Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-10-05 / 40. szám

ség vetette a konkolyt az ő földjébe éjjel, míg az emberek aludtak. De az éjjeli órát nem mondja meg határozottan, amikor az ellenség elhintette a konkolyt a tisztabúza közé. És ha valaki szeretné tudni, hogy miiyen sötét volt az az éj, mely borította az «Országot» és hogy mily kegyetlen, engesztelhetetlen és vad volt az ellenség, ki a konkolyt vetette, olvassa el Baroniusnak, Róma leghivatottabb és legtudósabb bibornokai egyikének bizonyságtételét, melyet évkönyveiben a 900 százról tesz. «Világos, amit alig hisz az ember, sőt szeretne is el nem hinni, ha szemeivel nem látná, kezeivel nem tapintaná, hogy mily méltatlan, mily gyalázatos, mily aljas, azonfelül átkozott és utálatos dolgokat volt kénytelen tűrni az apostoli szent szék, mely sarkon az egyetemes katholikus egyház fordul, midőn ezen század fejedelmei — bár keresztyének, de a kiket e tekintetben a legkegyetlenebb zsarnokoknak kell mondani — zsarnokilag maguknak követelték a római pápák választásának jogát. Mit szóljak ezekről? szégyen! gyalázat! abba a székbe, mely tiszteletre méltó tartozik lenni még az angyalok előtt is, borzalommal kell látnunk, hogy szörnyeteget nyomnak bele. Mennyi bevégzett tragoedia lett ebből ! Maga a szennyfolt nélküli szent szék mily piszokkal mocskoltatott be, mily romlottsággal métely eztetett meg, mily ocsmánysággal lett megfertőztetve és ezek által örök gyalázattal befeketítve !» Révész Mihály. TÁRCA. Egyházi beszéd a Károli Gáspár emlékünnepélyén. — Gönczön, 1890, szeptember 14. — Róm. 15. 4. Mert a melyek régen megírattak, a mi tanúságunkra Írattak meg, hogy a békességes tűrés által és az Írásoknak vigasztalások által reménységünk legyen. Hol jártok itt? Honnan, kinek hivására sereglétek ide? Mit kereslek ennyien e kicsiny városban? De kik is vagytok s mi célból töltétek be e szerény templomot, sőt még udvarát is ? Valóban k. h. e kérdések tolulhatnak most fel Gönczváros jámbor lakói eszébe, szívébe, mely falai között 324 év óta aligha látott ennyi embert. Ide siettünk mi, kedves hitrokonink, egy szívvel lélekkel, ide e ti nagy kincset őrizett kis városotokba. Ide jöttünk, a 300 évet átvirasztott hű emlékezet édesen hívogató szavára. Jöttünk, keletről, nyugatról, délről, és északról — az egységes Magyarország szép földéről, kik lakozunk a keleti Kárpátok lejtőin, a Királyhágó bérezés ormátúl a vaskapuig, Lajta vizéig és a Tártra szikla-csúcsáig. Jöttünk hozzád Göncz háromszázados nagy papjának üdvözült szelleme !... Nézz alá dicső mennyedből; itt vagyunk ismét, hova 324 évvel ezelőtt, reformált egyház-alakító zsinatodat hívtad *) hol épen 300 évvel ezelőtt a teljes szentirás magyar nyelvre fordításának gigászi munkáját boldogúl elvégezted. Itt vagyunk, óh ismerj reánk ! Itt vannak jó bajtár.-ad, Méliusz Péter püspök megszaporodott hivatali utódai, itt vagyunk a veled uniált három szénior barátod megsokasodott esperes társai a felvigyázásunk alatt élő atyákkal; itt vannak a lelkes ágost. evangyéliomi pásztorok, tanítók, kiknek őseivel, itt és Kassán is együtt harcoltál a szentháromság tana védelmében.1

) Itt vannak egykori nagy pártfogóid, egyházvédő buzgó utódai! Itt, ez általad e helyből 324 évvel ezelőtt megalapított felföldi magyar egyház száz meg száz értelmes tagjai, a távolból nagy számmal idevándorlotí hitfelekkel. Jöttünk — nem mind egykor, lélekbe ható zsinati meghívódra jöttek, vagyonuk s életök kockáztatásával a nemes lelkű ősök, a török, német s nemzeti fejedelem közt szomorúan szétdarabolt ország külön részeiből, az egymás ellen fegyverben állott török, német s magyar bősz csapatok közt, török-, német-, s magyar menlevelekkel, jöttünk a keresztyéni szabadságnak homlokunkra írott s a szeretetnek szemeinkből sugárzó pecsétével erősített védleveleivel, békében,lelkünk nyugalmával aHalIelujah»-t zengve a világ s keresztyénség atyjának, a magyarok szabadító Istenének. Oh jer közénk te is! jer és azzal az általad honi édes nyelvünkön már háromszázad óta hangoztatott könyvek könyvével lelkesíts bennünket!... Oh látnak már lelki szemeink, sőt a művész testi szemeink elé is oda varázsolta már ihlett arcodat. Ott ülsz bibliáddal Mondd, óh mondd: mint ünnepelhessük legméltóban emlékedet? mert mind azért jöttünk. Te bibliádba nézesz, Írásodra mutatsz. Ls mi értjük, tudjuk, mit jelent az — most itt ünneplőknek — nekünk : hogy olvassuk, vizsgáljuk, magyarázzuk, hogy tartsuk eképen jövendőre is tiszteletben azt a teljes szentírást, melyet magyar nyelven te adtál kezünkbe : Mert a melyek régen megírattak, a mi tanúságunkra írattak meg, hogy a békességes tűrés által és az írások vigasztalásai által reménységünk legyen. A szentírásnak, mint Isten beszédének ím e tiszteletben tartása lesz az a csalhatatlan bizonyság, hogy Károli Gáspár emlékét ma is méltóképen ünnepeljük, s hogy azt jövőre is áldásban tartani fogjuk. így adhatsz te is, üdvözült szellem, hálákat, mint a nagy apostol is irta volt a Thessalónikaiaknak, hogy hálákat adok Istennek szüntelen, hogy az Istenről való beszédet, melyet hallottatok mi tőlünk, bevévén, fogadtátok azt nem mint embereknek beszédeket, hanem mint Istennek beszédét, miképen hogy bizony az is, ki cselekszik ti bennetek, kik hisztek.2

) S hogy ily értelemben vett emlékünnepélyünk méltó a mi, szentirás alapján álló evangyéliomi egyházunkhoz, s üdvös lesz lelkünknek: azt akarom vezér igénk nyomán most itt feltüntetni, keresztyén hallgatók, s türelmes figyelmeteket még egy kissé bizalommal kérem ! Még csak az ó-szövetségi iratok voltak a kijelentést, az isteni nyilatkozatot nyert hívők birtokában, s már is úgy utal az apostol, mint a melyekből ők tanúságot meríthetnek a béketűrésre, a vigusztaldsra és reménységre. És ma már Istennek hála, azok mellett bírjuk az új-szövetségi összes iratoknak is minden kincsét, olvashatjuk Isten teljes kijelentését: minél fogva mindazokból még sokkal biztosabban elvonhatjuk a már megnevezett három boldogító tanúságot. Az apostol e tanúságok közt első helyen nevezi meg a békességes tűrést. És ama küzdelmes korszakán ') Az 15ÓÓ. évi Gönczi zsinatot, hol a Genevai hitvallást és Kálvin, kátéját elfogadták. Kassai zsinaton, 1568. január 27. 2) I. Thess. 2. 13.