Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-10-12 / 41. szám

talajból eszközölte volna, egyoldalulag és a maga egészében átültette a német tanterveket s a német tan- és nevelési módszert, pedig valószínűleg maguk a németek is tiltakoznának az ellen, hogy az ő nevelési és tanítási rendszerük spanyol csizma, melyet minden lábra rá lehel, vagy kell húzni. És miután nem a múlttal szerves összefüggésben fejlesztettek az ujabb alkotások, azért látjuk azt az örökös kísérletezést, a mely szerint meg sem várják egy-egy tantervnek eredményeit, már is újat'készíttetnek és az újat is untalan utasításokkal, meg rendeletekkel toldozzák-foldozzák. Természetes következménye ez annak, hogy a fejlődésben megszakították a folytonosságot. És ha valamely intézmény nem a nemzet tudatából, hagyományaiból, szelleméből és jelleméből fejlődött ki, az nem bír soha úgy consolidálódni, hogy ne kellene vele szakadatlanul kísérletezni. Hz utóbbi állításunk mellett bizonyítékul nemcsak hazai közoktatásunk mai ingadozásaira, hanem a külföld egy különben első rangú, nagy és művelt nemzetének közoktatási viszonyaira is hivatkozhatunk. Francziaország közoktatása ez, mely még ma is örökös experimentálás tárgya ; mert nem nemzeti talajból fejlődött s a nemzeti szellemtől távol maradt és nemcsak megújító, de meg is szilárdító befolyása alig tud benne érvényesülni. És úgy tetszik mintha dr. Fináczy Ernó munkáját*) is épen erre tekintettel egy nagy «memento»nak irta volna, figyelmeztetendő közoktatásunk vezetőit, hogy a vett irány nem fog egészen célra vezetni. De ne tulajdonítsunk művének tendentiát! O objectiv maradt egészen; csak mi vontuk le munkájából az elmondott tanulságot. Alkalmat erre azonban ő maga adott. Ramus Péternek a XVI. század egyik legnagyobb paedagogusának, ki reformátori ihlettségét és erős meggyőződését vérével pecsételte meg a Bertalan éjszakáján, neveléstani reform elveit ismertetve azt mondja szerző : «ha az általa röpiratokban, beszédekben és kézi könyvekben hirdetett eszméket magáévá tette volna az Universitas, a franczia középiskolák ügye a legnagyobb valószínűség szerint ép oly határozott nemzeti irányban fejlett volna tovább, mint más nagy államokban, hol a reformatio mélyebben áthatotta a köztudalom összeségét » (25. 1.). E megjegyzésével egyszersmind mindjárt a munka legelején élénk bizonyságát adja szerző annak, hogy nemcsak épen a középiskolák viszonyairól igyekezett magának hű képet szerezni, hanem mélyebben bele tudott tekinteni egész Francziaország szellemi életébe és fejlődésébe és emelkedett, történet-bölcsészeti szempontból tudja mérlegelni ez életnek és fejlődésnek tényezőit. S miután Francziaország közoktatása egy a népnek szellemétől és jellemétől merőben távol álló, idegen szellemnek, a jezsuiták tanítási rendszerének medrébe sodortatott bele : az oktatás terén még máig sem tudott oly jellegzetes intézményeket alkotni, melyek kitejezői volnának a franczia nemzeti geniusnak. Egy örökös hányodás-vetődés a fanczia középoktatás története. Mint szerző mondja az előszóban : «Francziaországban volt már merev tanügyi absolutismus és teljes tanszabadság, klastromi és katonai szervezetű tanrendszer, teljes centralisatio és korlátlan autonomia, szigorúan vallásos szellemű és felekezetnélküli iskoláztatás, egységes gymasium, bifurkált gymnasium és dualistikus középiskola, externatus és internátus, szakrendszer, osztályrendszer és tanfolyamok rendszere. *) A franczia középiskolák múltja és jelene. Irta dr. Fináczy Ernő magyar kir. gitnn. igazgató. Budapest, 