabb része több tekintetben támogatja a gyengébb részeket; ugy megmaradna nagy ereje, de elválnék tőle a gyenge rész, melynek jövője nagyon szomorú lehetne, önerején fenn nem állhatna! Az egyházmegyék rendezése is szükséges lenne kivált a felső-tiszai egyházkerületben, különösen, hogy az egyes egyházak csak 30 —50-ig lennének beosztva, de ezen ügy majd csak az újonnan alakított egyházkerületre tartoznék annak idejében. Gondolataimat csak vázlatban terjesztettem elő, részletes munka ezen kérdésben egy arra választott bizottság feladata lenne. A mozgalmat megindítani az egyházmegyék vannak hivatva, s elő lehetne készíteni ez ügyet annyira, hogy már a következő egyházkerületi gyűlés érdemleges kezdeményezést és munkálatot, a zsinat p edig végleges alakulási művet állapitana meg. Szamosi. A munkácsi misszió. A munkácsi ev. reform, misszió-kör Beregmegye legészakibb részén, Galicziával határosat! a Latorcza folyó mellett, egész le az úgynevezett «magyarság» területe kezdetéig terjed, mindenütt a nem magyar ajkú és más hitfelekezetű községek óriási számával és nagy hatalmával küzdve, elsőben is és mindenek felett a nemzeti s ebből kifolyólag a par excellence «magyar vallás» fenntartása és tovább terjedésének érdekében. Es ez a küzdelem nag}' éberséget, lankadatlan kitartást s főleg igaz lelkesedést kíván, mert az édes anyanyelvünket többnyire tördelve beszélő hitsorsosaink az idegen nyelvű és nagyrészt idegen érzelmű fanatikus elemtől a legelkeserítőbb elnyomatás s az egybeolvadás veszélyének nagyon vannak kitéve. A mult e tekintetben elég szomorú tanúságot állit elénk. Hogy csak egy eklatáns példát hozzak fel, ott van Iványi nevű község, Munkácstól nyugot felé 1 72

órai járásra. Itt, ezen a helyen 1680-ban még virágzó anyaegyházunk volt, természetesen magyar nyelven imádta a magyarok Istenét, ma egyetlen lélek sem bír még csak távoli tudomással sem az evangyéliom szerint reformált vallásról s a magyar szóra feleletül vagy bámuló arczokkal találkozunk, vagy nye znam magyarszki szavakat kapunk, holott pedig hogy itt hajdan erős észke volt a magyarságnak s vele együtt az evangyéliomi vallásnak, azt a még mai napság is szereplő Komáromi, Kondor, Kovács, Lévay, Tihor és Újhelyi családnevek kétségbevonhatlanul bizonyítják és fájdalom mindezen tősgyökeres magyar nevű családok nemcsak a «magyar vallás», hanem a magyar nemzetiség tekintetében is reánk nézve elvesztek. Itt és az ehhez hasonló helyeken, Szolyva, a híres fürdőbei)7

, Yolóez és a Galicziával szomszédos Vereczkén, hol a misszió felállítása előtt a magyar szó, ha csak az úri családok összejövetelein nem, magyar prédikáczió pedig soha nem hangzott, ha az evangyéliom erőteljes magyar nyelvünkön hirdettetik, melyik igaz hazafi, annyival inkább magyar protestáns vonhatna kétségbe, hogv a munkácsi ev. ref. missziói kör nemcsak hitfelekezeti szempontból is mulhatlanul szükséges s életrevalóságával a hazának és nemzetnek megfizethetlen szolgálatot tesz. A legközelebbi időből is áll előttük egv tanulságos eset. Nem rég gróf Schönborn uradalmában egv magyar ev. ref. vallású család a tisztán orosz elemtől uralt felvidékre helyeztetett át, hol másoktól magyar szót elvétve sem hallhattak. Maga a családfő sátoros ünnepeken a hozzá legközelebb fekvő rákosi ev. ref. anyaegyházba el-eljárt az istenitiszteletre, erőt, vigaszt meríteni vallásához és magyarságához ragaszkodó lelkének. Történt azonban, hogy az apa meghalt, a mikor is a temetési szertartás végzésére meghívott, magyarul beszélő lelkészre a koporsó körül álló gyermekek ámulva néztek s kérdő- és felkiáltó jelként ült arezukon, hát más emberi szóval is lehet imádkozni és énekelni, nem csak orosz nyelven ? mert hát orosz nyelvű iskolába járván, ha a magyar szót otthon elvétve hallják is, de nem értik; hogy pedig ők más vallásúak és nem oroszok, erről sejtelmük sincs. Fiát nem kell-e ide egy életrevaló, hivatása teljesítésének magaslatán álló miszsziói megbizott, ki ügyessége, kitartása és tevékenysége által az evangyéliomot magyar nyelven hirdetvén, kettős oldalra tegyen szolgálatot, u. m. hitfelekezetünknek és magyar nemzetiségünknek. Es ezt a tevékeny működést, az ügyes és kiszámított eljárás haszonnal járó eredményét a misszió ügyének mostani ellátásától megtagadni nem lehet, mert nemcsak a körben alkalmazott két káplán egyike időről-időre utazást tesz, urvacsorát oszt, keresztelést és temetést végez, de most legközelebb maga a misszió létrehozója s éltető vezére, a munkácsi lelkész, ugy is mint esperes, jön és felkeresi a misszió góczpontjait, meglátogatja a vallásukhoz ragaszkodó híveket, számot vesz szellemi és anyagi ügyeikről, belső és külső életük mozzanatairól, bátorítja, vigasztalja, erősíti őket s főleg kitartásra buzdítja: ane félj kicsiny sereg», az Ur veled vagyon, de veled van az igaz lelkűek, a vallásunk iránt igazán érdeklődő protestánsok és magyarok tömege, ezek közül kiválóan az egyházi fennsőbb hatóságok atyáskodó szeretete és gyámolitása. Egy ily lélekemelő és minden protestáns magyar ember érzését felmagasztositó jelenet folyt le folyó év február hó 15-ik napján a Latorcza balpartján letelepedett kicsike gyülekezetben, Uj-Dávidházán, a mikor is a missziói kör főnöke, mint esperes a vizitáczió megejtése czéljából is megjelenvén, a helyből — s minthogy a ténykedésnek napja előre tudtul volt adva — a vidékről egybesereglett s vallásukhoz erősen ragaszkodó hívő lelkeket Isten igéjével a mennyből alászállt kenyérrel és az örök életnek vizével megelégítette, végezvén ott alkalmi tanítással összekötött urvaesoraosztást. A hideg daczára, messze levő urasági majorokból