Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-12-21 / 51. szám

nőiskolákból a fölöslegest s jövőre mentsük föl az iskolát a túlterheléstől. Talán — így folytatta — nem lett volna szükség, arra a kabinet-rendeletre, amelyet az iskola-ügyre vonatkozólag kiadtam, ha az iskola azon a niveaun állana, amelyen állania kellene. Előre is meg kell jegyeznem, hogy ha nyilatkozataim talán élesnek tűnnének fel, azok nem vonatkoznak senkinek sem a személyére, hanem igen is a rendszerre, s az iskola ügy egész jelenlegi helyzetére. Ha az iskola megtette volna mindazt, amit tőle joggal lehet követelni, ugy ma sok tekintetben kedzezőbb helyzettel dicsekedhetnénk. E tekintetben mint beavatott beszélhetek, mert én is végig jártam a gimnáziumot, (A császár Hessenben a kasseli gimnáziumban tanult, mint nyilvános rendes tanuló. Szerk?) s nagyon jól tudom, hogy mikép történik ott a tanitás. Az iskolának kellett volna átvenni már régen a harcot a szociáldemokrácia ellen, a tanítótestületeknek mélyebben bele kellett volna markolni a dologba, s a jövő nemzedéket ugy nevelniök, hogy ha azok a fiatal emberek, a kik velem körülbelül egykorúak, tehát mintegy 30 évesek, magukban elég anyagot egyesítsenek arra, hogy az államban velük együtt dolgozhassunk, hogy a mozgalmat rövid idő alatt megfékezhessük. De ez nem történt meg. Az utolsó mozzanat, midőn iskoláink hazai életünkre, fejlődesünkre irányadók voltak, 1864-ben, 1866-ban és 1870-ben történt. Akkor a porosz iskolák támaszai voltak a német eszmének, melyet mindenütt hirdettek. Az abituriensek, az iskolát végezve s mint egyéves önkéntesek az életbe lépve, egyben megegyeztek mind: a német birodalom ismét fölépül és Elszász-Lotharingiát visszanyerjük újra. 1871-ben ezek az állapotok véget értek, a birodalom egyesült; elértük azt, a mit el akartunk érni s ezzel a dolog aztán megfeneklett. Most az iskolának — az uj alapból kiindulva — lelkesítenie kellene az ifjúságot és fölvilágosítani: az uj állameszme arra való, hogy föntartassék. Mindebből azonban semmi sem észlelhető és azon rövid idő óta, hogy a birodalom fönnáll, máris mutatkoznak centrifugális irányzatok. Ezt bizonyára jól meg tudom ítélni, mert én legfölül állok, s minden ily kérdés eljut hozzám. Az ok az ifjúság nevelésében keresendő. Hol hiányos ez ? Némely részleteiben bizonyára hiányos. Fő oka abban rejlik, hogy 1870 óta a phiiologok mint a beati possidentes ültek a gimnáziumokban, s a súlypontot a tananyagra, a tanulásra, a tudásra helyezték, de nem a jellemképzésre, nem a mindennapi élet szükségleteire. Ön, Hintzpeter titkos tanácsos ur, (Hintzpeter titkos tanácsos a császár magánnevelője volt. Szerk.) lelkesült philolog, de bocsásson meg, az én nézetem szerint a dolog már annyira fejlődött, hogy tovább ez irányban nem mehet. Kevesebb suly van fektetve a képességre, a bírásra, mint a tudásra, ez kitűnik azokból a követelményekből is, melyeket a vizsgálatokra nézve fölállítanak. Abból az alapelvből indulnak ki, hogy a tanulónak mindenből lehető sokat kell tudnia, de hogy ennek hasznát veszi-e az életben, ezt mellékesnek tekintik. Ha valaki az illető urak közül valamelyikkel e tárgyról beszél, s megértetni igyekszik vele, hogy a fiatal embert némileg talán a gyakorlati életre is kellene tanítani, akkor azt vetik ellen, hogy ez nem az iskola föladata, a fődolog a .szellemi gimnásztika s ha e gimnásztikát kellőleg űznék, akkor a fiatal ember képes lenne az életben is megálani. Azt hiszem, hogy