Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-02-09 / 6. szám

György tanító által bemutatása a «Háromszékmegyei tanszermúzeum szemléltető szekrényének.)) E szekrényt a tanszermuzeumi központi bizottság tervezete szerint Váncsa György szerkesztette, megalkotván vele népiskolai taneszközeink egyik leghasznosb darabját. 1-25 méter magas nyolcszögű szekrényben a népiskola községének s illetőleg vidékének minden művelés alatt levő termése szakszerűen csoportosítva együtt van, és pedig úgy, hog) a mag, a gyökér, a szár és levelek, a virág és gyümölcs, a feldolgozott termék, végre még a növény élősdiei, az állat- és növényvilágbeli ellenségek is természetben bemutatvák. Másik részben lepke és rovar gyűjtemény, ismét másokban a vidék föld és kőzet, mész, szén, érc termékei foglalnak helyet. A természettan, vegytan és a mértan szintén megtalálják legkezdetlegesb taneszközeiket a szekrény jól csoportosított fiókjaiban, valamint az iskolai szemléltető képek is. A földrajztanításhoz a község domború táj- és térképét tartalmazza a szemléltető szekrény, úgy a megye, ország és földrészek térképeit, míg a földgömb legfelül nyer elhelyezést. Az írás, olvasáshoz a betűk megalkotásának, összefüggesztésének, külön és együttes hangoztatásának elmés készlete szolgál segédeszközül, valamint a szintén e szekrényen elhelyezett fekete tábla, mely énektanításra és számolásra is szolgál. Végül az eddig használatban volt számoló gépek helyét egy sajátságosan szerkesztett ccszámoló méterrúd)) foglalja el, összefüggésbe hozván a számítást és mérést, kiegészítetve a többi métermértékek által. íme a népiskolának majdnem minden tantárgya érzékeink elé állítva, és az inductiv foglalkoztató tanításmódhoz kalauzolva egy kis szekrény által, amelynek ára csak 20 frt! Bizony méltó, hogy minden osztatlan iskola megszerezze a «Háromszékmegyei tanszermúzeum szemléltető szekrényét)), mely legközelebb a közoktatási és a kereskedelmi minisztériumhoz is be fog mutattatni. A lelkes munkásságba merült gyűlésnek csak d. u. 2 óra felé szakadt vége, s a kik korán reggel nem érkeztek, azoknak csak délután nyílt alkalmuk megszemlélni az illyefalvi iskola munkakiállítását, melyben úgy a növendékek dolgozatai, mint a jeles tanitókar naplói és a kitűnő igazgató, László Lukács rendtartási könyvei egy mintaiskola képét tárták föl, a mely iskoláról az egyik jelenvolt lelkész azt mondotta: Illyefalva csak a legmeszszebb múltban volt falu ; századokon át királyi kiváltságokkal gazdag törvényhatósági város vala; azután követválasztó, rendezett tanácsú várossá lett: végre városi jellegét is elvesztve, községgé zsugorodott össze : de ez az iskola ismét várossá fogja fejleszteni. Szokatlan e lap hasábjain tanítógyülésről olvasni ismertetést. Jelen cikkemmel a szakértő munkatársak figyelmét arra óhajtottam felhívni, hogy a kiválóbb sikerű gyűlések ilyszerű leirása ha nem érdekes, de mindenesetre tanulságos lehet e lap olvasó közönségére. A t. szerkesztő úr bizonyára szívesen fogadja az ily cikkeket, mert ugyan kellene-e indokolnom ? mert az iskola az egyháznak a veteményes kertje. - . Eötvös Károly Lajos. KÜLFÖLD. Döllinger emlékezete. (1799—1890.) A kath. theol. tudományosságot pótolhatlan veszteség érte Döllinger János József Ignác apátnak, a müncheni tudományos akadémia lankadatlan elnökének 1890. jan. 10-én békövetkezett