Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-10-26 / 43. szám

vált újításának hatása alatt. Egységes tantervet alkotott meg, egységes rendtartással és iskolaszervezettel. A tanárképzést rendezte. Az egyházaknak megadta a tanárrá képesítő jogot, bár a maga közegeinek képesítésével egyenrangúnak el nem ismerte. Jogára hivatkozva követelte a protestáns iskolák ujabb átalakítását. S ezek fényes tradícióikhoz híven minden jóban, üdvösben híven követték a hívó szózatot, hogy a nemzeti kultura fejlesztésében méltó munkatársai legyenek az állami iskoláknak. . . . A gyors átváltozásokhoz, újításokhoz szükséges anyagi erőnek fogyatékán lépést nem tarthatván ezek külső átalakulásával, s velük már csak a tanárok dotációjában sem versenyezhetvén: annyi áldozattal, hosszú szolgálattal szerzett tekintélyében rövidítették meg. Egyesek visszaéléseit, mikkel sovány javadalmukat öregbíték, nem a vétkeseknek, hanem az intézetnek, sőt a protestáns középiskolák egyetemének rótta fel az ellenfél. Más okai nem voltak a sokat megbeszélt, fájdalmasan érzett tekintély csorbításnak, mi a magyar kultura fejlődésében elévülhetetlen érdemű protestáns középiskolát sujtolá. Ismeretes az a küzdelem, az a fokozott áldozatkészség, mivel egyházunk s a közönség a visszaélések megszüntetésére törekedett. S a mikor kimerült az anyagi erő, a mikor folyton szaporodó, úgynevezett didaktikai követeléseknek eleget részben is csak alig-alig tehetett, akkor legszebb jogaiból adva cserébe, középiskoláink jó része az állam segélyét vette igénybe. S ezzel megszüntette az egyik külső okot. Azzal pedig, hogy szakított az egyházi tanárképzés, jobban mondva képesítés illúzióival, megszünteti a másikat is. Botorság volna azt állítani, hogy az állami képesítés már önmagában is garanciája a jó tanárnak ; hogy az állami diploma kész paedagogussá varázsolja birtokosát. Hosszú, fáradságot nem ismerő, lelkiismeretes munka, meg nem fogyatkozó türelem, hamisítatlan szeretet teszik a valódi paedagogust. De mindenesetre bizonyítéka a rendszeres készültségnek, mi az áldatlan experimentálásnak veszi elejét, a paedagogia titkai ismeretének, mi nevelővé teszi a tanítást; a nemes ambíciónak, mi e magasztos hivatás minden tekintetben lehetőleg teljes betöltésére képesít. Egyenlő megrovás alá esik tehát az állami oklevelesek fitymálása, a mivel az egyházi képesítéssel biró, s még inkább a ((közoktatási törvény 20-ik — úgynevezett kegyelmi szakaszának — alapján elismert)) idősb tanárokat illetik: a hosszú munkában már megedzett «öregek» fenhéjázásával, kik a maguk 35—40 tanításévük mértékével bírálják a diplomás homo novusokat. Helytelen tehát az az éles megkülönböztetés, mivel egyik-másik értesítőnk (pl. a kúnszentmiklósi) az intézet tanárainak képesítés fokozatát is közhírré teszi. A hol érzik, sőt éreztetik, is e különbséget, ott az okvetlen érzékenykedés könnyen akadálya lesz a kölcsönös szereteten, bizalmon alapuló egyöntetű működésnek. A rendszeres, állami tanárképzés elfogadása mindenesetre nagy emlője lett középiskoláink megcsorbított tekintélyének. Vegyüli, hasznát a statisztikának. E szerint az 53 protestáns iskolában tanító 438 rendes tanár közül 242 okleveles, 185 a középisk. törv. 29. §-a alapján van elismerve, csak 11 nem bír még képesítéssel. Ez általános adatokat részletezve megtudjuk, hogy : -az ev. ref. 27 középiskolában tanít 211 rendes tanár, még pedig: 83 állami okleveles 1 felekezeti okleveles (o-47%)— összesen 84 okleveles. 118 a törv. 29. §-a értelmében van elismerve (55'92

