Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-02-22 / 8. szám

mint merész kortesfogás a püspök és főgondnok választás esetére. Mert eddig, ha a felső vidék együtt tartott, sok apró eklézsiáival a szavazatoknak több mint felével rendelkezett, s kilátása volt a győzelemre. Ez nem tetszik az Alföldnek, innen van a nagy reformátori hajlandóság. Eddig is süket füleknek beszélt a felvidék, mikor bajaival előhozakodott, hát ezután mi vár reánk ? Azt hiszi Censor. ur, hogy a mi türelmünknek nincsen határa ? Vájjon nem gondolták-e meg a reform tervezői, hogy a felvidéken sok apró, cseprő eklézsia van, míg az Alföldön vannak a nagy eklézsiák. Vájjon bölcs igazgatás-e az, mikor az egyik rész kedvéért a másik rész jogait, megcsorbitjuk ? Ez az igazi Péter fián túl nem látó politika. Az ilyen egyesülés nem erőnek, hanem a gyengeségnek örökös forrása. Mi élni akarunk és nem elpusztulni, eldézsiáinkat megtartani utódainknak, az egyház egyetemének, azért akarunk olyan kormányzást, a mehr

meg tudja érteni, hallani a mi bajainkat, s orvosolni is fogja tehetsége szerint, mig igy összetett kézzel vagyunk kéntelenek nézni, hogy pusztulunk veszünk, mint az oldott kéve. Legalább dolgozni akarunk, mert a munka a mi részünk, az áldás Istentől jön. Igaz, hogy Censor ur álomnak kegyeskedik nevezni, azt a reménykedést, hogy az uj egyházkerület élni és virágzani fog, mert — úgymond — a pátens idején is, mily roppant sikere volt e nagy kerület föllépésének az absolutizmussal szemben ! Vájjon Debrecen föllépésének nem az adta-e meg súlyát, hogy akkor vele érzett, vele tartott Magyarország egész reformatussága, sőt még Anglia is? Vájjon a többi kicsi egvházkerületek nem éppen oly SZÍVÓS és sikeres ellentá -kist fejtettek-e ki? Vájjon pusztulnak-e azért, mert kisebbek a tiszántúli egyházkerületnél? Vájjon nem azóta hódit-e a katbolicismus, mióta a nagy egri érsekségből a kassai, szepesi és szatmári püspökségeket kiszakították ? A hatalom, nagyság a politikai téren hódit, a lelkiekben pedig a hűséges pásztorkodás. Nagy területeken nehezebb a főpásztori gondozás, mint kisebbeken. Ezt nem tudja, nem akarja megérteni Censor ur, a mikor még a dunamelléki püspöki látogatásokat is fel sem vevő kicsinyléssel emlegeti. Kár volna vele vitatkozni, az ilyen állítás legfeljebb egy kis mosolygást érdemel. Censor úrral való beszélgetésemben is kicsiben a tiszántúli egyházkerület képét látom. Szédítő mélység választ .el bennünket, a két partról kiáltunk egymásra, mind a kettő más vidéket lát a háta mögött, mind a kettőnek más a gondolkozása, más az eszejárása, mások a vágyai, hiába beszélünk, nem tudunk egyetértésre jutni. Bizony a mi utaink elválnak, de elválik a tiszántúli szuperintendencia felső vidéke is az Alföldtől.*) Felsőtiszaparti. Belmissziói tevékenység Budapesten. Lapunk egyik barátja irj'a hozzánk a következő sorokat. Csak annyi van bennök, hogy a város egyik félreeső részén, a Zuglóban, a hívek és egyik tevékeny *) Felsőtisznparti ur e cikkének hangját kissé élesnek találjuk. Az éleskedés pe-lig nem meggyőzést, hanem elkeseredést szül. Ismételjük, hogy a ó-ik kerület nagy kérdése csak az érdekelt felek békés egyetértésével oldható meg. Testvéries osztozkodásra s nem belviszály támasztására kell törekednünk. Szerk. ketekhéta, Keresztesi Sámuel, buzgóságából rendes istenitisztelek