Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-10-05 / 40. szám

kevésbé dolgoztuk fel. Az még mindig írójára vár, pedig ebben is érvényesült a mi nemzeti szellemünk és fényesen bizonyít multunk amellett, hogy a magyar protestantismus vallási, egyházi és theol. fejlődése folytonos kölcsönhatásban együtt haladott a külföldi, különösen a német és holland protestantismussal. Dogmatörténeti monographiánk e magyar része Coccejus követőjének említi Diószegi Kalmár Pált, Szilágyi Tarpai Andrást, Szentgyörgyi Dávidot, Csengeri Istvánt, mint Coccejus közvetlen tanítványait, elleneseinek pedig említi Eszéki Istvánt, Mártonfalvi Györgyöt, főleg pedig Pósaházit, s általában igen élénk egyházi irodalom fűződött a magyar coccejánusi mozgalomhoz. Mily érdekesek p. o. a radnóthi zsinat (1673) kevésbé keresztyén és prot. szellemű orthodox határozatai, vagy, a Dézsi és Pósaházi között folyt irodalmi vita, a melyet szerző igen érdekesen világit meg P. «Syllabus»-ából és D. ((Replikájából)) szószerint közölt tételekkel. A dogmatikai gondolkozás kimerült, eklektikus jellegeit öltött, az egyházpolitikai viszonyok sem kedveztek e vitáknak, úgy hogy e sajátosan református egyházi jellegű rendszer hova-tovább letűnt a magyar ref. egyházi tan történetének színpadáról. A «Befezés»-ben (175—176. 1.) helyesen emeli ki a szerző, hogy a coccejanismus a prot. theologia történeti fejlődésében, jogosult és szükséges volt, mivel a ref. egyházban a biblia tanulmány iránti érzéket felköltötte, amaz észvesztő scholasticismus élettelen merev inspirátójával szemben, mely betűbiróságot, isteni kódexet csinált az Írásból. Hibája csak az, a mit szerző eléggé nem hangsúlyozott, hogy allegoriai, önkényes irásmagyarázaton alapuló bibliai theologiának vetette meg az alapját. Az magyar prot. egyház irodalomtörténeti ((tanulmányok)) s a «coccejanismus» után várva várjuk Zoványi kutatásainak 3—ik önálló termékét «Apácáit» ! Baloghtól pedig a hazai katholicismus és protestantismus legújabb történetét! Melegen ajánljuk e két művet, mint egyháztörténeti irodalmunk becses adalékát lelkész-és tanártársaink szíves figyelmébe; mindkettőről a Schürer-Harnack-féle «Theol. Literaturzeitung»-nak is fogunk referálni. Érdemes a munkás az ő jutalmára ! Dr. Szlávik Mátyás. BELFÖLD. A református lelkészek országos értekezlete. Szép rendben, lelkes hangulatban, dicséretes egyetértéssel folyt le Budapesten szept. 30-án és október i-én református lelkészeink országos értekezlete, melynek főtárgyául az ínséges gyülekezetek és nyomorban sinylő lelkészek anyagi helyzetének javítása volt kitűzve. Egyházunk lelkészi karából közel kétszázan, világi tagjai is szép számban vettek részt a nagy fontosságú értekezleten, melynek valóban országos jelleget adott a haza minden részéből összesereglett érdeklődők tekintélyes száma. Bihar, Szabolcs, Bereg, Somogy, Fehér, Pest, Tolna stb. vármegyékből legtöbben voltak jelen, de Erdélyből, Aradvármegyéből, Baranyából, Nyitrából is láttunk számos lelkészt. Érdekesen jellemző, de egészen természetes, hogy a csekély díjazású lelkészek közül, kiket egy szerencsétlen terminológia «közpapok»-nak nevezett el, nagyon keveset láttunk. Nem tudtak eljőni, még a zónára sem futja nyomorúságos fizetésük, de leveleikkel, üdvözleteikkel, lelkeikkel ezek is itt voltak. A sok esperes, tanácsbiró, egyházi dignitarius