Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-07-13 / 28. szám

> a szeretetreméltó grófot, egyházmegyénk gondnokát s a kiséret többi tagjait, Urházy a jelenlevő nőket köszöntötte fel. Délután a sárbogárdiak egy előkövete, Décsey Lajos, kir. tanácsos s a külső-somogyi egyházmegye gondnoka, érkezett hozzánk, hogy kiragadja körünkből, kiket oly szívesen tartóztattunk volna még, szeretett kedves vendégeinket. S hogy ez neki azonnal s egykönnyen nem sikerülhetett, hogy kitűnő vendégeinket úgyszólván az egész délutánra a magunkénak mondhattuk: erre mindenkor a legnagyobb örömmel és dicsekedéssel fogunk visszaemlékezni. Szeretve tisztelt püspököm, mint többi lelkésztársaimat,#engem is megajándékozott kőnyomatú arcképe egy példányával. Legbecsesebb emlékeim közé soroztam, buzgón óhajtva, hogy a kinek fennkölt vonásai e képen megörökítvék, annak drága életét is hoszszúra nyújtsa még a kegyelmes gondviselés ! A parochia udvarán nagy számmal összesereglett hívek s mindnyájunk áldás kivánatai közt bocsátottuk további útjára felejthetetlen kedves emlékű főpásztorunkat s többi szeretetreméltó vendégeinket. Tisztem s szívem szerint követtem őket én magam is, valamint híveim közül is többen elkísérték a menetet a távoli sárbogárdi határig, hol Horvát István presbyter mondott köszönetet püspök úrnak látogatásáért, a ki ez egyszerű polgár emberektől barátságos kézszorítással s a legszívélyesebb köszönő szavakkal vett vala búcsút. Sárbogárd mezőváros közönsége, különben is o o " vasárnap lévén, számos kocsival s nagy tömegekben jött ki püspök úr elé, kit a határ jelzésére felállított zászlós oszlop előtt, az előkelő közönség élén, Salamon György jegyző fogadott üdvözlő szónoklattal. Püspök úr szeretetteljes válasza után az impozáns menet a lakosság élénk üdvözlése mellett nemsokára a paplakra ért, hol szintén nagy közönség várt az érkező püspök úrra kihez a gyülekezet lelkésze, a tolláról előnyösen ismert Forgács Endre, intézett hosszabb üdvözlő beszédet. «Várva vártuk Méltóságodat gyülekezetestül — úgymond — itt, a hol vagyon e résznek határa. Repeső örömmel számítgattuk az idő nagy szövőszékén lepergő napok mindenikét, mint a mely közelebb hozza Főtisztelendőségedet hozzánk, onnan a magasabb tájékokról, hol Méltóságod a régen alvó Vörösmarty nagy szellemével együtt járt a Vértes vadonában. Földrajzi helyzeténél fogva egyházunk legalján van a tractusnak, de más tekintetben nincs a legalján. Most, hogy várakozásunk véget ért, reményünk valóra vált, hogy szinről-szinre láthatjuk főpásztorunkat: örömünk egészen megszentesül s körülveszi Méltóságodat igaz hódolattal.)) ((Szentelje meg Méltóságodat ezt a mi örömünket főpásztori helyeslésével. íme, nemcsak templomunkat, épületeinket meszeitettük ki, de szívünket is kitisztítottuk ; ha volt benne hétköznapi élet pora, szenynye, napok gondja, bajok salakja, azt kitakarítottuk. Szálljon be Méltóságod a szívünkbe, lelkünkbe. Végeláthatatlan szeretet, megmérhetetlen tisztelet várakoznak ott reá. Foglalja el ne 24, ne 36 órára: foglalja el azt örökre.» Püspök úr még helyet se foglalhatott a paplakon, már is a tisztelgők egész serege vette körül, egy percnyi nyugtot sem hagyván neki. Előbb a presbyterium tagjai s a helybeli földbirtokos és tisztviselő urak, majd az izraelita hitközség számos tagú küldöttségének tisztelgését fogadta, végül a tolnai tractusnak több lelkésze prezentálta magát az egy évvel ez előtt körükben járt főpásztor