Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1891-02-22 / 8. szám
A szegényebb osztály a főváros költséges viszonyai (pl. házbér) következtében a külvárosokra van utalva, sokat a foglalkozás is (gyári munka, tehenészet) arra kényszerit, hogy a külvárosban lakjék. A külvárosok pedig egy-egy órányira esnek a belvárostól, s az ott lakóknak még kocsin is 1 j2 , 3 /4 óra kívántatik arra, hogy templomba mehessenek, nem számítva az ut.költséget, mely pedig éppen a szegényeknél szintén számításba veendő. Ilyen viszonyok között valóban örülnünk kell, ha Budapest külvárosaiban az egyházi és vallásos életnek felébredéséről szólhatunk, midőn látjuk, hogy éppen a legszegényebbek megadóztatják önmagukat, terhet raknak saját vállaikra, csakhogy lelkiszükségleteiket kielégíthessék. Ilyen irányú mozgalom indult meg a VI. VII. kerület külvárosaiban mult év deczember havában, megkezdve a kis Zuglóban, s terjedve kifelé Rákos-Palota határáig és fel az Angyalföldig. Ezen területen csakhamar 116 család íratott össze, s ha egy-egy családra 4 lelket számítunk, majdnem 500 az ott lakó reform, hívek száma. De sokan vannak még, a kiket nem ismerve, s a kik a mozgalomról még nem értesültek, nem lehetett öszszeirni. Hogy a beiratkozott híveket össze lehetett gyűjteni, s nekik istentiszteletet tartani : főleg Mansz Ferenczné ő nagyságának köszönhető, a ki jószívűsége és áldozatkészségéről az egész fővárosban ismeretes. O volt az, a ki, midőn a Zuglóban lakó ref. hívek egyike elment hozzá azon óhajtással, hogy az ő házában szeretnének egy termet kivenni: a kivánt helyiséget két hónapra ingyen felajánlotta. Itt gyülekeztek össze, s itt hangzott először a külvárosiak között az Isten igéje, s hangzott azóta már többször és reméljük, hogy nem is fog az ezután megszűnni; mert lehetővé tétetett, hogy állandó helyiség béreltessék ki istentiszteleti czélra. Az eddig beiratkozott 116 család 256 frtot ajánlott meg, melyből eddig befizettek 65 frtot. Folyó év május elsejétől az Erzsébet-uton, mely a kültelken lakókra nézve körülbelül központ, az u. n. Gólya vendéglő vétetett ki istentiszteleti helyiségül, addig pedig Furman Béla ur házában, ki szintén szívességből ajánlotta fel a szükséges helyiséget, fognak tartatni istentiszteletek. Hogy az elvetett mustármag terebélyes fává növekedjék, melynek árnyékában a fáradtak nyugodalmat, a szenvedők vigasztalást találjanak, szükség, hogy azt ápoljuk, neveljük; szükség, hogy anyagilag is segitsük azokat, segítse őket különösen az anyaegyház, kik maguk elé egy nemes czélt tűzve ki, elveszithetlen javak keresésében buzgólkodnak. A fővárosban lakó, s mégis pusztaságban, szórványban élő reform, hívek példája gyulassza fel minél több helyen, s minél több ember szivében a vallás és egyháza iránti szeretetet, erősítse a gyengéket, hogy kitartók legyenek a küzdelemben. A nemes czélra adakoztak : Herz Henrik 5 frt, Mébold Frigyes 5 frt, Hartmann Fanny 2 frt, Spiro Molly 2 frt, Argauer Károly 3 frt, Csizmady András 1 frt, (Bugyi) Babay Ferencz 1 frt, N. N. 50 kr. Összesen: 19 frt 50 kr. IRODALOM. ** A keresztyén egyház történelme c. a. Warga Lajos sárospataki theol. tanár-társunk ismert nagy műve III—ik kötelének i-ső füzetét kaptuk. A jelen század történetéből