elhunytával. Megrendítő az a csapás, mely Hase halálával a prot., Döllinger halálával pedig a kath. theol. tudományosságot, közelebbről az egyházi történetírást egv rövid hét alatt sújtotta, s az az űr, melyet főleg a kath. történetírás részén Döllinger apát halála okozott, tán évszázadokra is áthidalhatatlan marad. Kimondhatatlan az az érzés, mely 1884-ben Döllingerrel való személyes találkozásom alkalmával prot. keblemet áthatotta s az a benyomás, melyet e szellemi óriás fogékony lelkemre maradandóan gyakorolt. E közvetlen benyomásoknak tulajdonítandók azok a cikkek, a melyek e lapokban ifjú hévvel és lelkesedéssel az ó-katholicismus reformmozgalmáról annak idején megjelentek. Döllinger, ki a zsoltáriró által Isten különös ajándékának tartott emberi élet legvégsőbb korát is túlhaladta, 1799. febr. 28-án Bambergben született s Döllinger Ignác egyetemi orvostanár fia volt. Theologiai s részben természettudományi tanulmányainak befejezése után a bambergi egyházmegyében rövid ideig káplánkodott, majd 1825-ban aschburgi tanár lett az ottani lyceumon, 1826-ban a müncheni theol. fakultás egyháztörténelmi és egyházjogi tanszékére hivatott, a hol 64 évig tartó hosszú egyetemi tanári és irodalmi pályát futott meg. A későbbi években a sz. Cajetánról nevezett egyház prépostja, a bajor főrendi ház s a müncheni tud. akadémia tagja, majd Liebig halála után elnöke lett. 1848 és 49-ben részt vett a híres frankfurti nemzeti gyűlésen is, a hol az egyház szabadságáért küzdő gyújtó hatású beszéde miatt a kath. pártiak körében előkelő helyet vívott ki magának s úgyszólván szellemi vezére lett a fractiónak. Döllinger irodalmi és tanári működése által csakhamar európai hírnévre tett szert. Ezeren meg ezeren keresték föl a müncheni egyetemen, a hol vonzó előadásait p. 0. Ketteler, a későbbi ingatag mainzi püspök is hallgatta, ki a vatikáni zsinat alkalmával térdre hullva kérte Pio nonót a tervezett veszedelmes vatikáni dekrétumok visszavonására, vagy legalább is megmásítására. Döllingert roppant nyelvismerettel s bámulatos emlékező tehetséggel áldotta meg a gondviselés, s tökéletesen beszélte az angol, francia, olasz, spanyol, portugál, német, j latin és görög nyelveket, s ritka olvasottsággal és szakismerettel bírt azoknak irodalmában. Első műveiért ultramontánnak tartották. Pedig ultramontanismussal, a mai értelemben véve, Döllinger soha sem volt vádolható. Alapos történeti ismerete, igazságszeretete, főleg mindig ébren tartott lelkismereti szabadsága és férfiassága ! homlokegyenest ellenkezik a mai pápista ultramontaj nismussal. 1826-ban „EucharistieC

í

című művének kiadásától kezdve föl egészen 1870-ig, az államveszélyes vatikáni zsinatig, Döllinger a német kath. egyházi érdekek egyikleghatalmasabb szószólója volt. Ez időkorból valók : „Die Reformation, ihre innere Entwickelung und ihre Wirkungen)) (Regensburg, 1846—48. 3 kötet, I. és II. kötet 2. kiadás 1851), és „Luther, eine Skíze» című művei, a melyek a kathol. egyházi öntudat élességét jellemzik a protestantismussal szemben. Lutherről a hagyományos pápista elfogultsággal, rendkívül kicsinylőleg, sőt ócsárlólag beszél; de egyéniségét már ekkor is impozánsnak mondja, ki szájában oly kardot viselt, melyhez hasonlót a XVI-ik század föl nem mutathat, ki a magvas és életteljes felvilágosodást képviselte a kath. egyház, mint az ósdiság képviselőjének reactiójá-