Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1890-10-05 / 40. szám
nemes mozgalmat, melynek vezetését és tovább fejlesztését most az országos értekezlet kezébe teszszük le.» Beszédje után javaslatba hozza, hogy az értekezlet forma szerint megalakuljon, korelnököt válaszszon, mire a gyűlés az ősz Ozsváth Imre sarkadi lelkészt, nagyszalontai kiérdemült esperest kiáltotta ki korelnöknek. E 83 éves aggastyán friss szellemi erőben, elegáns és rokonszenves előadással következő beszédet tartott: Szeretve tisztelt pályatársaim és testvéreim ! Istennek érette a dicsőség, azúrnak nagy kegyelméből magas életkort értem el s elértem ezzel együtt azt a ritka szerencsét is, miszerint ezen országos lelkészértekezletnek kor-elnökéül jelöltettem ki ez alkalommal. E kijelölésben épen nem az én paranyiságom és igénytelenségem, hanem az idő van megtisztelve és az idő Urának nagy neve megszentelve és dicsőítve. Szívem teljességéből üdvözlöm a nagyérdemű lelkészértekezletet, üdvözölvén annak minden tagját, mert nagybecsű megjelenésűkkel fényesen bebizonyították azt, miszerint egyházunk és szomorú anyagi körülmények közt élő pályatársaink ügye iránt különösen érdeklődnek. Az idők igen szomorúak, az elégedetlenség nagy a hazában bent, nagy kívül és világszerte, de a melyről különösen nem akarok szólni. Ennek következménye az, hogy mozgalmak indultak meg minden irányban, mozgalom a szerény közpapok körében is, mert érezték azt a súlyt, mely nyomja vállukat a sok nélkülzések és nyomor alakjában. Ezek a szegény, csekélyebb jövedelmű egyházakban élő pályatársaink nagyon megérdemlik azt, hogy sorsukon javítva legyen ; megérdemlik, hogy tisztességes megélhetés biztosíttassék számukra és családjuk számára, mert igen régen lépdelnek a nyomorúság egyik zsombék.járói a másikra, énekelve a babiloni siralmas éneket: «A nagy búnak és bánatnak miatta, hegedűnket függesztettük fűzfákra». Hogy a baj igen nagy és komoly, mutatja az, hogy társadalmi uton is kényszerülve vagyunk megtenni minden lehetőt, hogy megvigasztalódjanak sok aggodalmak közt élő pályatársaink és pedig elodázhatlanul, egyenesen, mert : periculum in mora, baj van a késedelemben. Az a kérdés tehát, hogy honnan teremtsük elő a szükségeseket, hol keressük fel a kútforrást, mely annyi sok szomjat eloltson, annyi sok éhező és szomjúhozó lelket kielégítsen. Én felmutatom az eszközt, melyet ki is mondtak az 1848. évi XX. t. c. 3. §-ban. Arra kell törekednünk, hogy ez a törvénycikk életbe léptettessék és pedig az egyházi fokozatos felsőbb hatóság közreműködését, támogatását is igénybe véve, sőt tisztelettel kérve. Igenis, ennek a törvénycikknek életbeléptetéseért fogunk mi kérvényezni, zörgetni egyházi főhatóságunk utján az országgyűlés előtt, a honatyáknak lelkes és díszes körében, sőt kérelmezünk és zörgetünk a haza színe előtt, mert mi a hazának gyermekei vagyunk, és a közanya rólunk is tartozik gondoskodni, ügyünket felkarolni és pártolni. Mert mi mind alkalmas, mind alkalmatlan időben a mi missziónkat teljesítjük, kötelességünket végezzük és mindenkor híven szolgáljuk Istenünket, hazánkat és királyunkat. Tehát igen jogos a mi kívánságunk, hogy a közanya terjeszsze ki karjait, pártoljon bennünket és fogja fel ügyünket, mert már nagyon eljött az ideje annak, hogy valahára a papságra is fordítsa szemét az ország, fordítsák szemöket az ország nagyjai. Mélyen tisztelt országos értekezlet, jogos a remény, hiszem és látom, hogy ezen mi mostani értekezletünk letörölhetetlen határvonalat fo.g vonni a mult és jövő között. Novus ab integro seculorum nascitur ordo, egy uj világ jön, ború után derű jő, éljen a haza ! A tetszéssel fogadott beszéd után az értekezlet felkiáltás után elnökökké megválasztotta Asztalos Györgyöt és Kovács Albertet, jegyzőkké Biky Károlyt és Miklóssy Mártont, háznagygyá Szini Pált. Kovács Albert elnök a választást röviden megköszönve, tanácskozási tárgyul a n.