Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-10-05 / 40. szám

az egyházalapitónak, melyet az apostolok a Krisztus első híveivel által éltek, nem is lehetett ennél elsőbb sem szükségesebb tanúság azokra, kik az Ur utaiban tántorodás nélkül járni, ottan élni halni akartak. Ok nemcsak a természet viszontagságait, nemcsak az elemi csapásokat szenvedték ugyan oly mérvben, mint hónuknak hittelen lakói ; őket nem csak az elnyomott hazának közös nyomora, nem csak a római zsarnokság átalános sorsa sújtotta, kínozta. Az az egynehány maroknyi csoportja a hívőknek, csak úgy tünedezett fel a milliókra menő hitetlen zsidó és pogány nép között, mint néhány, gyönge fénnyel pislogó mécs a nagy sivatagon, minden felől felzuduló viharában egy szélvészes éjnek, itt-ott lobbot vetve, majd kialudva az ellentétes zivatar bősz ostromai közt. Itt-ott, nehánv árva lélek, megvettetve, elhagyatva rokonaitól, addig pártoló hitetlen urától, pogány gyámjaitól. Itt-ott, néhány védtelen rejtezkedő menekült, a nyomozó hatalom vérszolgái előtt. És most itt, majd amott a bosszúálló hitetleneknek halálra üldözött, kereszten vonagló, s később máglyákon is hamvadó martaléki, a fülökbe ordítozó gyilkosok «Hol Istened, kit vártál» «hol van szabadítod)) és más gúny szitkai között. Az irások súgták a nyomorultaknak, a védtelen szenvedőknek, az üldözetteknek, a méltatlan halállal vívódóknak, hogv ha «az igazak kiáltanak az Ur meghallgatja és minden nyomorúságból megszabadítja őket.1

) kicsoda vagy te, hogy félsz a halandó embertől és az embernek fiától? ki olyan mint a fű és elfelejtkezel a teremtő Istenről, ki az egeket teremtette és a földre fundálta. En, én vagyok a ti vigasztalótok.2

) A hegyek megindulnak és a halmok megrendülnek, az én irgalmasságom pedig tőled el nem távozik.3

) Ime kétség nélkül gyülekezik te ellened nép, de én hirem nélkül s valaki te ellened gyülekezik te közötted elesik az4

). Az Ur az ő hozzá kiáltókat kihozza a sötétségből, a halál árnyékából és az ő köteléküket szétszaggatja 5

). S az irások mutatták fel előttök Jóbot s más nag)' szenvedőket, a megtartott Lóthot, a Nilusból megmentett Mózest, a tengeren is at menekült Izraelt, Dánielt, Dávidot s több csudásan megszabadultakat. Es te áldott béketűrés, hit szelid leánya, az irás bátorító lelkesítő szavaira, az Úr csuda dolgainak hallására, olvasására, az Úr szentelnek biztosító példájára, oda simultál, elválhatatlanul a hivő keblekhez, együtt utaztál át velők az élet viszontagságos utain, nem hagyád el őket a rettegés éjszakáin, a halál árnyékának völgyén, a kínok fáján, a máglya lángjai közt. Ott is hitték, hogy hitetlen gyilkosaik elvesznek álnokságokban 6

), ők pedig megmentették lelköket, mely szabadító Istenökhez tére meg 7

). Áldott béketűrés, hit szelid leánya, még ma is te vagy a legszükségesebb pályatárs az élet utain, hogy kétség, csüggedés ne verje le szívünket ; még ma is szükség, hogy mind béketűréssel bírhassuk lelkünket. Mert nem siralom völgye ugyan, nem csupa bogáncs, baj termője e szép föld, sőt tudjuk, érezzük, hogy jó minékünk itt laknunk és a mi szemeinkkel néznünk a napot; és tudjuk azt is, hogv ránk okos de gyarló és változó lényekre, reánk mulandóság gyermekeire, kell a sötét éj, hogy a nap fáradalmát kipihenhessük, keli a szenvedések keserű próbája, hogy a jólét édességét megbecsüljük, kellenek az akadályok, hogy rajtok erőnket kifejtsük ; kell hogy a természet rendesen megfutva Zsolt. 34. 18. 3

