Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1891-03-15 / 11. szám
buzgó vágyakodással jöttek az egyszerű cseléd emberek, Nem érezték a fagyos szél hasítását, nem a gyaloglás fáradságát, egy benső hang melegítette őket, egyf szokattan erő adott gyorsaságot lábaiknak, mehetni az Úrnak tomáczába s járulhatni ar Úr oltárához állani a szentek szente előtt! És midőn szivüknek e vágya beteljesedett, ott ült arezukon a lelki boldogság kinyomata, ott csillogtak szemükben a mennyei -öröm könyei, hirdetvén, hogy ők most Jézussal és Jézus ő velük van. És elmentek, eltávoztak szegénységükben gazdagon, erőtlenségükben megerősödve, félelmükben megbátorítva, aggodalmaik közepette megvigasztalódva azon erős meggyőződéssel, hogy a mennyei atyának ő rájuk is gondja vagyon, támasztva nekiek is, küldve hozzájuk is időrőlidőre prófétákat, doktorokat, igehirdetőket és lelkipásztorokat, kik oktatnának, betegségüket gyógyítanák, Isten beszédét szólanák és a szent sákramentomot részükre is kiszolgáltatnák. Mindezekért kellett a munkácsi missziói kört felállitani és fenntartani mindaddig, mig annak kezelése és ellátása ügybuzgalommal és szakértelemmel eszközöltetik. Latorczaparti. A püspöki és lelkészi hivatal egysége. Azon felette sok s nagy jelentőségű kérdések között, melyek mind a két prot. egyházat foglalkoztatják, ujabb időben ugy latszik nagyon felszínre és napirendre került azon kérdés, hogy nem lenne-e czélszerü a mindenkor megválasztott püspököt lelkészi teendői alól felmenteni. Ev. ref. testvéreinket tudomásom szerint kevésbé, de ág. ev. egyházunkat a mult ősz óta nagyon foglalkoztatja e kérdés s az ((Evangélikus Egvhás és Iskola» egyik czikkirója szerint (1891. évf. 1. száma) a püspöki teendőknek a lelkésziektől való elválasztása «ugy látszik nemsokára teljesen meghódítja a ' közvéleményt.» Hogy e kérdés tekintetében idáig lennénk, nem igen hihető, mert egyházi közvéleményünknek eddig 1 alkalma sem volt nyilatkoznia; s ha lett volna alkalma és az elválasztás mellett nyilatkozott volna, ugy én abb an a protestantismus elhalványulását s betegségét látnám, mert kellő előkészület s megvitatás nélkül oly ! ügyben határozott volna, mely a protestántismusnak í lényegével, hogy ugy mondjam fundamentomával szoros egységben áll, minélfogva akár így akár amúgy határoz a közegyház érinti a saját fundamentomát. Epen azért, mivel e kérdés fundamentális jelentőségű, nem szabad azt czélszerűségi s hasznossági szempontból elbírálás s határozathozatal alá vennünk, hanem elvi szempontból. Az egyház történelmét, ép ugy mint az emberiség történetét eszmék, elvek vezérlik, viszik előbbre, vagy vetik vissza. Elveinket hasznossági s czélszerűségi tekintetekből feladnunk nem szabad s nem lehet, mert az vészthozóan boszulhatná meg magár, s tán életébe kerülne a magyar protestantismusnak. Eddig e Lap hasábjain két irányban történt nyilatkozat e kérdésben, s míg az egyik a czélszerűségi szempontot hangsúlyozva azt kivánja, hogy a püspök szűnjék meg gyülekezetének lelkésze lenni s legyen a közegyházé, addig a másik azt kivánja, legyen továbbra is a gyülekezeté s a gyülekezet által a közegyházé, mert igy kivánja ezt a protestantismusnak szelleme. Mind a kettő azonban elismeri, hogy a püspöki teendők anynyira felszaporodtak, hogy fizikai lehetetlenség ugy a gyülekezeti lelkészi, mint a püspöki teendőknek eleget tennie. Ebben, azt hiszem, mindnyájan egyezünk, mert a kinek