%) 5 — 9 ne

m

képesítéssel. ág. evang. 24 középiskolában tanít 215 rendes tanár, még pedig: 51 állami okleveles (2yj2Q

j0

); 104 felekezeti okleveles ^48-37%) — összesen 155 okleveles. 58 a törv. 29. §-a értelmében van elismerve (26'97°/o); 2 nem bír képesítéssel. Unitáriusok 2 középiskolájában tanító 12 rendes tanár közül 2 állami okleveles (i6'ó60

/0

); r felekezeti okleveles (8'33°/0

) — összesen 3 okleveles, 9-et pedig a törvény 29-ik §-a ismer el (75'0i%). A hét év alatti haladás eredménye elég alapos biztosítéka középiskoláink szellemi tőkéjének ; másrészt megnyugasztaló bizonyítéka a nemes versenynek, mit e tekintetben is kifejt, hogy életcélját mindenkép elérhesse. Lássuk a külső tekintély másik faktorát, a dotációt. Köztudomásu, hogy az állami tanár alapfizetése Budapesten : 1800 frt 100 frt ötödéves pótlékkal; vidéken 1400 frt ugyanolyan pótlékkal. Az ev. reform, középiskolák rendes tanárai közül a fizetés maximumát, 1800 frtot a budapestiek, (Debrecen : 1540 forint) minimumát a gyönkiek (690 frt) kapják. Az ág. evang. középisk. rendes tanárai közül a fizetés maximumát aránylag a nyíregyháziak (1300 irtot) (budapestiek csak 1450 frt) élvezik ; minimumával a segesváriaknak keli beérniük (500 — 800 frt). Unitáriusoknál ép ilyen a különbség. A kolozsváriak 1000 frtot, a székely-keresztúriak 690 irtot húznak alapfizetésként. Az ev. reform, középiskolák évi fenntartásának összege 642.400 frtot tesz ki, mely összeghez az állam 50.000 frttal járult. Az ág. evangélikusoké 468.100 frtot, az állam 33.300 frtnyi adományával. Az unitáriusoké 37.100 frtot, az állam 3800 frtnyi hozzájárulásával. Míg az állami középiskolák vagyona 6-5 millió frt, a vezetése alatt állóké 7'3 millió; azaz 126 középiskoláé összesen 13*8 millió forint: addig az: ev. reformátusok 27 középiskolájának alapja yj millió forint; az ág. evangélikusoké (24 középisk.) csak 27 millió, az unitáriusoké pedig o-2 millió forint E rideg számok minden ékesszólásnál jobban hirdetik, hogy különösen az ev. reform, középiskolák tanárai legalább aránylagosan egyenletes, s a középisk. állami tanárokéval egyenlő dotációban részesülhetnének ... ha az iskolai alapok természete megengedné. Alomnak is merész az unió ideálja ; pedig az iskolák egységesítése mi nagy lendületet adna intensiv fejlődésüknek ! Egyetemes gyűlése, egyetemes tanügyi bizottsága van felekezeteinknek. Ez minden. Az áldatlan szeparatizmuson azonban nem tudunk, mert nem akarunk felülemelkedni. Ahhoz pedig, hogy a tanári állásnak, s a vele összekötött munkának megfelelő dotáció lényeges feltétele a középiskola belső fejlődésének s ezzel külső tekintélye fokozatos emelkedésének, a mennyiben, a-tanárt elvonva a tisztes megélhetésre szükséges másnemű foglalkozástól teljes energiájának kifejtésére képesíti és ösztönzi: ép úgy nem kell kommentár, mint annak bizonyítgatásához, hogy a felekezeti középiskolák tanárai az állami középiskolák tanáraival egyenlő munkát végeznek, ugyanazon nemes célokra törekesznek. Idealizmus az élet fűszere; de egymaga nem adja meg az imádva kért «míndennapit.» Addig tehát, míg a dotáció kérdése a való élet kívánalmai szerint végleg rendezve nincs, szemrehányást, hogy a legjobb erők elfeledve a becéző «alma matert» állami intézetekbe sietnek: csak önnönmagunknak tehetünk. A nyugdíj ügyében is — kivéve egy-két ősi, nagy intézetet — nagyon mostohán van gondoskodva taná-