Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1890-11-23 / 47. szám
BELFÖLD. Vallásügyi tárgyalások az országgyűlésen. Régen volt ily nagy érdeklődés a vallási ügyek iránt a nemzet képviselő házában; régen tárgyaltattak ily behatókig az egyházpolitikai kérdések. A «ház» előtt sűrű ember tömegek, a karzatok zsúfolva, a képviselői padsorok telve, a beszédek magas szárnyalásban nagy dolgokat fejtegetnek. Az elkeresztelés és elanyakönyvezés aproposjából egyfelől a polgári anyakönyv és polgári házasság eszméjét, más felől az állam tekintélyének és törvényes rendje fenntartásának bátor és határozott hangoztatását, végre az elhízott clericalismus megfékezésére s az egyházak között megzavart vallási béke helyre állítására irányzott komoly törekvést hallottuk emlegettetni. Eszmei lendület, «magasra hívó szenvedelem,)) elvi megoldás jelei mutatkoznak a folyó évi kultusz-vitából. A vita a kultuszminiszter ismeretes februári rendelete, ennek keletkezése, törvényessége, fenn vagy fenn nem tartása körül forgott. Először a kormányelnök szólott. Röviden és határozottan kijelentette, i. hogy a rendeletet mint törvényes, szükséges és célszerű intézkedést a kormány fentartja; 2. hogy az 1868. évi 53. t. cikket nem szándékozik megváltoztatni; 3. hogy ha törvényhozási intézkedés szüksége áll be, akkor a kormány a polgári anyakönyvek behozásával fog e törvény végrehajtásáról gondoskodni. Nvilatkozott gróf Csáky Albin, a kultuszminiszter is, pártját és a házat s azt hiszszük, az ország nagy többségét meggyőzve, magával ragadva : a clericalis felfogást ízre-porra törve, a kath. püspökök perfid magatartását kíméletlenül leleplezve. Beszéde három részből állt. Elsőben az elkeresztelési kérdés genezisét mondta el ritka szabatossággal; másodikban a rendelet törvényességet bizonyította be nagy ügyességgel; harmadikban a clericalismust törte össze mind a fő-, mind az alsópapság közelebb viselt dolgainak hímezetlen feltárásával. Csaky gróf e beszéddel oly parlamenti diadalt aratott, minőre az ujabb időben ritkán volt példa : a kormánypárt tombolt, az ellenzék helyeselt, csak a clericalisok hallgattak teljesen konsternálva. A nagy jelentőségű beszédet jövőre egész terjedelmében közöljük. A második napi vitában Vadnay Károly után, ki a közoktatási politikához szólt szakszerűen, Györfy Gyula erőlködött annak kimutatásával, hogy a miniszteri rendelet nem felel meg a törvénynek s utána Horváth Boldizsár, a régi Deák-párt e tisztes alakja tartott síri csendben hallgatott s a végén hosszasan éljenzett magas szárnyalású beszédet. Először is históriai hűséggel vázolta a helyzetet s a tisztán megvilágított tényekből szigorú consequentiával deducálta az eredményt: hogy ha cultur-harcz van keletkezőben, ezt nem Csáky gróf rendelete idézte elő, hanem a katholikus clerusnak az az ujabb keletű felfogása, mely a tridenti zsinatra hivatkozva, azt vallja, hogy a katholikus pap csak a katholikus egyház számára keresztelhet s igy a katholikus pap, ki e felfogásból kiindulva, református szülőnek a törvény szerint reformátussá leendő gyermekét katholikusnak kereszteli, tudva és szándékosan elköveti az elkeresztelés vétségét. Megczáfolhatatlan logicával mutatta ki Horváth Boldizsár, hogy Csákynak a február 26-diki rendelet kiadására nem csak joga volt, hanem kötelessége is volt az, s hogy egy hajszálnyival sem ment túl a törvény határain Ennélfogva a rendelet visszavonása a legnagyobb politikai hiba volna, mert nemcsak hogy a kormánynak és magának a törvénynek tekintélyét ásná alá, hanem a további bonyodalmaknak tág teret nyitna. Költői szavakkal vázolta az állam kötelességét, melylyel a családi szentély békéjét megóvni tartozik a vallási viszály ellenében s szépen fejtette ki, hogy épen ezért fenn kell tartani az 1868-ik évi 53-ik törvénycikknek azon rendelkezését, mely kimondja, hogy a vegyes házasságokban a fiu az apa, s a leány az anya vallását követi. A conflictus végleges megszüntetésére csak az vezethet, ha az anyakönyvek vezetése elvétetik az egyházaktól s az állam közegeire bizatik. Beszéde végső föllendülésében megifjult erővel és lelkesedéssel buzdított a liberális alkotások munkájára, melyre ma napság kedvező uj aera nyilt. A harmadik napi vitát Szivák Imre nyitotta meg, a ki közjogi alapon érdekesen és okosan bizonyítgatta a miniszteri rendelet legalitását, s az ahhoz való ragaszkodás szükségét, végül határozati javaslatot adott be ez álláspont fenntartása és esetleg a polgári anyakönyvvezetés behozatala tárgyában. Az élénk helyesléssel fogadott beszéd után a mérsékelt ellenzék padsoraiból Hock János szólalt fel. Mint pap és ellenzéki politikus beszélt a szőnyegen lévő kérdésről. És ez a fiatal ember, a kinek kiváló képességeit már eddigi felszólalásaiból és irodalmi működéséből is ismeri a közönség, mai beszédével egyszerre a ház elsőrendű szónokainak sorába avatta fel magát. Álláspontját nem helyeseljük ; de azt el kell ismernünk, hogy kényes helyzetének minden nehézségét le tudta győzni. Hock János a klerikális álláspontot próbálta összeegyeztetni a liberális felfogással, s bár érvelése általánosságban véve a dogmához ragaszkodó pap okoskodásának impreszióját teszi, mindazáltal beszédének szelleméből kiérzett a liberális eszméktől áthatott ember kedélyének világossága és melegsége. Hock elismeri a rendelet legalitását, de azt tapintatlannak, czélszerűtlennek, sőt veszedelmesnek tartja. Nem ellenzi sem a vallásszabadságot, sem a polgári házasságot, sem a polgári anyakönyvvezetést, mert mindezt össze tudja egyeztetni a maga klerikális felfogásával. Nagy zajt csinált beszédének az a része, mely a püspöki karra vonatkozik, meg az, a metyben a kor-I mánypárti pap-képviselők magatartását támadja meg. Előadásában erős szónoki lendület van s itt ott finom ; szellemesség csillan ki a komoly érvelésből. ; •'< Utána Roszival I. szólott személyes kérdésben, majd Benedek Elek beszélt lelkesen a közoktatási kérdésekben. Végül Helji Ignácz az általános vallásszabadság mellett tartott lendületes beszédet. A vita, ugylátszik, még napokig eltart. r. t. Az a kuriózus folyamodás. E becses lap mult számában vehementer megtámadtattam, egy — a személyt magát épen nem sértő — megjegyzésemért, s mint jegyző gyanúsítva vagyok, mintha nem lehető hűséggel adtam volna vissza Szászy lelkésztársam sajátkezüleg irt folyamodását. Beszéljen az ide irt folyamodván}'. Pócsmegyer 1890. szept. 17-én, az egyháztanács nevében, az elnöksége Szászy István lelkész, Pántzél József gondnok.