csak némi képzete van a sok s nagy jelentőségű püspöki teendőkről, kénytelen azt belátni, hogy képtelenség emberi erőt felülmúló kötelességek teljesítését követelni a püspököktől s igy maga jön reá a következtetésre, hogy az egyház közjavának veszélyeztetése nélkül ez tovább igy nem maradhat, ezen változtatni kell. Azt hiszszük, hogy e beismeréssel szemben a kérdés csak az lehet, vájjon helyes-e a változtatásnak eddig felhozott módja, vagy nem, s a mint egy részt megfelel a gyakorlati szükségességnek, ugy más részről egyezik-e a protestantismusnak szellemével? Vagy talán lehetséges a kérdéses bajon máskép is segiteni ? Nézetem szerint e kérdés nemcsak gyakorlati, hanem kivált elvi szempontból is tekintendő. Ezen oldalról, az elvek szempontjából vizsgálva a kérdést, Weberrel tartok és Zsilinszky indítványa ellen foglalok állást a nélkül azonban, hogy Weber indítványának minden részét aláírnám. Midőn először olvastam s hallottam Zs. indítványáról, meglepetten csudálkoztam rajta, mert prot. érzésem s képzelő tehetségem nem tudta összeegyeztetni s elképzelni azt a magyar ev. püspököt, ki nem egyúttal lelkész is, s csak midőn gondolkozni kezdtem s emlékezetembe hoztam azon több esetet, mely ezen kettéválasztás mellett szól, csak akkor láttam ennek lehetőségét. De hogy ez nem helyes megoldás, arról meggyőz egy részt az egyház történelem s a protestantismus sarkalatos elve, más részt W.-nek czildce. A reformátorok arra törekedtek, hogy az egyházat olyanná tisztítsák, a minő az apostoli korban volt s törekvésök az idők viszonyaihoz képest sikerült. Püspökökről olyan értelemben szó nem volt, hogy ők felmentetnének gyülekezeti teendők alól. De ezen elv nem mindenütt vitetett keresztül, mert a reformatiot nem mindenütt Luther-Kálvin s Melanchton-féle emberek hajtották végre, hanem országos fejedelmek, kik a demokratikus reformationak aristokratikus formát adtak, sőt e formához bizonyos világi hatalmat, mondhatjuk, előjogokat is ajándékoztak. S vájjon előnyére vált ez a protestantismusnak s nem jobban fejlődött volna-e ki ilyen aristokratikus, a katholikus egyházkormányzathoz hasonló rendszer nélkül ? Én azt hiszem s ugy tudom, igazam van, hogy Angliában nem az anglikán püspöki szervezet miatt erős a protestantismus, hanem ennek daczára s nagyon kevés olyan országgal találkozunk, melyben az egyház szervezete annyitéle szektákra vezetett volna, mint épen Angliában. Nem a püspöki'állás, nem a tekintély teszi erőssé a protestantismust s a prot. egyházakat, hanem a szellem. A magyarországi ev. egyház leghívebb maradt a reformátiónak elvéhez; demokratikusan szervezkedett, mert nem világi fejedelmek voltak alapitói, fejlesztői, hanem közemberek s mellékérdekek nem vezérelték, hanem vallásos hitök, meggyőződésük. E demokratikus szervezet volt mind eddig az egyház legfőbb palladiuma, sőt sokszor magának a hazának is nagy védelmezője. Ezen ősi demokratikus intézmény nem ismert püspököt, ki lelkészi functiokat nem végzett volna, de igen is ismert espereseket, kik püspöki teendőket végeztek. Ugy hogy én ebből egyházunkban arra a törekvésre következtetek, hogy mivel a püspök primus inter pares volt, a reá esett püspöki teendőket decentralizálták, ha a szükség úgy hozta magával, de nem centralizálták egy emberben, hogy e mellett rendes lelkészi teendőit ne végezhette volna. Vájjon egyházunknak ezen fejlődése nem szól-e határozottan Zs. indítványa ellen ?