-károlyi memorandumot tűzte ki, melyet annak idéjében Lapunk is közölt. Az általános vitában szót emelt először Pcterdy Károly beregi esperes. Meleg rokonszenvét fejezi ki a mozgalom iránt, azért jött el a Kárpátok aljáról, hogy bizonyságot tegyen a felvidéki lelkészek iszonyú nyomoráról, az ottani gyülekezetek tűrhetlen szegénységéről. Helyesli a n.-károlyi memorandum intentióját, de petitumában és indoklásában nem egészen osztozik. Indítványozza, hogy a memorandum alapján készíttessék egy új petitio az országgyűléshez, mely a konvent, eshetőleg a zsinat utján terjesztessék a nemzet törvényhozásához. Gergely Károly n.-bányai lelkész rokonszenves rövid felszólalásban megindítólag ecseteli az ország keleti részében élő lelkészek megdöbbentő szegénységét, melyen az eddigiekknél nagyobb és hathatósabb eszközökkel kell sürgősen segíteni. Pártolja a n.-károlyi memorandumot. Vasadi Balogh Lajos (Gyuró-Kuldó) őszinte barátja azon törekvésnek, hogy sínylődő lelkészeinken az államtól nyerendő anyagi támogatással is minél előbb segítsünk. De azt tartja, hogy nemcsak lelkészeink koldusok, hanem jó formán az egész református egyház., Nem elég a sínylődő lelkészeket kiemelni a nyomorból, hanem meg kell erősíteni a sínylődő egyházakat is. A n.-károlyi memorandum csak a lelkészek nyomorán kivan segíteni. Általánosságban sem fogadja el a memorandumot, hanem indítványozza, hogy bizottságot küldjön ki az értekezlet uj memorandum készítésére. Péntek Ferencz érszentkirályi lelkész és szerkesztő előre bocsátva, hogy bár sajtó útján és az előértekezleten az 1848. XX. t. c. teljes végrehajtását sürgette, de most a kérdés minden oldalát átgondolva és a fővárosi s más vidéki elvbarátokkal érintkezve azon jobb meggyőződésre tért, hogy az államtól az 1848. évi XX. t. c. alapján oly mérvű anyagi támogatást kell kérnünk, mely Ínséges gyülekezeteink és szűkölködő lelkészeink existentiáját egyházi autonomiánk sérelme nélkül biztosítsa. Mely kijelentést az értekezlet többsége helyesléssel, a kisebbség némi elégedetlenséggel fogadott. Nagy Lajos mikepércsi lelkész az egyház állami javadalmazásának sürgetését különösen kulturális indokokkal támogatja ; felsorolja és részletes statisztikai adatokkal illusztrálja, hogy ref. egyházunk milliókra menő áldozatot hoz évenként közoktatási célokra, melyeknek előmozdítása nem csupán egyházi, hanem egyszersmind első rendű állami érdek és feladat. Erre való tekintetből is kérnünk kell egyházunk állami javadalmazását, mert híveink nem birják a terheket s nem képesek lelkészeik fizetését megjavítani. Elfogadja a memorandumot. Ezek után felszólalt Kovács Albert, következő beszédet tartva : Tisztelt értekezlet! Amikor ez a mozgalom megindult, azok között, akik a saját egyéni sorsuk miatt talán nem kénytelenek panaszkodni, bizonyosan én voltam a legelső, aki a mozgalomhoz pártolólag csatlakoztam. Meg is követelhette tőlem a ref. papság, hogy e