Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-15 / 11. szám

véseknek, igy képes lesz megmaradni s kifejlődni erős, gazdag, öntudatosan haladó nemzetnek. A legnagyobb szolgálatot a magyar hazának az teszi, ki népeinek evangelizálásáért küzd. harczol törhetetlenül. Magyarország evangelizációja! ennek kell lenni minden igaz magyar ember jelszavának. A szent zászlót, mely e jeligét viseli, nekünk kell kitűznünk és pedig halaszthatatlanul, mig a gyorsan repülő idő túl nem szárnyal bennünket. Hadd zengjen szerte ez országban megujult, felfrissült erővel az evangelium, gyökereztessük meg ama szent meggyőződést, hogy az evangelium isteni ereje a legbiztosabb bástyája a magyarságnak s gyűjtsünk össze mindeneket e bástya felépitésére s védelmére a nagy erő és csellel ellene támadó régi ellenség ellen! Hozzuk vissza azt a boldog időt, a mikor a tiszta evangelium dominált az egész országban s az evangelium zászlója alatt vívott diadalmas csatákat a létele ellen támadókkal. Az ellenség most más, az elsatnyulás és hátramaradás, de a fegyver egyaránt jó ezekkel szemben is. És ha a czélt kitartó lelkesedésünkkel s csüggédetlcn fáradságunkkal elértük, vissza nyerjük magunk is mindazt, mit elvesztettünk, mert a protestáns egyház is nagy lesz és becsült az evangelium által megszentelt Magyarországban ! Futásfalvi. A lelkészválasztási törvényjavaslathoz. (Folytatás.) • II. A lelkészek minősítése. A 2. §-ban felállított elv helyes. De a kivitel az J elvnek itt sem felel meg. A ((működésünk által a gyülekezet lelki gondozásában s építésében szerzett különös ! érdemeket)) méltatva nem találom. Itt ismét a régi nóta ismétlődik: kalkulus és szolgálati év; pedig valamint a kitűnő kalkulus, ugy a hosszas szolgálat sem tesz magában véve, sőt még együtt sem jó pappá sok embert. Más kell ahhoz, mit sem egyik, sem másik, sőt mindkettő sem ad : t. i. papi hivatás és pásztori bölcseség, tapintat. Ezek szereznek papi érdemeket. Elismerem én, hogy ez érdemek méltatása nehéz, hogy ezt sem püspökre, sem esperesre bízni nem lehet. Ámde a mi nehéz, mégnem lehetetlen. Súlyos feladatok megoldása méltó igazi férfihoz. E téren kell megoldást keresni. Részemről, mint véleményt koczkáztatni merem, hogy miután a minősítés egy évi érvénynyel bír, minden egyházme- í gyei közgyűlés közvéleménye ki tudná, titkos szavazat utján mutatni a maga kebeléből azokat, kiket papi érdemeikért felsőbb osztályú minősítés végett ajánlani méltónak talált. A kegyhajhászatot, az aljas csúszás-mászást s az emberi részrehajlást ez uton vélném legkönynyebben kikerülhetőnek. Vajha valaki jobb módszert ajánlana ; de e részben gondolnunk kell immár valamit. Magát a minősítési fokozatot részemről alacsonynak tartom, s épen azért hiszem, hogy az korrigáltatni is fog, a miért is vele bővebben ezúttal nem foglalkozom. Sajnálom azonban, hogy az élőléptetések valamelyes módja nem kontempláltatott, a mi pedig nem a segédlelkészek pályázati jogának támogatásával, hanem ellenkezőleg történhetnék ; ugy t. i. hogy a fiatal ember kezdené a IV. és III. osztályon s fokozatosan emelkednék fölfelé. A fiatal s. lelkészeknek nyitott tág tér, a protectiónak is széles utat nyit, s a mindég jövő ifjabbak mellett elfeledtetnek a magokat legjobban érdemesített, de kis egyházban nyomorgó rendes lelkészek. Azt azonban, hogy ((középiskolai és tanitóképezdeij) rendes tanárok, a mennyiben (delkészjellegűek)) a rendes lelkészekkel egyenlően minősíttessenek : határozottan kifogásolom. Á tapasztalat meggyőzhetett mindenkit arról, hogy az ily tanárok legnagyobb része a lelkészi jelleget csak sallangul tekinti. Miben is áll az ? A legtöbbnél abban, hogy a két vizsgát letették, de lelkészi gyakorlatuk vagy hiányos, vagy éppen semmi, a lelkészi teendők előttök ismeretlenek, s egy lelkészi irodát egy napra sem lehetne rájok bizni. Ha az ilyenek a rendes lelkészekkel egyenlően minősíttetnek, valóban nem tudom, miért kellett nekünk 8 — io évig 6o forintos fizetés mellett káplánkodnunk, s mért nem lettünk lelkészi jellegünk megtartása mellett, 6oo frtos Írnokok, mig pappá lehettünk? A megnevezett tanároknak segédlelkészi minősítést is csak az esetben lehetne és kellene adni, ha működésük helyéről az illetékes lelkésztől évenként legalább 2 havi segédkezésről, tényleges lelkészi szolgalattól bizonyítványt tudnak felmutatni. III. A lelkészválasztás alkalma s előkészítése. A ÍO. §. b) pontját elég kimerítőnek nem találom. Ez uton az egyházi hatóság cserét eszközölni nem tog. Mert legyen, hogy az a gyülekezet, a melyik lelkészével verseng, annak távozásába örömest belenyugszik; de ha a másik gyülekezet azt elfogadni nem hajlandó : quid tunc ? Pedig, a mint emlékezem, ezen dőlt meg minden fegyelmi csere, a bíróság tekintélyének nem nagy épületére. Felfogásom szerint a legtöbb fegyelmi cserénél, nemcsak a lelkész, de a gyülekezet is fegyelmi eljárás alá tartozik; ugyanazért a közhatóságnak e pontnál tágabb jogkört nyitnék s a cserét, két viszálykodó gyülekezet papja közt, adandó alkalommal a gyülekezet belenyugvása nélkül is elrendelendőnek vélném. A 12. §. magyarázatot kiván. A hol a személy után való fizetés van szokásban, (s ez igen nagy contingens) ott az a közbevetett mondat : «de egyházi közterheket külön viselő», igen sok visszaélésre fog ajtót mutatni, mint eddig is mutatott. Én azért ezt a mondatot, vagy legalább annak «külon» szavát a §-ból jó lélekkel kihagyandónak mondom. IV. Lelkészválasztás tneghivás utján. A 14. §-t elfogadom eddig a kifejezésig: «a következő módon.» Mert az ott következő módban semmi egyebet nem látok,.mint a hatalom görcsös ragaszkodását a visszaéléseknek egy olyan forrásához, mit a józan közvélemény már régen elitélt. Bizonyára helyes eszme az, hogy ott, hol valamely gyülekezet «egy» egyénhez feltétlenül ragaszkodván, azt lelkészül óhajtja, hogy az ott ok nélkül való, csalfa reményeket keltő, s egyszersmind különféle bű-