1890. Lampel R. (Wodiauer F. és fiai) kiadása. IV-j-275 1, Ára x frt 80 kr. Volt idő, mikor a középiskolát párteszköznek tekintették, melylyel legitimistákat, vagy bcnapartistákat véltek nevelhetni. Volt úgy is, hogy az iskolát a polgári szabadság és emberi jogok templomává avatták. Volt idő, hogy lenézték és kiátkozták, mint minden hiba és hanyatlás egyedüli okozóját és ismét más idő, mikor hozzá fordultak, mint oly intézményhez, mely egyik főforrása a jobb jövőbe vetett reménynek a nemzeti gyász percei után.» íme mennyi ellentétet mutat fel e rövid vázlat! Mily óriásit produkálhatott volna, hisz így is produkált rendkívüli dolgokat, de még többet tehetett volna, az a franczia szellem, ha folytonosságban fejlődve a kálvinismus, mely az ő véréből való vér volt, adta volna meg neki az erkölcs-vallási tartalmat és komolyságot! Az előttünk levő munka két részre oszlik. Az első rész a franczia középiskolák múltjával, a második pedig azoknak jelenével foglalkozik. Az első részben I—IX. fejezetben tárgyalja a középiskolák ügyét Nagy Károlytól egészen az 1885-ben kiadott tantervig és pedig közelebbről szól a középoktatásról Nagy Károlytól IV. Henrikig, a jezsuitákról, az Oratóriumról és a Port-lloyalról, a párisi Universitasról a XVII. és XVIII. században, a nagy elméletekről és a tanügyi forradalomról, a franczia forradalomnak a közoktatásra való hatásáról, a forradalom utáni Universitéről, az intézményekről 1815-től és végül a tanulmányok történetét adja 1815-től napjainkig. E keretben mutatja fel a franczia középoktatás múltját. Alig fejlődnek ki a collégek, már halljuk az örökös panaszt, hogy azokban a gyermekeknek el kell butulniok; lelkük csak fel van fújva, fejük tele szabályokkal és theoriákkal, de semmit sem értenek a dolog lényegéből (19. L). Ezen akar segíteni Ramus Péter, mert a dialektikai vitákkal űzött túlzások meddősége undort kelt benne. A tudomány életéhez kíván hatolni és a tanulmányokat az erkölcsi élet fejlesztőivé óhajtja tenni, hogy megdöntse a tekintélyek egyedüli uralmát, hogy az elméletet a gyakorlás útján tudatossá tegye és a helyes deductióra vezessen (21. és 25. 1.). Igen érdekesen ismerteti szerző a jezsuiták tanrendszerét s közbe-közbe tett biráló megjegyzéseiből élénken kitűnik a maga emelkedett felfogása. így igen szépen és helyesen mondja a jezsuiták latin tanítását jellemezve : «A nagy Írókban felkeresni az örök emberit, alakításaikban erkölcsi igazságok megtestesüléseit látni, belehatolni az írók gondolatvilágába és lelkök műhelyébe, gyökeréig kisérni az irói egyéniség szövevényes nyilatkozásainak minden szálát s az emberi szív ideáljait feltárni az ifjú léleknek, elemezni a cselekvényeket és jellemeket, szóval: felkutatni a tárgyi igazságokat, mindez távol állott tőlük és rendszerüktől)) A III. fejezetben vázolja Descartes hatását az iskolai methodikára. A rendszer elveit világosan, tömören csoportosítja s miután ennek hatása a legközvetlenebb és legszembetűnőbb az Oratoriumon és a Port-Royal iskoláiban, részletesebben ismerteti ezeket és egész tantervüket. Felsorolja azokat a lényeges mozzanatokat, melyekben az oratorianusok eltértek a jezsuitáktól s a tanítást előbbre vitték, ök az elsők, kik a latin nyelvet a hazai nyelv alapján kezdik tanítani. «A nyelvek tanításának nem lehet célja, hogy szavakat tanuljunk, hanem hogy általuk megismerjük az igazságot)) — mondá már akkor az oratorianusok egyik legkitűnőbb tanára Latny. A port-royaliakat is igen híven jellemzi és érdekes az a párhuzam a port-royaliak és az oratoristák