). Ezs. 51. 12, 13. 3

) Ezs. 54. 10. 4

) E/-S-54. 25. 5

) Zsolt. 102, 14. «) Ezék. 3. 19. 7

) J'réd, 12. 9. évszaki pályáját, felváltva új munkát, örömöket hozzon ; kell hogy térjenek sirjokba a most élők, hogy az utánok fellépő nemzedéknek helyet engedjenek. De míg a természet eképen halad feltartóztathatlanul az egész céljára, mi egy-egv különvált részecskéi annak, ottanottan keservesen vérzünk. Búba borít, bajok árjába sülyeszt vagy megfoszt szerelmünknek tárgyától bennünket a változó idő — a természet egyetemes célokra irányult folyása. Szenvedéseinket balgaságainkkal szaporítjuk magunk. Az emberi kebel elfajult szenvedélyi : az irigység, bosszú, hatalomvágy, kincs-szomj, hitetlenség, tévhit, vakbtizgalom ugy beszórják szúrósndlszurósabb tüskékkel utunkat, annyi tőrt hánynak szét, annyi hálót vetnek személyünk, családunk, fajunk, egyházunk és hazánknak vesztére, hogy bizony néha a kétségbeesés örvényi közt sülyedezünk, s nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem egyedül a te nagy nevednek szolgál dicsőségére, hogy habár elborul is olykor olykor arcunk, mint alkonyodó ég, felcsillámlik rája ismét mint a hajnal vidámító fénye az öröm sugara s ha háborúságot kell is szenvednünk, dicsekedhetünk még háboruságinkban is : mert az evangyéliomi egyház kebelén születtünk, a könyvek könyve oktatásaival neveltettünk, mely minket magának Istennek beszédével, mely élő, ható, elhat az akaratnak az elmének a tagok egybeköttetésének és a velőknek megoszlásokig *), folyvást lelkesít, ezer meg ezer gyönyörű tanúságával türelemre tanít, a szent apostoloknak, a legnagyobb szenvedőnek a Jézus Krisztusnak példájával, hogy azoknak, kik az Istent szeretik mindenek egyiránt javokra szolgálnak; tanít, hogy alázzuk, adjuk meg magunkat az általános törvények szerint működő természet folyása, a végére mehetetlen bölcseségű Isten igazgatása alatt ; tanít, hogy védekezzünk mint Isten tudnunk adta, a bajok, az ármány és a gonoszság ellen :. de ne féljünk, ha a hegyek a tenger közepébe bedűlnének se; ne féljünk még azoktól se, kik a testet megölhetik, a lelket pedig nem. Kiss Áron, (Vége köv.) porcsalmai lelkész s szatmári esperes. KONYVISMERTETES. Balogh Ferenc «Egyháztörténete* és Zoványi Jenő « Coccejanismusa.» Örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy a jelzett két munkát Lapunk olvasó közönségnek bemutassam. Becses adalék mind a kettő még máig is szegényes egyházi irodalmunk történetéhez. Az egyik a jelen .érdekesebb mozzanatait, a másik multat és pedig a mi egyházi multunk egyik érdekes és tanúságos darabját tünteti föl az olvasó előtt. Hálás köszönet a szerzőknek azért, hogy irodalmunkat e két művel megajándékozták. I. Balogh Ferenc műve *) még régebben megkezdett Egyháztörténetének befejező 5. füzete. Már az egyes íüzetek is jelzik az egyház történetéről adott felosztását, a melynél fogva az 1. füzet az egyház vértanúi korszakát, a 2-ik a Nagy Konstantintól Hildebrandig, a 3 —ik Hildebrandtól Lutherig terjedő korszakot tárgyalja. ') Zsid. 4. 12. *) «Iveresztyén Egyháztörténelem. IV. korszak.® Irta Balogh Ferenc, a theol. akadémia egyik tanára a debreczeni ref. kollégiumban, V. füzet. Debreczen, 1890. 95 1. Ara 70 kr.