előtt, névszerint: Kálmán Dezső, kölesdi lelkész, a ((Protestáns Pap» derék szerkesztője, Bálint Mihály, nagydorogi, Tantó János, nagykajdacsi lelkész és Szűts Endre az újonnan választott czeczei pap. Ott voltak még a szomszéd mezőföldi tractusból: Nagy Lajos, simontornyai, Győrfi Mór igari lelkészek, végül a rokonai látogatására jött Karancsi Dániel, hódmezővásárhelyi ref. lelkész. Kellemes volt a találkozás a kedves kollégákkal; csak azt kelle sajnálnunk, hogy gróf Dégenfeld gondnok úr még ezen este búcsút vett a társaságtól s másnap már visszautazott székhelyére. (Folyt, köv.) Lévay Lajos. Lelkészi értekezlet Monoron. (Folytatás és vége.) A vallástanítás kérdésével kapcsolatban Szőts Farkas egy más, szintén a gyülekezet valláserkölcsi életének a gyermekek utján emelésére szolgálandó tárgyat tett a zöld asztalra : a gyermek-istenitiszteletek ügyét. Nagy hatású szavakkal mutat rá arra, hogy menynyire tartozik a lelkész a gyülekezet lelke lenni annak minden életnyilvánulásában; a lélek az csak, melv az egyébként holt testet s szétszórt csontokat összetartja s megeleveníti ; hogv oly sok alvó, élettelen, az evangeliumi egyházak példája szerinti munkában nem serénykedő gyülekezetünk van, hogy annyi pusztuló egyházról tesznek évenként jajgatva jelentést jegyzőkönyveink, hogy eltagadhatatlanul fogyunk számban s vesztünk erőben : annak legfőbb oka az, hogy gyülekezeteinkben nincs lélek, mely életet teremtene. Ahol van, ott meg is látszik áldó hatása. S ez a megelevenítő lélek nem lehet más, mint a lelkésznek evang. buzgósággal, a Krisztus ügye iránt önfeláldozó lelkesültséggel eltelt szelleme. E szellem hatalmával ejtheti foglyul a lelkeket s viheti, mint győzedelmes hódító, lelki fejedelmünk lábaihoz. De épen ezért, hogy a lelkész egyéni buzgóságának is roppant nagy befolyása van a gyülekezet életére, kötelessége is a lelkésznek igazi evangeliumi lélekkel venni fel az egyház nagyjának úgy, mint kicsinyének gondját s szellemerejét minden téren érvényesíteni. Teljesen egvet ért azzal, hogy ennek már a gyermekek körében meg kell kezdődnie; ez ifjú csemetéi az Úr kertjének legalkalmasabbak arra, hogy az Úr szent nevének imádására hajlíttassanak. Azonban úgy tapasztalta hosszas megfigyelései alatt, hogy a magasztos cél a gyermekeknél nem érhető el a puszta vallástanítás által, bármily lelkiismeretességgel vezettessék az; ő úgy találta, hogy különösen egyszerűbb népünknél, époly szükség van a szoktatásra, mint az oktatásra. Sőt a gyermekeknél amaz talán még nagyobb fontosággal bír, mint emez. Beleszoktatni őket korán Istennek lélekben és igazságban való imádásába, beleszoktatni abba, hogy nekik szünetlenül ama fővalóságra kell függeszteniük szemeiket, ki felettünk őrködik — beleszoktatni az isteni tiszteletek buzgó látogatásába, felekezetük egyházi szokásainak gyakorlásába : oly módszer, mely az egyházhoz tartózandóság érzetét, hogy úgy mondjuk, a felekezeti öntudatot, s az egyház és annak ügyei iránti érdeklődést nagyobb mértékben fokozza s erősíti, mint a gyermekek által alig értett s igen sokszor minden magyarázat nélkül eléjük adott hitcikkek betanultatása s értelem nélküli elhadartatása. Hogy megy most nálunk ez a szoktatás? A gyermekeket felhajtják reggelenként az üres templomba, s gyakran csikorgó hidegben fél vagy három-negyed óráig ott ácsorogtatva énekeltetnek velők általok nem értett énekeket, végig hallgattatják a még kevésbbé értett imát, s aztán kibocsátják őket