e szempont szerint nem lehet öbbé eljárni. A ki gimnáziumot járt és belátott a kuliszszák mögé, az tudja, hogy mi hiányzik onnan, hogy hiányzik mindenekelőtt a nemzeti alap. A gimnázium alapjául a németet kell vennünk; nemzeti német ifjúságot kell nevelnünk és nem görögöket és rómaiakat; fel kell hagynunk az alappal, mely évszázadokon volt kiindulási pontunk, a középkor zárdai nevelésével, melyben a latin és egy kevéske görög voltak az irányadók ; ez többé már nem irányadó, a németet kell alappá tennünk. A németnek kell a központnak lennie, a mely körül minden egyéb forog. Ha valaki az érettségvizsgán kifogástalan dolgozatot nyújt be, abból a fiatal ember szellemi képzettségének foka megismerhető és megítélhető, hogy tud-e valamit, vagy nem ; a latinnyelven való fogalmazás csak zavar; a történelemben, a földrajzban a nemzeti elemre fordítandó nagyobb gond ; mindenek fölött a hazai törtenelem ápolandó. Az én iskolás időmben a nagy választófejedelem csak ködszerű megjelenés volt; a hét éves háború minden megbeszélés keretén kívül esett, s a történelem a mult század végével, a franczia forradalommal zárodott. A szabadságharczokat, melyek a legfontosabbak a a fiatal állampolgárokra, nem tanultuk, s én hála Istennek, csak Hintzpeter titkos tanácsos igen érdekes kiegészítő magyarázatai által értesültem e dolgokról. Ez épen a punctum saliens. Miért vezetik félre a mi ifjainkat ? Miért merül föl annyi zavaros fejű világboldogító ? Miért utalnak mindig a külföldre? Azért, mert ifjaink nem tudják, hogy mint fejlődtek a mi állapotaink, s hogy ezek szálai a franczia forradalom idejében gyökereznek. A császár azt követeli továbbá, hogy a tanórák, számát szállítsák le. Az ő idejébeu mindenkinek 5'/a, 6'/a, 7 óra kellett, mig iskolai föladatait otthon elvégezhette. Ha nem lett volna alkalma kilovagolni, egyáltalán nem tudta volna, hogy milyen a világ kívülről. Ily terheket nem lehet sokáig rakni az ifjúság vállaira. Ezt az ijat nem lehet tovább feszíteni, de ennyire kifeszítve sem szabad hagyni. Mi már — jegyzé meg a császár — a legszélsőbb határokon tul mentünk. Az iskolák — csak a gimnáziumokról akarok beszélni — emberfölöttit végeztek és nézetem szerint a tanult emberek igen erős tulproductióját idézték elő. Többet, mint a nemzet elviselhet és többet, mint az emberek maguk elviselhetnek. Itt igaz a szó, mely Bismarck herczegtől ered: az «érettségit tett proletariatus,» melylyel mi birunk, melynek összes tagjai ínséges-jelöltek, nevezetesen a zug-ujságiró urak, kik többnyire elzüllött gimnazisták. Ez veszedelem volna ránk nézve. A tulbőség már olyan nagy, hogy már többet nem lehet felvenni. Ennélfogva többé egyetlen gimnáziumot sem fogok engedélyezni, mely feltétlen létjogosultságát és szükségességét kimutatni nem tudja. Nekünk már van elég, nekünk most egy radikális lépéssel tisztázni kell a helyzetet és klasszikus képzéssel, klasszikus gimnáziumot és kizárólagos realképzéssel külön iskolákat kell teremteni. De nem kell real-gimnázium, mely télrendszabály, melylyel csak a kiképzés felét lehet elérni és mely csak félkiképzést ad az életre. Hogy megkönnyittessék a teher ama tanulókra nézve, a kik csak az egyéves önkéntesi jog elérésére törekszenek, ajánlatos, hogy ott, a hol az egyéves önkéntesjelölt az iskolából távozni akar, vizsga alá vétessék és hogy a reáliskolai tanulókra nézve az egyéves katonai önkéntesség a távozási bizonyítvány megszerzésétől tétessék függővé. A grammatikai vizsgák nem