Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-08-17 / 33. szám

azt a tájat, a hol megtalálhatom azt, a mit keresek, igen hálás leszek érte. Keresem a mi egyházunkat. Hogy nem találom, annak oka első sorban is az, hogy nem tudom, hogy hívják. Nem jól fejeztem ki magamat. Tudom én azt, hogy hívják a mi egyházunkat ((helvét hitvallású»-nak, «helvét hitvallású evangelikus»-nak, «kálvinistá»-nak, «protestáns»-nak, «reformált»-nak, ((magyarországi reformált»-nak, «evangelium szerint reformált magyaroszági keresztyén egyház»-nak ; de hogy e sokféleképen kifejezett s mind e mai napig használatban levő különböző elnevezések között melyik az igazi, vagy más szóval a törvény szerint elfogadott, illetve megállapított és így közhasználatra kötelezett címünk, azt szégyenkezve vallom meg, nem tudom. Tudatlanságom nem a zsinati törvényekkel való ismeretlenségből származik. Épen megfordítva, míg a zsinati törvény ide vonatkozó paragrafusait jól meg nem néztem, addig még ringathattam magamat azon hitben, hogy az véget vetett a sokféleségnek, s megállapította egyházunk nevét világosan és szabatosan; a mint azonban kissé jobban szemügyre vettem törvénykönyvünket, sajnálattal kellett meggyőződnöm az ellenkezőről. A zsinati törvények t. §-a mond valamit, de nagyon bajos eligazodni rajta, hogy mit. Ugy látszik, mintha meg akarná állapítani egyházunk címét, de csak úgy, mintha be akarná csempészni azt. Felállít egy ujat s megtart egy régit is. A teljes címet így fejezi ki : «az evangeliom szerint reformált magyarországi keresztyén egyház, mely országos törvényeinkben helvét hitvallásúnak neveztetik.)) A mi a legjobb esetben is csak azt jelenti, hogy jelenleg két törvényes nevünk van, u. m. egy egyházi és egy országos törvényes nevünk. Világos kifejezését találjuk e két ciműségnek a zsinati törvényeket megerősítő királyi leiratban. Felterjesztettek az evangeliom szerint reformált magyarországi keresztyén egyház törvényei és a királyi megerősítést és jóváhagyást «a magyarországi helvét hitvallású evangélikusok egyházi törvényei)) nyerték meg. Ha a zsinat akart, a mint tudjuk, hogy szándékában volt, lendíteni valamit a cím kérdésen, akkor határozottan ki kellett volna lejezni azon épen nem kis fontosságú tényt, hogy egyházunk az eddigi elnevezések helyébe felveszi ezt vagy azt a címet és egyúttal intézkednie kellett volna az iránt, hogy a szabatosan és világosan kifejezett cím, a régi helyett, az országos törvényekbe is becikkelyeztessék. így lehetett volna elejét venni azon visszás állapotnak, hogy az ország másként hív bennünket, mint a mint mi magunkat hívjuk; s nem érkeznének sokszor a politikai hatóságoktól is oly zagyva címezések alatt megkeresések hozánk, melyekből csak nagy nehezen lehet kisütni, hogy tulajdonképen velünk akarnak beszélni. De hogy lehetett volna várni ezt attól a zsinattól, melynek paragrafusai, sőt elnökeinek aláírásai is oly következetlenek az általuk megállapított cím használatában ! Az egyházi törvények első paragrafusában kifejezett cím, magában e törvénykönyvben majdnem annyi variációban jelenik meg, mint a hányszor előfordul. Érdekes az a koptatás, melyen az i. vban kifejezett cím az utánna következő két paragrafusban keresztül megy. A 2. §. már csak a ((magyarországi reformált egyházról)) a 3. pedig csupán «reformált egyházról)) szól, a többi jelzőket elhagyva. Ezt látva szinte megijed az ember, hogy ha mar a törvény is ilv következetesen koptat, még lekopik a reformált jelző, sőt eltalál kopni maga az egyház s marad szimbólum