a római kath. egyház históriáját ismerteti e 10 ives füzet, mely egy remek bevezető §. után sorba veszi az egyes országokat s azokban nagy gonddal, választékos nyelven, magas szinvonalon tartott kritikával, gazdag bibliográfia kíséretében, hímezetlen egyenességgel beszéli el a katholicizmus történetét. Különös gonddal van kidolgozva a pápaság és a magyar kath. egyház története ; abban IX. Pius és XIII. Leó jellemképe kitűnően festve, ebben híven vannak élbeszélve a magyar katholicizmus viselt dolgai egész napjainkig, az elkeresztelési vitákig. E rendkívül érdekes fejezetből jövőre mutatványt is közlünk, hogy olvasóink is láthassák és tapasztalhassák a kiváló munka fényoldalait. Mert Warga alaposan, solidul, szabatosan dolgozik. Könyve egész ismerettár, s a mellett mégis kellemes olvasmány. Tárgya is, mondhatni, aktualis. Éleven, színdús képe annak a világra szóló erőfeszítésnek, melyet a galvanizált papizmus elvesztett uralmának visszaszerzése érdekében szemünk láttára kifejt, s melynek hullámveréseit mi magyar nemzet és «magyar» vallás is kezdjük erősen érezni. A kitűnő munkából alaposan meg lehet ismerkedni az «ős ellenfél)) erejével és gyengéivel, fegyvereivel és harcmodorával, melyek ismerete az egyház és vallás őrállóinak ma már nélkülözhetlen. Igyekezzék megszerezni mindenki, a ki csak teheti. Tudást és erőt meríthet belőle a nagy hitvédelmi harchoz, melynek előesetéjén állunk. — A munka e III-ik kötetének, mely három 10—10 íves füzetből fog állani, előfizetési ára 3 frt, mely szerzőhöz Sárospatakra küldendő. A második és harmadik füzet nem sokára kikerül a sajtó alól. A korábbban megjelent i-ső k. 3., a II—ik 4 frtjával szerzőnél szintén kapható. A kötetenkénti szétküldés bérmentesen fog eszközöltetni, a füzetenkénti szétküldésnél minden füzethez 10 kr. ajánlási díj csatolandó. A régi előfizetők kéretnek, hogy a czím-és lakás-változtatást bejelenteni szíveskedjenek. ** A Tanitők Szava cím alatt uj tanügyi havi lap jelenik meg minden hónap (julius és augusztus kivételével) 15-én Glatz György budapesti községi tanitó és a «Paedagogiai Szemle)) szerkesztő vezetése alatt. A iebr. 15-én, egy nyomtatott íven az anyalap alakjában megjelent első száma a «tanitói közérdekek)) ez uj közlönyének következő programmot ad. A létért való fokozottabb küzdelem teljesithetése céljából adjuk ki lapunkat. «A Tanítók Szaváw-val biztosítani kívánjuk az eszközt, melyben tanitótársainkkal megbeszélhetjük a teendő lépéseket. A hazai tanítóság által három pontba foglalt kérelem jogosultságát kell minden döntésre hivatott tényező előtt igazolni. 1. A tanitói fizetés minimumának 600 frtban leendő megállapítása. 2. Teljes fizetéssel biztosítandó nyugdíj, 30 évi tanitói szolgálat után. 3. Szolgálati pragmatika alkotása. A Tanítók Szava e szerint tisztán a tanítóság anyagi és jogi közérdekeinek kiván közlönye lenni. Előfizetési ára 1 frt, mely Budapestre a Lap kiadóságához (VII. Wesselényi u. 48. sz.) intézendő. **Az „Ev.ref. Blátter aus Osterreich" c. kuttelbergi (Szilézia) egyházi lap febr. száma ismét és két cikkben is foglalkozik hazai ref. egyházunkkal. De nem sok köszönet van benne. Oly tendenciosus, ferdítő és elfogult mindkét magyarországi cikke, hogy nem válik dicsősé-