Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-11-02 / 44. szám

ban kétségen kívül csak addig tartott, míg a mondák által képviselt históriai személyek érdeke megkívánta, tehát hihetőleg csak a Jeroboám családjának uralkodása alatt. E család azonban tényleg csak egy negyed századig uralkodott Izrael felett. Ugyanis Jeroboámnak 22 évig tartó uralkodása után, fia Nádáb lépett a trónra, de csak 2 évig uralkodhatott, mert uralkodásának 2-ik évében a sereg fővezére Baása meggyilkolta és Jeroboámnak egész családját kiirtatta (r. Kir. 15, 27—34.). Baása a Királyok könyve szerint nem efraimita, hanem Izsakhár nemzetségéből való volt, ki a Jeroboám által inaugurált politikával szakított, s bár kezdetben Juda országa ellen ő is háborút folytatott, de később ezzel felhagyott, s az ellenségeskedést többé nem is ujitotta meg. Baásának 24 évig tartó uralkodása után, fia Ela lépett a trónra, de nem sokáig uralkodhatott, mert Zimri rievü lovas ezredes, midőn a király Thirsában egy Arsa nevű meghitt emberének házánál dorbézolt, meggyilkolta ót. A hatalmat azonban Zimri sem sokáig tarthatta kezében, mert midőn a filiszteusok ellen harczoló sereg meghallotta, hogy Zimri a királyt megölte, helyette a sereg fővezéret, Omrit kiáltotta ki királynak. Omrinak 12 éves uralkodása után fia Ahab következett, ki 22 évig uralkodott Izrael felett. Az ő uralkodása alatt lényeges változás történt a két ország egymáshoz való viszonyában. Aháb teljesen felhagyott a Dávid dynastiája elleni politikával, s Juda országával véd- és dacszövetséget kötött. Ha igaz tehát az, hogy a bétheli mondakör Izrael országának, illetőleg Efraimnak érdekeit szolgálja, úgy bátran állíthatjuk, hogy ezen mondakörnek harca a másik ellen csak az efraimita Jeroboám családjának uralkodása alatt történhetett, s azután nem, mert utódai csak egyszerű bitorlók voltak, kik többnyire a hadseregre támaszkodva szerezték meg magoknak a királyságot, de semmi nemzeti vagy vallásos eszmét és érdeket nem képviseltek. Ezen kívül figyelembe veendő az is, hogy Jeroboám utódai közül egyik sem volt efraimita, sőt a legtöbbnek származása egészen ismeretlen. Az igaz, hogy Aháb személyében ismét egy jelentékenyebb uralkodó lép fel Izrael országában, de ő sem politikai, sem kulturális téren nem haladt a Jeroboám nyomdokain. O, a mint említém, véd- és dacszövetséget kötött Juda országával, a vallás dolgában pedig szakított a Jeroboám által meghonosított betheli kultussal, s nejének, a phöniciai király leányának befolyása következtében a Baalkultust hozta be, az efraimita tradíciókkal tehát végképen felhagyott. Aháb halála után a palota forradalmak újra egymást érték, s nem volt többé Izrael országának oly kimagasló uralkodója, ki Juda országával szemben valamely magasabb politikai vagy vallásos érdeket szolgált volna. Mind ezen ismert tényeket annak igazolására soroltuk fel, hogy Izrael országának 250 éves fennállása alatt, a Jeroboám uralkodásán kívül nem találunk oly időpontot, melyben elképzelhető volna a betheli mondának irásba foglalása és abban Efraim törzsének oly tervszerű és meglepően ügyes dicsőítése. Ha igaz az, hogy a bétheli mondakör Efraim dicsőítését célozza, s ha a felsorolt adatok igazolják azt, hogy ez a mondakör éles harcok között képződött ki: akkor biztosan állíthatjuk, hogy a Jeroboám családjanak kiirtásával a mondák egymás elleni küzdelme is megszűnt. Nemsokára a feledés fátyola vonult ama harcokra, a kiképződött és hihetőleg irásbafoglalt mondák lassanként összevegyültek, hogy a nemzet herodikus őstörténeténekanyagául szolgáljanak. Hogy ezen mondák már a Jeroboám idejében irásba foglaltattak, azon egy percig sem csudálkozhatunk, ha Zsidóország különleges helyzetét figyelembe vesszük, s meggondoljuk, hogy Palesztina irodalmi tekintetben egészen más viszonyok közt volt, mint az akkori virágzó nagy világbirodalmak. A nagy monarchiákban ugyanis az uralkodó dynastiának sok olyan eszköz állott rendelkezésére, melyeket a maga dicsőítésére felhasználhatott, s emlékét az utókor számára megörökíthette. Ilyenek voltak különösen a negyszerű építkezések, templomok, emlékoszlopok stb., melyekben Egyiptom és Assyria csakugyan bővölködtek is. A kisebb republikánus népeknél azonban ilyenek nem jöhettek létre, mert ezeket időről-időre választott vezérek vagy bírák kormányozták, kik már állásuknak ideiglenességénél fogva sem gondolhattak arra, hogy emiéköket nagyobb szabású építmények által örökítsék meg. Ezek helyett azonban az ilyen kis népek körében — mint a zsidóknál is történt — rendesen egy szellemi aristokrácia képződik ki, mely a nemzet törekvéseit, vágyait, reményeit vagy a múltnak emlékeit inkább dalokban, elbeszélésekben örökítette meg. Példa erre a Bírák könyvében Debora éneke, melynek alapszövege kétség kívül még a bírák idejében irásba foglaltatott, s mely épen ennél fogva első rangú históriai okmánynak tekinthető. Ez az oka annak, hogy a legrégibb irott emlékek nem Egyiptomból vagy Assyriából, hanem a kis Palesztinából maradtak reánk. (Vége köv.) Petri Elek. KÖNYVISMERTETÉS. Bonifas Dogmák történelme. Ilistorie des dogmes de l'églíse chrétienne par Francois Bonifas, professeur á la fakulté de thélogie de Montauban.) (Folytatás és vége.) V. Habár Bonifas theologiája lényegesen és mindenek felett vallásos, mégis azt mondhatjuk, hogy mint a dogmák történelmének tanára lényegesen tudományos és technikai nézpontra helyezkedik. Főképen részrehajlatlan; igazságot szolgáltat, mikor helye van, az eretnekek által tett szolgálatoknak, melyeket ostromol; kijelöli a hivatalos dogmatica kihágásait, tévedéseit, az egyházi formulák tökéletlenségeit, benső ellenmondásaikat, az írással meg nem egyezésöket, a keresztyén rendszer egészéveli való összeférhetlenségöket. De végtére is míg az Egyháztörténete úgy tünt fel előtte, mint az evangeliomi kegyességnek folytonos hanyatlása, oly hanyatlás, amelynek első symptomái a középkor előtt már sokkal előbb felismerhetők voltak, a dogmák történelme az üdv elsajátítására vonatkozó tanok kivételével, előtte úgy tünt fel, mint haladás, mely az apostoli kor másnapján kezdődik és tetőponját a 16. század nagy vallásos forradalma után éri el a lutheri és reformált egyház symbolumában. A látható és tapasztalati egyház mellett megkülönböztetni látszik Bonifas az igazi egyházat, az igazi katholicitást, mely conciliumainak és tudósainak organuma által működik azon, hogy az igazságnak, melynek ő letéteményese, mind inkább hozzá illő és precízebb alakot adjon.