gyanánt egy — magyar süveg. Ezen a bajon ugy lehetett és kellett volna segíteni, hogy a teljes cím mellett, mely különben is nagyon hosszú, meg kellett volna állapítani egy rövidített címet külön, de azt is ki kellett volna fejezni világosan és szabatosan, nem pedig önkényiileg vagy véletlen lekoptatni. Hogy azonban úgy ne tűnjem fel, mintha engedve azon bennem is meglevő emberi gyarlóságnak t. i. hogy különös előszeretettel kontárkodunk bele abba, a mihez nem értünk — kedvemet lelném abban, hogy a divat szerint én is üthetek egyet a zsinati törvényen, kijelentem, hogy én szívesen megengedem, ha mások erősen állítják, hogy a zsinati törvény csak nekem tűnik fel felületesnek és hogy elég helyesen, világosan és szabatosan fejezi ki egyebek között egyházunk nevét is. Nagyon szeretném, ha így volna. Csakhogy sajnálatomra ily nagy engedménynyel sem nyertem meg, a mit keresek. Mert ebben az esetben meg kell kérdenem számos egyházközségünket s egyházunknak számos kimagasló és finomabb érzékű egyeniségeit, hogy mi jogon használnak pecséteiken, hivatalos irataikban és beszédeikben a zsinati törvényétől eltérő, tehát törvénytelen és a mellett igen számos esetben helytelen jelzőket egyházunkról. A többek között meg kell kérdeznem a tiszántúli kerületet: miért használja eskü formáiban még ma is a tágköpenyegű protestáns jelzőt? Ha a zsinati törvény által megállapított cím helyes és jogosnak* elfogadott, akkor én hiába utaztam a határszélről zóna tarifa nélkül Debreczenbe, hogy ott a zsinat székhelyén elmondjak egy esküformát, mely a zsinati törvények utóbb felfogott értelmében semmis. Akkor ott bennünket egy olyan egyház zászlaja alá eskettek, a minő Magyarországon nem létezik. Akkor engemet kiközösítettek. így én még kevésbé tudom azt, hogy hol van a mi egyházunk. Legalább a nevével úgy vagyok, mint a zsinati kabáttal, melyről csak annyit tudok, hogy sok gombnak kell lenni rajta, de anynyi még sincs rajta, mint a hányféle maga ez a kabát, melynek szabása függ a szabó fantasiájától és a mi gusztusunktól. Hogy a használatban levő különféle elnevezések közül melyik volna a helyesebb, azt vitatni nem akarom, már csak azért sem, mert attól tartok, hogy ha nekem is volna beleszólásom, ismét megszaporodna egy gyei amúgy is sok címünk. A magam részéről mindössze is két jelzőt nem szívesen engednék el : a ((reformált)) és ((keresztyén)) jelzőket. Hogy «helvét hitvallás szerint)) vagy «evangeliom szerint» reformált, azt a címben nem tartanám okvetlen szükségesnek megmondani; fejezze azt ki szimbolikus hittanunk; de ha némelyek azt is elengedhetlen szükségesnek vélik, akkor azok helyett sokkal megfelelőbbnek tartom a német reformáltak által használt «Isten igéje szerint)) kifejezést. De, mondom, nem az a célom, hogy meglevő címeinket én is szaporítsam ; sőt ellenkezőleg a használatban levők közül szívesen elfogadom akármelyiket, de csak egyet azok közül és nem valamenynyit. Azt akarnám, hogy legyen nekünk egy nevünk és ne több, s azt használjuk mi magunk első sorban valamenyien s követeljük meg, hogy mások is azt használjak velünk szemben, és ne hívjanak bennünket mint a zabi gyereket itt így, ott amúgy. Egyházunk számos dicséretes jellemvonásai között közmondásossá vált a kálvinista következetesség és határozottság annyira, hogy a mint mondjak, tagjait még kocsin utaztukban is már messziről fel lehet ismerni. De én arról az ingadozásról, következetlenségről és határozatlanságról, mely egyházunkban a címkérdés körül tapasztalható, nem ismerek a mi egyházunkra. Ugyan-