Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-15 / 11. szám

Q O O ooó radásának s jövendő nagyságának biztosítása. Ez az ö feladataés senki másé, mert senki más megnem teheti. Egyedül a protestantismusban van meg az a nemzetfenntartó erő, mely képes vészszel-viharral szembe szállva nagygyá, dicsővé tenni a magyart. Nem túlzott állítás qz ! A történelemnek félreismerhtetlen tanúsága. Az egész ujabb világtörténelmi fejlődés meggyőző erővel mutatja ki, hogy a clericalismus nemzet-sorvasztó hatalom és csaknem axiómaként lehet felállítani, hogy a nemzetek közt is csak azoknak van jövője, melyek meghódoltak az evangéliumi tiszta tudomány léleknemesítő, munkára, haladásra lelkesítő szent eszméi előtt. Mintha a megingatott pápai trónnal együtt kellene ledőlniük a feledés homályába mindazon nemzeteknek, melyek a clericalismus arany bojtjait emelték és emelik! A katholikus Legyeiország eltöröltetett a földnek színéről, s csak szétdarabolt roncsai felett kesereg az a néhány honfi, ki még hű maradt nyelvéhez, hazájához. De ezeknek száma is íogy naponként s eljő az idő, nincs is nagyon messze talán, amikor lengyel szó nem hallatszik többé e földtekén. LIa kutatjuk az okot, mely ide juttatá, ha kérdezzük, nem lehetett volna-e ez másként is? szomorú a felelet: nem, mert népe ugyanabba a könnyelmű tétlenségbe volt merülve, melyet aclericalis szellem oly előszeretettel ápolgat, mert ez csak ott uralkodhatik, hol elv és önállóság nélkül való tömeget formálhat magának, de a mely könnyelműség és tétlenség elmaradhatatlanul az erkölcstelenség nemzetgyilkoló erőinek készít melegágyat. Földrészünk másik oldalán Spanyolországot, Portugalliát látjuk sorvadozni egy átok sulva alatt, mely alól nem képesek felszabadítani önmagukat. S mi ez az átok ő rajtuk ? A hierarchiának minden haladást meggátló, csendesen altatgatórosz szelleme. Népeik jól érzik magukat a tétlenség ágyán, vágyaik, reményeik nincsenek, mert a semmittevés igéit hallják és látják prédikáltatni legszentebb dolgaikban, benső hitvilágukban is. Francziaországot megbámuljuk s — vesztünkre — utánozgatjuk is. Nagysága, szellemi fölénye, vezérszerepe a művészetben, iparban inponál nekünk. Pedig ott van a rák az ő testében is, mely véltre is megöli assan, mint a lassan ölő méreg, gyógyíthatatlanul. Népe szorgalmas, munkás, takarékos, de erkölcstelens nincs semmi, miebetegségéből kigyógyíthatná. Hiányzik valami, ami törekvéseiket megszentelné, állandóra tenné s ez a valami a^vallás, mit a clericalismus íélszegségei miatt teljesen eldobtak maguktól. Ennek hiányában aztán az ő vágyaiknak végczélja: a világ örömeinek minél teljesebb kihasználása, mig a rövid élet tart. Ilv elvek mellett el kell pusztulnia az egyénnek, elsatnyulnia a jövő nemzedéknek s végül eltiportatnia a nemzetnek erősebb fajok által. Ez Francziaország sorsa. És mi bolond fővel utána indulunk; társadalmi életünk mind jobban alakul át a franczia mintára, tudományban, iparban mind inkább a franczia szellemnek hódolunk, a vallásról való felfogás is napról-napra francziás, azaz fel sem vevő lesz. S az erkölcsiségről jobb nem is szólani. Ha vak vezeti a világtalant, ismerjük sorsukat. Jaj nekünk, ha idején fel nem ismerjük a veszedelmet, s vissza nem térünk az örvény széléről ! Ha nem keresünk másik, az állandóság, haladás, erősbödés csiráit magában hordozó nemzetet példányképünkül. Mért zárjuk el szemeinket azon óriási erő előtt, mely a protestáns Németország, Észak-Amerika s mindenekfelett a hatalmas Anglia életében csodákat mivelt és mivel naponként? Nem akarjuk-e belátni, hogy ezeké a jövő? S nem hat-e meg bennünket, mikor halljuk Anglia királynőjének ajkairól hivatalos helyen elhangzani ez örökké emlékezetes szavakat: Anglia nagyságának alapja a biblia! Igen, az az erő, mely az evangéliumban Krisztus lelke által a szabadságra viszen, s a munkásságnak, általában az egész emberi életnek magasztos czélokat tűz ki elérendő eszményül; az az erő, mely a szeretet lelke által testvériségbe fűzi egybe a szegényt és gazdagot az urat és pórt; mely megtanitja embertársnak tekinteni az embert, bármily nyomorúságos formában jelenjék meg; s mely íél veszni hagyni egyetlen lelket is az Isten országára s közvetve természetesen a nemzetre nézve; mely remeg attól, hogy a bűnök posványa lepjen el egyetlen szivet is mételyeid egész nemzedéknek : ez az erő volt az, mely Angliát gazdaggá, nemessé s hatalmassá tette. «Az evangelium Istennek ereje», ez a bibliai mondás sehol sem bizonyította be magát jobban, mint Anglia nemzeti életében. Öleljük magunkhoz mi is ez isteni erőt, teljes odaadással, szent meggyőződéssel annak megtartó, nemesitő s diadalra vezérlő ereje iránt. Ez az erő volt az, mely megőrizte a magyart minden vész és üldöztetés között; ez, csak ez képes a megmentett szent örökséget megtartani s megszilárdítani. A magyarnak, ha mint nemzet és állam élni akar, az evangelium szabadságra vezérlő, munkásságra serkentő s tiszta erkölcsiséget szülő szellemét kell befogadnia magába. Csak igy lesz képes fenntartani magát a világversenyben, így lesz képes ellenállani minden idegen áramlat s beolvasztó törek-