Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-09-07 / 36. szám

dítani s ez által hazánk általános népiskolai tanügyét tovább fejleszteni. Üdvözli az ev. reform tanítóságot, mely szép részt követelhet magának abból az érdemből, melyet az egyetemes tanítóság szerzett a nemzeti köz­művelődés előmozdításában, helyesli azt a törekvést, mely jelen országos gyűlésben találja betetőzését s melynek célja az, hogy a reform, tanítóság az egyház autonomiája keretén belül is érvényesíteni akarja magát, okosan megválasztva mindazon kérdéseket és ügyeket, melyekre nézve közvetlenül egyházi hatóságai intéz­kedhetnek csak. Midőn még örömét fejezi ki a fölött, hogy a reform, tanitók oly meglepőleg nagy impozáns számban jelentek meg,*) a gyűlést lelkes tetszésnyilvánítások között meg­nyitja. 3. szám. Kiss Sándor jegvző a H.-M.-Vásárhelyen f. e. május hó 28- 29-én tartott előkészítő bizottsági gyűlés 13. sz. határozatával nyert megbízatása folytán előterjeszti és bemutatja a főtiszteletű és méltóságos zsinathoz intézendő emlékirat szövegét ; mely megoko­lásukkal magában foglalja mindazon kívánalmakat, amik ev. reform, népiskoláink tantervére, az iskolai adminis­tratióra, tanítóságunk jogi és anyagi helyzetére vonat­kozólag beveendőknek határoztattak. Az emlékirat-javaslatot a közgyűlés a tárgyalás alapjául egyhangúlag elfogadja és elhatározza, hogy a részletes tárgyalás menetének könnyítése végett, az ahhoz csatolt 1. sz. melléklet — mely az egyházi tör­vények és a köznevelési s közoktatási szervezetnek a népiskolákra és tanítókra vonatkozó §§-ai módosítását kimerítően magában foglalja — pontonként tárgyal­tassék. Ezen javaslat a részletes tárgyalás során a követ­kezőkben módosíttatott : Az egyházi törvények 38. §. ej pontjához ajánlott változtatás hagyassék ki, s helyette vétessék be a me­morandum szövegébe Kovács Albert theol. akad. igazg. következő elfogadott indítványa : ((Kéressék föl a főt. és mélt. zsinat, hogy intéz­kedjék az iránt, miszerint a tanítók az egyházmegyei gyűléseken — mint legjelentékenyebb iskolai hatósá­gokban — e gyűlések alkotó elemeinek számaránya s az egyes egyházmegyék helyi viszonyainak figyelembe vé­telével megállapítandott, s a jelenleginél minden esetben jelentékenyebb számban legyenek képviselve.)) A no. §-hoz ajánlott módosítás négy utolsó sora ezen szavaktól kezdve: «vagy az illető §.» maradjon ki. A köznevelési szervezet 20. §-ához ajánlott módo­sításban ((80—ioo» helyett: «6o—8o» tétessék. Az 59. §. szövegébe «megüresedés után azonnal)) szavak után tétessék: «domesztikai segély igénybe véte­lével is.» Ezen módosításokkal a javaslat úgy általánossá­gában, mint részleteiben elfogadtatván, a leendő állandó választmány tisztének hagyatott fenn, hogy azt a magyar ev. reform, tanítók nevében s annak idején a főt. és m élt. zsinathoz terjeszsze föl. Ugyancsak e választmány tisztikara bízatott meg azzal, hogy a memorandum szövegét kellő számú pél­dányban nyomassa ki s egy-egy példányt mellékleteivel együtt a zsinati képviselőknek küldjön meg. Kiss Sándor jegyzőnek nagy gonddal készített s lendületes, emelkedett hangon irott szép munkájáért a gyűlés jegyzőkönyvileg is kifejezi szives köszönetét. 