Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-06-08 / 23. szám

felhozta püspök úr az evangeliomból azt a példázatot, hol a király az ő fiának lakodalmat rendel, azonban a meghívottak különböző ürügy alatt kimaradnak, akkor • a király parancsot ad szolgáinak, hogy hívják be az utcáról a szegényeket, nyomorultakat, koldusokat. S mikor azok egybegyülek, a király bemenvén : «megláta egyet, kinek nem vala lakodalmi ruhája és monda neki : barátom, hogy jöttél te ide, holott nincs lakodalmi ruhád és megkötöztetvén a külső setétségre vetteti.)) Ez a példázat az Isten országáról szól, de alkalmazhatjuk a templomba járásra is. A király alatt Istent, fia alatt Jézus Krisztust kell érteni, a templom pedig az a hely, hol az ünnepi vendégség tartatik. Látjátok a király, nem a külső ruhát nézte ezeken a szegényeken, mert hiszen mindnyájan nyomorultak, koldusok valának, kiknek nem vala fényes öltözetük, hanem nézte a belső ruhát a lélek tisztaságát, a sziv jóságát. Ne azt nézzétek ti sem, hogy milyen a templomba járónak testi ruhája, hanem a lelki ruhát vizsgáljátok. És ha fogyatékos a lelki ruhátok — nos, akkor elmaradjatok ? Nem, hanem igyekezzetek azt kijavítani és felékesíteni. Mert a lelki ruhán nem szabad lelki foltnak és mocsoknak maradni stb. E beszédet is buzgó ima zárta be. Dobozon államilag segélyezett iskola van. Azonban itt is annyi, vagy még több kívánni valót talált püspök úr, mint a felekezeti iskolákban. Az ablakok töredezettek, a padlózat hiányos és a mi a fő, ötven tanköteles növendék közül alig volt jelen tíz. Szomorú állapot. Mi azt hittük, hogy az állam a közvetlen felügyelete alatt álló iskolákban megtudja tartatni a 8, illetve io hónapi tanidőt. És ime másról kellett meggyőződnünk. A presbyteriumi gyűlésen szívökre köté püspök úr az egyházi adó pontos behajtását, ne hogy többször is előforduljon az az eset, a mi jelenben, hogy az államadó nem fizethetése miatt ez egyházi föld után járó haszonbért lefoglalták. A jelenlevő iskolaszéki világi elnököt pedig utasítá az iskolaépület hiányainak kijavítására. A déli órában kocsira ülve, pár perc alatt Alcsúthra értünk. Alcsúth Dobozzal össze van építve. Csak is a diadal kapuról, mely a község végén volt felállítva és jelen levő diszes közönségről, mely püspök úr tiszteletére kijött, lehetett észrevenni, hogy már Alcsuthon vagyunk. A diadal kapunál a község elöljárósága üdvözölte O méltóságát. A fogadtatást ünnepélyessé tette a tűzoltó-egyletnek a fenséges asszony, József főhercegné által ajándékozott piros zászló alatti kivonulása és az úri hölgy koszorú díszes megjelenése. A lelkész lakon, hol a bemenetnél szinte diadal kapu volt felállítva, az elöljáróságtól és fehér ruhába öltözött leánykáktól környezve, a gyülekezet lelkipásztora, Mészöly Győző egy csinos, jól átgondolt és átérezett beszéddel fogadta O méltóságát, melyre püspök úr a nála megszokott szívélyes hangon válaszolt, kijelentve, hogy ma délután Ácsára fog átmenni és csak holnap reggel fogja püspöki teendőit a gyülekezetben végezni. József főherczeg O fensége, mint évek óta, úgy most is Fiúméban tölti a tavaszi szép napokat. De a mint értesült püspök úrnak körútjáról, azonnal meghívta levélben O méltóságát ebédre, kijelentvén, hogy bár ő jelen nem lehet, fiai József és László főhercegek, kik oda haza töltik az időt, fogják őt helyettesíteni. 