megjelenése nem közpaposan szegényes, hanem valóságos diszes kinézést adott az értekezletnek. A kik látták, méltán mondták, ez nem «inséges» papok gyűlése. Bizony nem, hanem a kálvinista papság színéből javából való értekezlet, kiket szegény kartársaik iránti élénk érdeklődés gyűjtött össze. Asztalos György, Baksay Sándor, Begedi István, Peterdi Károly, Ozsváth Imre, Segesvári József, Szabó Károly stb. esperesek, a budapesti theol. akadémia tanárai, továbbá oly lelkészek, mint Papp Károly, Kiss Albert, Heiszler József, Nagy Lajos, Gergely Károly, Vári Szabó S., Sütő Kálmán, Miskolczi Dénes, Balogh Gy., V. Balogh Lajos, Lévay Lajos, Szemes László, Horváth Sándor, Baksay László, Vörös K., Borzsák Endre, Csillag Lajos, Váry Sándor, Székely József, Mészáros Samu, Klimó Pál, F. Varga Lajos, Biki Károly, Péntek Ferencz, Kósa Ede, Kontra Imre, Kiss Benő, Színi Pál, KallósTivadar, Szabó Géza, Kájel József, Szabó Zsigmond, Szánthó Gábor, Széky Géza, Tatay Lajos, Vásárhelyi Zsigmond s több mások; a világiak közül Izsák Dezső, Fráter Sándor, Miklóssy Márton, Dienes Ferencz, Katona Péter, Magyary István, Madarász józsef, Csiky Kálmán, Hamary Dániel stb. Az értekezletet megelőző este kedélyes ismerkedési estély tartatott, a melyen különösen a távolabb vidékiek vettek részt. Október 30-án tiz órakor istenitisztelet tartatott a kálvintéri templomban. A gyülekezet előtt, mely csaknem kizárólag értekezleti tagokból állott, a «Jővel szent lélek)) eléneklése és a budapesti theologiai cantus szép éneke után Vásárhelyi Zsigmond tartott alkalmi imát és beszédet. Prédikációjában sok szép gondolat, hatásos részlet, erős deklamatorius elem volt, de mozaikszerű összerakásban ; egy szép készültségű, magasra törő, lelkes, de még kiforratlan fiatal ember nem közönséges conceptiója. Némelyeket elragadott, többeket ki sem elégített. A theologusok megható szép éneke után a templomi közönség testületileg vonult fel az evangélikusok Deák-téri dísztermébe az első napi ülésre. Az értekezletet Asztalos György nagy-károlyi lelkész, kiérdemült esperes nyitotta meg egy jól átgondolt, tetszéssel fogadott, lelkesen előadott beszéddel, melyben az értekezletet előkészítő bizottság működéséről adott számot s az országos értekezlet jogosultságát és teendőit fejtegette. «Rég óta hangzik a panasz, — úgymond — a nyomorban sínylődő lelkészek ajkai s a pusztulásnak indult egyházak segítségért kiáltanak. A kiáltást nem hallotta meg sem a kormány, sem a nemzet. Ridegen nézte a hazafias és érdemes lelkészi testület nyomorát, pedig e testület terjesztője a nemzetiségnek, a valláserkölcsi életnek, hű őre a társadalom jólétének, védője az imádott hazának, erős támasza a trónnak és a koronás királynak.)) Majd azt vázolva, hogy a segítségért való kiáltás miként keltett viszhangot az érdekelt lelkészek között, miként szervezkedett a nagy-károly értekezlet, beszédét ekként fejezte be : «Mondja ki az értekezlet az egész nemzet színe előtt, hogy a prot. egyház dicső múltjához híven önkormányzati jogaiból egy hajszálnyit sem engedve s tiszteletben tartva a testvéregyházak jogait, egyedül ama törvényt kívánja életbe léptetni, melyet az 1848. törvényhozás megalkotott s Magyarország koronás királya szentesített. Nem akartuk összedugott kézzel várni, mint omlik a protestáns egyházra a pusztító fergeteg s ezért indítottuk meg a