4. szám. Az emlékirat tárgyalása közben főt. és *) A gyűlésen mintegy 200 ev. reform, tanító vett részt.. mélt. Szász Károly püspök úr megjelenvén, úgy a maga, mint gróf Tisza Lajos egyházkerületi főgondnok úr nevében a gyűlést melegen üdvözli. A már belépésekor zajos és lelkes ovációval foga­dott egyházfőnek üdvözlete mély köszönettel fogad­tatván^ a jegyzőkönyvben megörökíttetni rendeltetik. Ügyszintén a jegyzőkönyvbe vétetni határoztatott á k.-somogyi egyházmegye tanítósága örömmel foga­dott üdvözlő táviratának tudomásul vétele is. 5. szám. Tóth Ferencz előterjeszti és megokolja következő indítványát: ((Kéressék fel a főt. és mélt. zsinat, hogy hasson oda mikép egyházkerületenként tanítónő és óvónő-képző intézetek állíttassanak.)) Az indítvány intentióihoz a közgyűlés elvben hozzájárul; ily intézetek szükségét elismeri s azok léte­sítését szívből óhajtja ugyan; de a kérdés érdemleges tárgyalásába az okon, mert ez nem tartozhatik szorosan egy tanító-gyűlés ügykörébe, hanem egyházhatósági úton oldható meg csak — nem bocsátkozik. 6. szám. Kiss Sándor előterjeszti a következő határozati javaslatát : «Mondja ki a magyar, ev. ref. tanítók országos gyűlése, miszerint : I. A tanítói közszellem fejlesztése s az együvé tartozás érzetének növelésére, valamint az ev. reform, tanítóságot különösen és közelebbről érdeklő eszmék, ügyek és dolgokban a testületi közös vélemény nyilvá­níthatására szükségesnek tartja, hogy időnként, de leg­alább minden egyes zsinatot megelőző évben, országos ev. reform, tanító-gyűlés tartassék. II. Az ev. reform, tanítóság között közös kapocs képezésére, az egyetemes ev. ref. tanító-gyűlések lehető könnyebb szervezése, előmunkálása és összehívhatására, alapos jogcímmel és közmegbizatással bíró „>állandó választmányt" alakít a következő szervezéssel: a) Az állandó választmány az országos ev. ref. tanitó-gyülés által, az ország különböző részeiből vá­lasztott harminc (30) tagból áll; megbízatása egyik egyetemes ref. tanító-gyüléstől a másikig tart. bj Az állandó választmány, tagjai megválasztatása után azonnal, megalakul, elnökséget és egyéb tisztvi­selőit maga választja s a választás eredményét a tan­ügyi és más lapokban nyilvánosságra hozza. c) Az állandó választmány a kebeléből elhalt, vagy lemondás folytán kilépett tagok helyére jogosítva van az ev. reform, népiskolai tanügy buzgó és hivatott mun­kásai közül magát esetről-esetre kiegeszíteni, s gyűlé­seire a hazai ev. reform, tanító-testületek (egyesületek) képviselőit tagsági joggal meghívni. d) Az állandó választmány gyűléseit az elnökség hívja egybe. A gyűlés helyének megjelölése és idejének valamint tárgysorozatának közhírré tétele a gyűlés tar­tása előtt legalább egy hóval eszközlendő. ej Választmányi gyűlés akkor és annyiszor tar­tandó, a mikor és a mennyiszer az elnökség vagy a választott tagok egy harmada annak szükségét látja. j) A választmányi gyűlések rendes helye Budapest főváros; azonban más városokba történhető meghívás esetén, a tagok többségének előzetes Írásbeli hozzájáru­lásával, vagy közös kívánságára, a gyűlés máshol is megtartható. g) A választmány főteendője a hazai ev. reform, tanítóság között látható szellemi kapcsot képezni s az ev. reform, tanítóság összességét másokkal szemben kép­viselni, e végből: /. Folyton szem előtt tartja, tanácskozása tárgyává

Next

/
Thumbnails
Contents