12 óra után berobogott a szerény papi udvarba József főherceg fogata és püspök úr diszbe öltözve a helybeli lelkészszel ment az udvari ebédre. Megvallom, én még református püspököt ily elegáns dísz öltözetben nem láttam soha. Nem volt aranynyal hímzett, ékszerektől csillogó, szemet kápráztató, biboros bársony az ő ruhája, fejét nem födte aranytól ezüstől fénylő drága föveg. Az ő disz öltönye térdig érő atlasz selyem kabátból és ugyancsak tiszta selyem palástból, mely vállait egészen elborította és a nálunk szokásos papi fövegből állott. De a mint így egyszerűen, nemes Ízléssel kiállított dísz öltözetben, fehér arccal, galamb ősz fürtökkel láttam, lelkem magasra emelkedett és lelki szemeim előtt a menyei jelenések eme szavai lebegtek : «és láték ülni véneket, kik fehér ruhába öltöztettek vala és kiknek fejükön arany koronák valának.» Míg O méltósága az ifjú főhercegek társaságában ebédelt: addig a kiséret tagjai a lelkész lakon, a szíves és kedves házi nő által dúsan megrakott asztal mellett kedélyesen tölték az időt, hol pohár köszöntőkben sem volt fogyatkozás. Délután három óra tájban Ácsára indultunk. Ez a menet igazán impozáns volt. Püspök urat és kíséretét a főherceg fogatai vitték, az alcsúthiak pedig mintegy húsz kocsival, melyeken úri nők és koszorúzott hajadonok foglaltak helyet, tették ünnepélyesebbé a bevonulást. Ácsán, egy gyönge, erőtelen, kis egyházunk, van, mely mindössze csak 370 lélekből áll. A község túlnyomó része róm. kath. német ajkú lakosokból áll. Minő szép volt a róm. kath. plebánustól, Erős Józseftől, hogy a testvéri szeretettől lelkesítve, a felekezetiesség szűkkeblűségén felülemelkedve, hívei nevében és azoktól körülvéve, a község határánál üdvözölte O méltóságát, melyre püspök úr a keresztyéni testvéri szeretet hangján válaszolt, kiemelve válaszában, hogy az ő működésének egyik főcélja, hogy a krisztusi szeretetet, a vallásfelekezetek és hívei között ápolja és erősítse. A papi udvarban Barsi Zoltán, alig pár nap előtt megválasztott ifjú lelkész fogadta püspök urat. A templomban püspök úr rajzolta ennek a hajdan erős, ma már számban gyönge gyülekezetnek, század éven át folytatott küzdelmeit. A XVIII-dik század elején ez az egész község reformátusokból állott. Az akkori földes asszonya Újvári Imréné elhalván, a helység a Paulinus barátok birtokába ment át — kik is az 1762-ben elhalt lelkész Dóczi György helyett nem engedtek más lelkészt választani, hadd széledjen el pásztor nélkül a nyáj. Elvették a templomot s a ref. gyülekezet csak levitát tarthatott, a ki egy vályogból készült kis imaházban szolgált. így lett aztán, hogy a gyülekezet egyrésze —• a gyöngébbek, a katholika egyház kebelébe tért, másrésze pedig megmaradt apái hitében s «az egyszer megismert igazságtól, mely őket szabadokká tette» nem távozott el. Az 1805-ik évben nyerhette meg a számban nagyon megfogyatkozott, de lélekben meg nem tört gyülekezet, hogy ismét anyaegyházzá lehetett; és szegénységénél fogva, csak újabb 30 év alatt mehetett rá, hogy ezt a templomot építhesse. Jó a régiekről megemlékezni atyámfiai! s az elköltözöttek emlékét megújítani, hogy példájukon okuljon és lelkesedjék a késő nemzedék. Mert a fiak, valamint a földi javakat öröklik apáiktól, de gyakran azt elpazarolják, úgy lelki kincseiknek is örökösei, hű vagy hűtlen sáfárai. Tudom, hogy ti örököltétek őseitektől a templom szeretetet, az evangeliom tiszta igéjéhez való ragaszkodást, a más felekezetűekkel való békés testvéri egyetértést. Vajha ezzel bevégezhetném beszédemet! De nem azért jöttem hozzátok, hogy az igazságnak csak kedves felét, hanem hogy az egészet elmondjam. Ti a szegénységgel való folytonos küzdelemben, a földiekhez felettébb ragaszkodtak és ez az oka, hogy földi javakért a lélek kincseit is feláldozzátok. Vigyázzatok, a szegénység az egyház