tartatnak. De e kicsiny kezdeményezésben mi a belmisszió ujabb mustármagját látjuk elvetve. A kálvinismus élete a nagy városokban egyrészt az ilyen apró kultus-helyek által tartható élénk tevékenységben, másfelől .a szorosan vett belmissziói intézmények (vasárnapi iskolák, gyermek-istenitiszteletek, vallásos felolvasások, népies iratok terjesztése stb.) erélyes felkarolása által. Akkor fog a budapesti kalvinismus is nagyobb erőt és tevékenységet kifejthetni, mikor szétszórt tagjaiba is számos kultus-helyek felállítása s a belmisszió kipróbált intézményeinek meghonosítása által életet önt. — Örömmel és elismeréssel jelezzük, hogy fővárosi egyházunk vezetői e térre is mind nagyobb és nagyobb figyelmet fordítanak. Nem emlitve a csak minap emelt fényes főgimnáziumot, mely fővárosunkban oly kiváló missziót tölt be, s mely az egyháztagoknak és az egyház vagyonának ugy szólván megterheltetése nélkül épült föl : most csak a szorosabban vett lelki gondozás néhány örvendetes tényére kívánunk rámutatni. Alig néhány éve, hogy budai hitsorsosa in k külön kultushelyet és segédlelkészséget nyertek; alig hogy pár évvel ezelőtt Kőbányán az ottani reformátusok részére külön s. lelkészség szerveztetett: ime most már a zuglói kálvinisták lelkiszükségeinek ellátására is történt némi ideiglenes intézkedés. Igy helyes, igy van rendjén. Az ilyen kultushelyekből fog kiindulni a mindnyájunk által óhajtott valláserkölcsi ébredés, a «reyival.» A lelki revivalt bi'zonyára követni fogja az anyagi erősödés is, mindkettőt pedig ama kiterjedtebb és szervezettebb egyháztársadalmi és egyesületi, tevékenység, mely a fejlettebb egyházi életnek természetes kiegészítő része. A ztiglói kultushely keletkezését igy beszéli el Lapunk emiitett barátja. Budapest területén, Ó-Budát nem számítva, egyetlen református templom van. Budán évek óta fáradoznak, hogy egy, a fővároshoz méltó templomot építsenek, de biz az lassan halad. Addig az evangélikusok templomában tartják a reform, hívek az istentiszteletet. A pesti oldalon, mely 7 kerületet foglal magában, s rendkívül nagy területet képez, a X. kerület (Kőbánya) kivételével, hol pár év óta a reform, hívek, mig templomot építhetnek, bérházban tartanak istentiszteleteket, mindnyájan a Kálvintéri templomra vannak utalva, mely különösen nagy ünnepek alkalmával annyira szűk, hogy a híveket nem képes befogadni. Ezen a bajon ugy segítnek, hogy ily alkalmakkor délelőtt kétszer tartanak istentiszteletet. De mennyien vannak, kik már ezen okból sem mernek a templomba elindulni, tudva, hogy vagy épen nem, vagy csak nehezen tudnak helyet szerezni. S ha még számítjuk- a nagy távolságot, a honnan egyeseknek be kell menniök, ugy, hogy egész fél napba kerül nekik a csak egy óra hosszáig tartó istentisztelet: bizony alig csodálkozhatunk, ha a vallásos buzgóság lehűl, ha a templomot sokan elhanyagolják. Általános azon. vélemény, hogy az anyagi bajokkal küzdő szegény emberek jobban és többször vágyakoznak templomba, hogy bajaikban, szenvedéseikben az Úr szabadítását kéljék, mint a gazdagoknak, kiknek a világ mindent megad, legalább külsőleg, a mire szükségök van. Ezek között kevesen'vannak, kik az egyház és vallás javáért buzgólkodnának, legfölebb akkor, midőn az egyház által szerzett vagy nyújtott dicsőség koszorúját reménylik fejökre tenni s ez által hírnév és tisztelethez jutni. ib*